Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Az ’56-os forradalom és szabadságharcra emlékeztünk Martfűn

–      „Ma 1956 arra figyelmeztet, hogy az igazságért és szabadságért küzdött harcokban nem lehet elbukni. Mert ha 40, vagy 50 év múlva is, de végső soron az igazak győznek. Így gondoskodik rólunk a történelem.” – mondta Földi Edina igazgató, az 1956-os történelmi eseményeket méltató ünnepi beszédében.  Az 58 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharcra emlékezve városunk lakói, oktatási és önkormányzati intézményei, civil szervezetei és egyházvezetőink ünnepi műsorral, fáklyás felvonulással és koszorúzással rótták le tiszteletüket 2014. október 23-án.

–      A forradalmat leverték, de szellemét nem tudták legyőzni – emelte ki általános iskolai ünnepi beszédében a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szolnoki Tankerületének szakreferense. – Magyarország a világon példaképpé vált, a szabadság, a bátorság, az összetartás és az összefogás példaképévé. 56 hősei egy szabad országban szerettek volna élni, mert a szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem - tette hozzá Kurucz Anita.

A Városi Művelődési Központ színpadán előadott ünnepi műsor, az általános iskola diákjainak közreműködésével háromszor, az általános és a középiskolai ünnepségeken majd a városi megemlékezésen idézte ’56 eseményeit és üzenetét a martfűi ünneplők elé.

A Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium osztályainak megemlékezését az intézmény igazgatója, Molnár Aranka ünnepi beszéde nyitotta, melyben kiemelte: mára már egyértelművé vált, hogy 1956 eseményei nem népfelkelést és ellenforradalmat jelentettek, hanem egy elnyomott nép forradalmát.

Az igazgatónő Andrássy Borbálát idézve emlékezett 1956. október 23-a eseményeire: Tömegek és tömegek, zárt sorokban, sokan karonfogva, ragyogó arccal, fegyvertelenül. Legtöbbje 25 éven aluli, lányok, fiúk, ifjúmunkások, egyenruhások és pár katona.  Tanárok, tanárnők, orvosok, mérnökök, postások, bányászok és munkások. A nép fiai, akiket bábokká, gépekké akartak tenni. Diákotthonok árva gyermekei, az ország minden részéről. Hamis jelszavak zuhatagában áztatott gyerekek. Gyökértelen, hazátlan, istentelen, téves eszméket hirdetők kezében gyúrt ifjúság, amely megtalálta önmagát. Amelynek ősi vére felszabadította gúzsba kötött tagjait. Amely akarni tud. Hazát akar, szabadságot akar és ezért halni is kész.

Ki kell érdemelnünk ezt az örökséget, a szabadságot – zárta a forradalmi eseményeket idéző ünnepi gondolatait az igazgatónő, hozzátéve, hogy legyünk büszkék a hősök tetteire, hajtsunk fejet a cselekedeteik előtt, tudjuk, mit jelent a forradalom napja, október 23-a!

A városi megemlékezésen Földi Edina általános iskolai igazgató ünnepi beszéde méltatta az egykori hősök tetteit.

–      Sokszor hallottunk az elmúlt időben 1956-ról, hogy valójában győztes forradalom volt, győztes szabadságharc volt a küzdelmünk. Győztes volt sok szempontból, de a legnagyobb győzelmet nem a tüntetéseken; nem a sikátorokban és utcai harcokban; nem a túlélésben és újrakezdésben aratták a forradalmár egyetemisták, munkások, suhancok, pesti srácok. 1956 győzelmei között ott van a legnagyobb, az önmagunk feletti győzelem.

Hiszek abban, hogy mindennek megvan a maga nagy erejű üzenete számunkra.  Az 1956-os eseményeknek is. ’56 mártírjainak köszönhetjük, hogy a ’89-es változás békés és határozott volt. ’56 örökösei azok, akik lélekben fiatalok maradnak, mert aki küzd, az fiatal. Nem kényelmesedhetünk el! Nem dőlhetünk hátra, nem mondhatjuk, hogy elfáradtunk. Fiatalnak kell maradnunk, szívben, lélekben egyaránt. És akkor nyugodtan mondhatjuk, nem félünk a holnaptól, mert látjuk a tegnapot és szeretjük a mát. A mi jelenünk is egyszer múlttá fog nemesedni, így sohasem tudhatjuk, hogy melyik pillanatban leszünk valamilyen sorsfordító történelmi pillanat szereplőivé – zárta ünnepi beszédét Földi Edina.

A köszöntőt követően, a városi ünnepségen is az általános iskolások nagy sikerű, lélekemelő előadása segítette a résztvevőket a forradalom és szabadságharc megidézésében.

Október 23-a estéjén az ilyenkor hagyományos fáklyás felvonulás hívta közös emlékezésre a martfűieket. Az ünnep fényeivel, a Művelődési Központtól a Szent István térig, a korábbi éveknél is többen csatlakoztak a felvonulókhoz.

Városunk 1956-os emlékhelyénél, a református templomnál összegyűlve településünk nevében városvezetők, intézmények és helyi civil szervezetek képviselői, valamint egyházi elöljáróink helyezték el az emlékezés virágait, koszorúit az egykori hősök és a dicsőséges napok előtt tisztelegve.

Magyar Mária

Tovább a  városi ünnepség képeihez ›››

Tovább az iskolai megemlékezések képeihez ›››

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város