Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Megalakult az új képviselőtestület – Alpolgármestert választottak, bizottságokat alakítottak

Jelentős figyelemmel kísért társadalmi esemény színhelye volt a Martfűi Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme 2014. október 30-án. Tizennyolc nappal a választások után, ezen a napon tartotta alakuló ülését Martfű Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A polgármester, a testület tagjai, az alpolgármester és az önkormányzati bizottságok külső tagjai ünnepélyes keretek között tettek esküt, hogy tisztségükből eredő feladataikat Martfű fejlődésének előmozdítása érdekében, lelkiismeretesen teljesítik, tisztségüket a Magyar Nemzet javára gyakorolják.

Az alakuló ülésre a helyi közélet kiemelt szereplői, a polgármesteri hivatal vezetői, intézményvezetők, egyházi vezetők, a helyi civilszervezetek képviselői körében került sor.

A testületi ülés első napirendi pontjaként dr. Varga József, a helyi választási bizottság elnöke ismertette a polgármester- és képviselőválasztás hivatalos végeredményét. – A 2014. október 12-én lebonyolított helyi önkormányzati választáson megválasztottuk településünk új polgármesterét és képviselőit. Martfű város polgármestere dr. Papp Antal lett. A nyolctagú képviselőtestület tagjai dr. Despotov Svetozar, Gonda Istvánné, Horváth Endréné, Rágyanszky István, Szekeres Mónika Gizella, Tarjányiné Tasnádi Edit, dr. Urbán-Szabó Béla és Vass Éva.

A választás eredményének ismertetését követően került sor az önkormányzati képviselők, majd a polgármester ünnepélyes eskütételére.

Általános gyakorlat, hogy az önkormányzati választásokat követően a lehető leghamarabb – általában az alakuló ülésen – a megválasztott polgármester ismerteti a következő ciklusra vonatkozó terveit, elképzeléseit.

–  Kiemelt célom Martfű lakosságának megőrzése. Ehhez a munkahelyteremtés a legfontosabb feladat, új munkahelyek felkutatásával illetve a régiek megerősítésével, a közfoglalkoztatás növelésével, a rehabilitációs foglalkoztatás bővítésével, kistérségi szerepvállalásunk erősítésével. A programom másik fontos eleme pedig Martfű városi intézményeinek korszerűsítése, az infrastruktúra bővítése – foglalta össze ötéves városvezetői programját dr. Papp Antal polgármester.

Első hivatalos ülésén a képviselőtestület alpolgármestert választott, és a bizottsági tagsággal kapcsolatos személyi kérdésekben is döntöttek a képviselők.

A helyi önkormányzatokról szóló törvény értelmében a képviselő-testület, a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére több alpolgármestert is választhat, de legalább egy alpolgármestert saját tagjai közül kell megválasztania. Az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatait.

Dr. Papp Antal a képviselők közül Gonda Istvánné alpolgármesterré választására tett javaslatot, azzal, hogy az alpolgármester társadalmi megbízatásban lássa el feladatait.

Gonda Istvánné több önkormányzati ciklusban dolgozott képviselőként, bizottsági elnökként, alpolgármesterként. Emellett aktív résztvevője a város kulturális és közművelődési életének. Ezen időszak alatt az önkormányzati munka valamennyi területén magas színvonalú ismereteket szerzett, élvezi a lakosság, a civil szervezetek, a vállalkozások és az intézmények dolgozóinak bizalmát.

Az alpolgármestert titkos szavazással választotta meg a testület. A képviselők döntése alapján a választáshoz szükséges szavazatszámláló bizottság elnöke dr. Urbán-Szabó Béla, tagjai Rágyanszky István és Horváth Endréné voltak.

Az alpolgármester-jelölt nem élt szavazati lehetőségével. A szavazás során a 9 fős képviselő-testület további 8 tagja egyhangúlag támogatta szavazatával  Gonda Istvánné alpolgármesterré választását.

Az alakuló ülés újabb felemelő eseményeként Gonda Istvánné is esküt tett a város szolgálatára. – Megtisztelő ez a bizalom számomra, amellyel a képviselőtestület megajándékozott és feladatokat rótt rám a következő öt esztendőre. Mindenki előtt ígérem, hogy Martfű lakosságával közösen, az intézményekkel, polgármester úr és a képviselőtestület segítségével, számítva a polgármesteri hivatal támogatására, legjobb tudásom és becsületem szerint fogom ellátni a feladataimat – hangsúlyozta városunk alpolgármestere.

Döntött a képviselőtestület az önkormányzati bizottságok tagjainak és elnökeinek megválasztásáról is. A hatályos Szervezeti és Működési Szabályzat szerint a testület munkáját három bizottság és egy állandó bizottság segíti.

A korábbi önkormányzati bizottsági struktúra meghagyása mellett, dr. Papp Antal, a bizottságok tagjaira és elnökeire vonatkozó, előzetesen egyeztetett javaslatát egyhangúlag támogatták a képviselők.

A képviselőtestület döntése alapján a Pénzügyi, Ügyrendi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: dr. Urbán-Szabó Béla. Képviselő tagok: Szekeres Mónika Gizella és Vass Éva. Nem képviselő tagok: Petróczki Gábor és Fodor István.

