Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

A munkahelyteremtés a legfontosabb feladat

Egyperces néma főhajtással emlékezett dr. Bakonyi Péter halálának évfordulójára a 2014. október 9-én, a Művelődési Központban megtartott lakossági fórumának kezdeteként dr. Papp Antal független polgármesterjelölt.

A polgármesterjelöltek egy-egy, általuk kiválasztott lakossági fórumáról készült beszámolók sorát ezzel az eseménnyel zárjuk.

Dr. Papp Antal azt is felidézte, hogy miért indult és indul négy év elteltével is a polgármesteri tisztségért. – Azért jelöltettem magam 2010-ben, mert az akkori polgármesterrel elindultunk egy úton, elkezdtük az alapjait lerakni valaminek. Úgy gondoltam, hogy folytatni szeretném ezt a munkát, amit ő elkezdett.

Nem fogok felesleges ígérgetésekbe kezdeni. Reálisan gondolok a város jövőjére. Szakemberként jól ismerem a várost és annak gazdálkodását – fogalmazott legutóbbi kampánykiadványában a polgármesterjelölt. Szórólapján és fórumán is a munkahelyteremtést jelölte meg legfontosabb és legnehezebb feladatként.

– Annak idején az volt a célunk, hogy munkahelyet teremtsünk, hozzunk, és ez most is így van. Az utóbbi négy évben közel ötszáz fővel csökkent Martfű lakossága.

A Stadlerrel annak idején dr. Bakonyi Péterrel ültünk le tárgyalni. A munkahelyteremtést azonban ma már más úton kell elkezdenünk. Nem biztos, hogy azt kell megmondanunk, hogy ez vagy az a gyár kerüljön ide. Figyelni kell a kormányelképzeléseket. Egy polgármesternek együtt kell működnie a kistérségben, fórumokon, kiállításokon kell részt vennie, hogy maga is hallja, milyen munkahely-teremtési lehetőségek vannak. Meg kell kérdeznie a kiállító foglalkoztatókat, hogy akarnak-e fejleszteni, van-e ehhez helyük.

Össze kell állítani számukra egy Martfűt bemutató anyagot, ismertetve a város adottságait, lehetőségeit. Itt van a vasút, vízi út, utak, épül a 4-es, a 44-es út négy sávos lesz, a közlekedési feltételek jobban adottak lesznek. Új vállalkozásokat kell felkutatni, de a meglévő helyi vállalkozásokat is erősíteni kell, be kell vonni őket az önkormányzat beruházásaiba.

Martfű nem használja ki teljes mértékben a közfoglalkoztatási lehetőségeket. A munkanélkülieket foglalkoztatni kell. A városba érkezők elhanyagolt képet látnak, ezt rendbe kell tenni. A város közepe szép, de a többi része elhanyagolt, amiért tenni kell. A közfoglalkoztatás mellett fontos a rehabilitációs foglalkoztatás bővítése is.

A belvízelvezetést ugyancsak kezelni kell, sok ház belvíztől és szennyvíztől is veszélyeztetett, elsősorban az óvárosban. Rendbe kell tenni a külterületi csatornákat is.

Az együttműködést erősíteni szükséges a környező településekkel, kistérségi szinten mindenképpen – hangsúlyozta dr. Papp Antal, hozzátéve, hogy Martfű két éve kilépett a kistérségből, és nincs kapcsolata a többi településsel se nagyon. – A város kapcsolatait minden településsel helyre kell állítani. Ha több település együtt lép fel, jobban tudunk haladni, pályázni, beruházásokat tudunk létrehozni.

Martfűnek önkormányzati kézben nincs is olyan területe jelenleg, ahova ipart hozhat. A húsz éve üresen álló ipari terület több mint felét tíz éve megvette egy vállalkozó, a kisebbik része van önkormányzati kézben. A megyei fejlesztési tervekben szerepel a terület közművesítése. Csak hát el kell gondolkodni, hogy mire akarjuk közművesíteni. Előbb fel kell mérni az igényeket, hogy ki akar idejönni, vagy akar-e idejönni valaki – figyelmeztetett a polgármesterjelölt.

Dr. Papp Antal kiemelten fontosnak tartja az infrastruktúra fejlesztését, az intézmények energiafüggetlenségének erősítését, az olcsóbb fenntartásuk érdekében. 2006-ban készült egy geotermikus felmérés, termálvízzel lehetne fűteni az önkormányzati intézményeket, és a kutak teljesítményétől függően, lakóházakat is. A napelem rendszert szintén bővíteni kell.

A fórumon szóba került az ivóvíz változó minősége is. Martfűnek a jogszabály szerint át kellett adni az ivóvíz szolgáltatást. A szolgáltatóval egyeztetve, meg kell oldani a vízvezetékek cseréjét.

– Csak együtt tudjuk ezeket a terveket megvalósítani. Mindannyiunk érdeke, hogy Martfű tovább haladjon ezen az úton, a 2010. év előtt gazdálkodás mentén – hangsúlyozta a polgármesterjelölt.

A kérdésekre adott válaszok alapján: Szükség van az óváros Zsófiába vezető útjának leaszfaltozására, amely így kerülőútként is funkcionálna. Az önkormányzat földvásárlását is támogatná, új sportcsarnok helyett a városi sportcsarnokot bővítené, a fiatalokkal közvetlenebb kapcsolat kialakítására törekedne az új vezetés. Egy városnak fenn kell tartania idősek otthonát, de önkormányzati kisbusz vásárlása is segítséget jelentene az idősebb korosztálynak. A helyi újságot minden háztartásba ingyen eljuttatnák. Az el nem adósodott településként Martfűt megillető összeget az önkormányzati utak felújítására, a szennyvíz- és belvízelvezető rendszer különválasztására valamint a közművilágítás korszerűsítésére fordítaná dr. Papp Antal.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város