2006 tallózó

A Köztársasági Elnök 2006. október 1-jére kitűzte az önkormányzati választásokat

Az elmúlt hetekben a város több területén folytak megelőző belvízvédekezési munkálatok. Mélyítették az árkokat, átereszeket cseréltek, zárt rendszerű elvezetőket tettek használhatóbbá. Az elvégzett munkákról Kádár Miklós, a Városi Víz- és Csatornamű vezetője számolt be lapunknak.


A helyi önkormányzati közoktatási feladatellátás többszöri felülvizsgálatát, a 2001. évi iskola összevonást, a régebbi iskolaépület felújítását, majd az elmúlt évi újbóli "keresztelőt" követően, ismét jelentős változás előtt áll a helyi általános iskolai oktatás. Ősztől egy, a Május 1. úti épületben kezdi a tanévet a József Attila Általános Iskola. A Mártírok úti épület-együttesre lakat kerül. A költözésről, a pedagógusokat és a diákokat érintő legfontosabb változásokról Szikszainé Angyal Máriát, az iskola igazgatónőjét kérdeztem.


Május 26-27-én rendezték meg Budapesten a junior és felnőtt Európa-bajnokságot. Klubunkból Magyarországot és Martfűt nyolcfős delegáció képviselte a kontinensviadalon.


Zajlik az élet a MIX klubban. Mint ahogyan arról már olvashattak, február végén regionális ifjúsági találkozó házigazdái voltak a helyi fiatalok, Martfű pedig elnyerte az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Tanács által létrehozott "Ifjúságbarát önkormányzat" címet. Mindez új lendületet adott a formálódó, gyarapodó közösség tevékenységének. Az azóta történtekről, terveikről Fróna Katalin, az Ifjúsági Információs Pont vezetője tájékoztatott.


A március végére megérkező tavaszias időjárás a Tisza vízgyűjtőjében évtizedek óta nem látott hó mennyiséggel párosult. A Duna vízgyűjtőjében szintén sok volt még a hó. A felmelegedéssel párhuzamosan jelentős mennyiségű csapadék hullott mindkét folyó vízgyűjtőjében. A Dunán az eddigi maximális vízszinteket meghaladó árhullám alakult ki a hazai szakaszon. A Tisza és mellékfolyói árhullámai egy időben találkoztak a magyarországi folyószakaszon. A szakemberek már ekkor figyelmeztettek, hogy a Duna és a Tisza árhulláma 2 - 3 napos időkülönbséggel találkozni fog a Tisza torkolatánál, s hogy a Duna árhulláma a Tisza alsó szakaszán kedvezőtlen lefolyásviszonyokat eredményez. Ennyire egy időben utoljára 1965-ben találkozott a két folyó árhulláma.


Martfűn is időben elvégezték a szakemberek a 442-es út melletti és a település alatti magaspart bevédését. Húsvét előtt nyíregyházi védelmi osztagosok tovább emeltek, erősítettek a korábban elkészült magasparti töltéseken. Sűrítették a bordás megtámasztásokat, dupla futósorral, a víz-oldalon pedig egy futósorral stabilizálták a terfil borítást és a fóliázást.


Martfű Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 27-én ülést tartott. Jóváhagyták a képviselők városunk új településrendezési tervét és szabályrendeletét, értékelték az alsó fokú nevelési és oktatási intézmények tevékenységét, döntöttek a következő tanévben indítandó csoportok számáról és önkormányzati területek értékesítéséről is.


Egy kicsit engedett szorításából a márciusi tél, bár hideg, de napos és végre szélmentes idővel köszöntött ránk március 15-e. A József Attila Általános Iskola valamint a Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjai előző nap, ünnepi mű-sorral emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 158. évfordulójára, a márciusi ifjakra.


Maratoni döntő után az első helyezést és az ezzel járó kupát a Modern Táncműhely hozhatta haza az Országos Táncművészeti Fesztivál döntőjéről. Februárban kezdődött a 15., jubileumi fesztivál sorozat, három korcsoportban (felnőtt, ifjúsági és gyermek). A felnőtt csoportok számára március 5-én, Bonyhádon zajlott az elődöntő, ahol Szent-Ivány Kinga koreográfiája a lehetséges 50 pontból 49-et ért, ami igen bíztató volt a döntőre nézve – tájékoztatott Asztalos Árpádné, a művelődési központ igazgatója.