A Pénzügyi, Ügyrendi és Városfejlesztési Bizottság Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Turisztikai Albizottságának elnöke: Szekeres Mónika Gizella. Képviselő tag: Vass Éva. Nem képviselő tag: Gaál Albert.

Az Oktatási, Művelődési, Sport, Civil és Egyházi Kapcsolatok Bizottsága elnöke: Rágyanszky István. Képviselő tag: Horváth Endréné. Nem képviselő tag: Kupai-Szabó Kornél.

Az Egészségügyi, Foglalkoztatási és Szociális Bizottság elnöke: dr. Despotov Svetozar. Képviselő tag: Tarjányiné Tasnádi Edit. Nem képviselő tag: Boros Krisztina.

A bizottságok nem képviselő tagjainak eskütételére szintén az alakuló ülésen került sor.

A képviselőkkel történt egyeztetés alapján a bizottságok szakértők illetve állandó meghívottak munkájára is számítanak feladataik megoldásában. Dr. Papp Antal a bizottságokat segítő szakértők és állandó meghívottak személyére is javaslatot tett.

A polgármester javaslata alapján:

– a Pénzügyi, Ügyrendi és Városfejlesztési Bizottság szakértői: Zákány Lajos és Kurenkov Vlagyimírné. A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Turisztikai Albizottság állandó meghívottja: Tomasovszky László.

– az Oktatási, Művelődési, Sport, Civil és Egyházi Kapcsolatok Bizottsága szakértői: Balogh József és Sólyom Dezsőné. Állandó meghívottak: Asztalos Árpádné, Szabó András és a Civil Kerekasztal képviselője.

– az Egészségügyi, Foglalkoztatási és Szociális Bizottság szakértői: Gonda Lajosné és Kovács Jánosné.

A szakértők és a meghívottak személyéről a bizottságok saját ügyrendjükben döntenek.

A polgármester illetményének és költségtérítésének megállapításával folytatódott az alakuló ülés programja.

1,5 ezer fölötti és 10 ezer alatti lakosságszámú település polgármestere esetében a helyettes államtitkár bérének 60%-a lehet a polgármester illetménye, valamint ennek az összegnek a 15%-ában meghatározott összegű költségtérítésre jogosult. Hivatali gépjármű rendszeres vezetése miatt gépjármű-vezetési pótlékként a köztisztviselői illetményalap 13%-a állapítható meg számára.

A képviselőtestület dr. Papp Antal polgármesteri illetményét 2014. október 13. napjától havi bruttó 448.726 Ft-ban és 5.025 Ft gépjármű-vezetői pótlékban állapította meg, valamint havi bruttó 67.309 Ft költségtérítést határozott meg a városvezető számára.

Meghatározta a testület az alpolgármester tiszteletdíjának és költségtérítésének összegét.

A társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíja a társadalmi megbízatású polgármester tiszteletdíjának 70-90%-a közötti összegben állapítható meg, vagy a polgármester illetményének 50%-val megegyező mértékű tiszteletdíjat kaphat. Ezen kívül a társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíjának 15%-ában meghatározott összegű költségtérítésre jogosult.

A képviselő-testület Gonda Istvánné alpolgármester tiszteletdíját 2014. október 13. napjától havi bruttó 201.928 Ft-ban, költségtérítését 30.289 Ft-ban állapította meg.

A testületi ülésen sor került a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatának felülvizsgálatára, az október 12-i választások napján hatályba lépő rendelkezéseihez igazítására. Új előírásként bekerül a szabályzatba a határozatképesség folyamatos figyelemmel kísérésének kötelezettsége. A bizottságok személyi összetételében történt változások mellett átvezetik a szabályzatban, hogy a polgármester mely, halaszthatatlan ügyekről dönthet a képviselőtestület két ülése közötti időszakban, a testület utólagos tájékoztatási kötelezettsége mellett, és sor kerül az interpellációra vonatkozó szabályok pontosítására is – tájékoztatott Szász Éva jegyző.

Az ünnepélyes keretek között zajló alakuló ülés utolsó döntéseként az önkormányzati képviselők és a bizottsági tagok tiszteletdíját határozta meg a testület. Eszerint az önkormányzati képviselő munkájáért havi bruttó 50 ezer Ft tiszteletdíjra (alapdíjra) jogosult. A képviselő bizottsági tagokat az alapdíjon felül – több bizottsági tagság esetén is – havi bruttó 20 ezer Ft illeti meg. A nem képviselő bizottsági (albizottsági) tagok a bizottsági munkáért havi bruttó 20 ezer Ft tiszteletdíjra jogosultak. A bizottsági elnökök munkájukért az alapdíjon felül havi bruttó 45 ezer Ft tiszteletdíjban részesülnek. Az albizottság elnöke munkájáért az alapdíjon felül havi bruttó 30 ezer Ft tiszteletdíjban részesül.

2014. október 30-án a képviselőtestület megkezdte ötéves felelősségteljes tevékenységét, amelyhez városunk polgármesterének, alpolgármesterének, a képviselőtestület és az önkormányzati bizottságok tagjainak is jó egészséget és eredményes munkát kívánunk.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város