Belépés






























Martfűi LSE - Bozsik-program, pályázati sikerek

Sikeres utánpótlás-nevelés, több tízmilliós pályázati támogatásból megvalósuló technikai fejlesztések, stabil felnőtt csapat. Izgalmas és tartalmas idényt zárt a Martfűi Labdarúgó Sportegyesület. Petyus János, a Martfű LSE vezetője és segítői jól sáfárkodnak a gyermek- és ifjúsági korosztályt megmozgató Bozsik-program lehetőségeivel, és a megújult, pályázati alapú sporttámogatások terén is otthonosan mozognak. A részletekről Petyus Jánost kérdeztük.



- A Bozsik-program az utánpótlás (U7 - U9 - U11-es) korosztályok versenyeztetési formája, amit az MLSZ által kijelölt központokban szerveznek, s amelyek közül az egyik Martfűn van. A megyében 12 regionális központ működik, általánosságban 6-7 csapattal egy-egy körzetben.  Az utazási és egyéb költségeket figyelembe véve alakulnak ki a csoportok, bár működésüket igyekszik az MLSZ is támogatni. A martfűi központhoz tartozik Tiszaföldvár, Rákóczifalva, Kunszentmárton és Csépa. Ez a jelenlegi felállás, de szokták váltogatni a csapatok besorolását, hogy ne mindig ugyanazok a csapatok találkozzanak egymással.

A tavaszi harmadik forduló egyben záró programja is volt a 2011/2012. évi Bozsik-programnak. Ami érdekesség, hogy ebben az idényben nem jegyezték az eredményeket. Korábban ugyanúgy, mint egy bajnokságban, írták az eredményeket és a gólokat, viszont most olyan tendencia van - talán mondhatjuk, hogy világszinten, és amit az MLSZ is akceptál -, hogy nem jegyzik nyerteseket. A program elsődleges célja, hogy megszerettesse a játékot a fiatalokkal, és ne az eredmény-orientáltság legyen a legfőbb szempont. A martfűi csapatok általában a jobbak között vannak, mivel most - az előbb említett okok miatt - nem számoltuk, nem mondhatjuk, hogy elsők vagy másodikok lettünk, de például az U11 csapatunk egyetlen mérkőzést vesztett el, az összes többit megnyerte, ebből lehet következtetni, hogy az élen végeztek volna.

Egy korosztállyal fentebb, amelyik már szabványos versenyformában zajlik, azért kiemelt az egyesületen belül az U13-as korosztály, mert az elmúlt évben, a 2010/11 es idényben veretlenül lett bajnok, az ideiben pedig - bár elszenvedtek egy vereséget - de így is bajnokok lettek. Ez is egy megyei bajnokság - valamelyest regionális -, hiszen van jászsági és kunsági csoportja, amelyben a bajnoki címért küzdenek a gyerekek, illetve amit meg is nyertek. Ezen kívül a "Bajnokok tornáján"  szoros küzdelemben III. helyen végeztek. Többek között ezért a teljesítményért is, az MLSZ-től igényelt és kapott jegyekkel ingyen megtekinthették a Magyar Válogatott Írország elleni mérkőzését!

De a kisebbekre visszatérve, ettől függetlenül azért szoktuk díjazni a legjobb játékost, legjobb védőt, legjobb kapust, stb. Minden gyermek kap külön ajándékot. Igyekszünk a korosztályuknak megfelelő ajándékokat osztani, hiszen a gyerekek mindig várják, hogy kapnak valami kis apróságot.

Egy-egy ilyen alkalommal idén 15 csapat részvételével zajlik a játéknap. Ez azt jelenti, hogy minden város mindhárom korosztályának csapata játszik egymással, és az adott korcsoporton belül is mindenki játszik mindenkivel. A játékosok létszáma kb. 120 - 150 fő között szokott lenni. Ehhez még hozzájönnek a szülők, nagyszülők, így az ilyen napokon elég nagy élet zajlik a martfűi sportpályán. Ebből a mezőnyből U7-ben, Trencsényi Tamás edzősége alatt 11, U9-ben, Almási Attila vezetésével 12, és az U11-ben, Hovodzák Ferenc edzői tevékenysége mellett 14 játékosunk szerepelt ebben a szezonban.

