Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Tedd meg az első lépést a mellrák megelőzéséért” - Europa Donna Nap

Idén is csatlakozott Martfű a Rákbetegek Országos Szövetsége és a Jóreménység Klub Egyesület szervezésében, a mellrák elleni küzdelem jegyében, az Országos Europa Donna naphoz. A 2014. október 10-én, a Martfűi Művelődési Központban megrendezett program jelmondata „Tedd meg az első lépést a mellrák megelőzéséért!”, célja pedig, hogy felhívják a figyelmet a mellrákra, annak megelőzésére, a megfelelő szűrésre és optimális kezelésre.

A Rákbetegek Országos Szövetsége és a Jóreménység Klub Egyesület összefogásában délelőtt szakmai előadásokat tartottak a nők egészségének védelme jegyében. Majd délután négy órától az egészségükért tenni akarókat várták a hagyományos sétára és kerékpározásra, hogy felhívják a figyelmet a nők egészségének védelmére. A rendezvény fővédnöke dr. Kiss Edit polgármester volt.

Az Európai Mellrák Szövetség működésének célja, hogy segítse az európai nőket abban, hogy a mellrák elleni küzdelemben élenjárók legyenek a saját országukban.

A mellrák megelőzhető, rendszeres mozgással és rendszeres szűrővizsgálatokkal.  A rózsaszín lufikkal is erre próbálták felhívni a figyelmet a szervezők, és arra, hogy van remény a gyógyulásra – hallhattuk Máté Gizellától a Jóreménység Klub Egyesület vezetőjétől.

Dr. Gritz Arnoldné a Rákbetegek Országos Szövetsége elnökhelyettese is köszöntötte az országos programhoz kapcsolódó martfűieket, kiemelve a rendezvény mottója, a  „Tedd meg az első lépést a mellrák megelőzéséért” üzenetét. – Az első lépés a sétával itt gyakorlatilag is megvalósul, ami nagyon fontos, hiszen a mozgás a daganatos betegségek és elsősorban az emlőrák esetében elsőrendű a megelőzést szolgáló tevékenységek között.

 A szervezők nagy örömére idén is sokan csatlakoztak az Europa Donna mozgalomhoz, a mellrák elleni sétához.

Tóth Szabina

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város