Az, hogy a Bozsik-program ilyen sikeresen tud működni, és Martfű a program egyik központja, komoly háttérmunkát igényel. Elsődleges, hogy az egyesületnek legyen minden korosztályban csapata, a háttérintézmények (öltözök, pálya) megfelelők legyenek a tornák megrendezésére. Amióta működik a program, Martfű mindig is központ volt, immár 9. éve. A díjak, különdíjak beszerzését és a szervezési feladatokat jómagam szoktam intézni.

A finanszírozás összetett, hiszen az MLSZ részéről jelentkezik egy „Bozsik-program” rendezői költség, ami részben fedezi a kiadásokat, a többit a saját költségvetésből szoktuk általában hozzátenni.

Az egyesületen belül sok mindent saját magunknak csinálunk meg, legtöbbször saját eszközökkel. Ennek ellenére azt mondom, hogy maximálisan jó háttérrel rendelkezünk.

A mostani időszakban az önkormányzattól kapott 3.4 millió forintból működtetjük ezt a sok csapatot (U7, U9, U11, U13, serdülő, ifi, felnőtt), a város lehetőségeire figyelemmel, ezt is nagyon szépen köszönjük. Más forrásból is próbáljuk fenntartani az egyesületet. A beszedett tagdíjak, szponzori díjak és egyéb vállalkozásokból befolyó pénzek nagy segítségünkre vannak. Ebben az évben sikerült 19.4 millió forintot nyerni a TAO pályázaton (a társaságiadó-kedvezményből az ún. kiemelt, látványsportágak, köztük az amatőr futballra, az utánpótlás-nevelésre és a létesítmény-fejlesztésre pályázható támogatás), amely a pályavilágítását korszerűsítését, egy nagy teljesítményű fűnyíró és egy félautomata locsolóberendezés beszerzését is lehetővé tette. Jelentős mennyiségű felszerelésre is tudtunk költeni a pályázati pénzből: kapu, kapuháló, eredményjelző tábla, bója, labda, koordinációs rács, és lényegében mindenre, ami ehhez a sporthoz kell. A pályázati pénzt nem lehet működési költségekre költeni, csak kifejezetten beruházásra és felújításra fordítható.

A Martfűi Labdarúgó Sportegyesület vezetője, kérésünkre, a felnőtt csapat eredményeit és lehetőségeit is összegezte.

- Habár biztos vannak más elvárások, de a józanész szerint a megyei I. osztály az, ami megfelel a martfűi csapatnak. Már tapasztaltuk, hogy a magasabb osztályban se lenne nagyobb a látogatottság és az elismerés, lényegesen nagyobb ráfordítás mellett. A magasabb szint az NB3 lenne, ahol már többször meg is fordultunk, de nem hozott nagyobb érdeklődést. A megyei I. osztálynál alacsonyabb szint meg már nem igazán ennek a csapatnak való, ha a játékosállományt, a pályák minőségét vagy az öltözőket tekintjük.

A felnőtt korosztályt úgy határoltuk be, hogy egy jó középcsapatként működjön. A játékosállományt tekintve, törekszünk arra, hogy leginkább martfűi játékosok kapjanak helyet, de ezen kívül a környező településekről is játszanak csapatunkban. A hatodik helyen fordultunk ősszel, amit sokáig meg is tartott a csapat, viszont az utóbbi mérkőzéseken nem jól szerepeltünk, így a 10 - 11. helyen végeztünk. Az utóbbi néhány mérkőzésen nem igazán jöttek a remélt eredmények.

A mérkőzések után, ha nyer a csapat, ha nem, megbeszéljük a meccsen történteket, kielemezzük a játékunkat. Sajnos az utóbbi eredmények alapján a csapategység egy kicsit most gyengébb, a jó idénykezdés ellenére. A játékosok az edzéseken és meccseken is dolgoznak, csinálják, de rengeteg baj van azzal, hogy nem bírnak annyit készülni ezen a szinten, mint amennyit szeretnének. Mindenki dolgozik, fáradtan már nem tudnak komoly edzésmunkát végezni. A bajnokság végére nagyon elfáradnak, ráadásul sérülések is be-becsúsznak. Készülünk az új szezonra, rövid pihenő után július 09-én volt az első edzés. - fogalmazott Petyus János.

http://martfufoci.uw.hu

Herbály Jánosné

Tovább a videóhoz >>>

Tovább a képekhez >>>