Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Már a jövő héten pénzükhöz juthatnak a Tisza Takarékszövetkezet károsultjai

A Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítása már a jövő hét elején megkezdődhet, a betétesek, köztük a Tiszazug körzetében élő polgárok még karácsony előtt hozzájuthatnak jogos követeléseikhez.

Boldog István, a tiszazugi térség országgyűlési képviselője levélben fordult segítségért Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, hogy a tiszaföldvári Tisza Takarékszövetkezet működésének felfüggesztése miatt bajba jutott betétesek minél hamarabb megkaphassák a pénzintézetben tartott pénzüket.

Lázár János 2014. december 10-én kelt válaszlevele alapján az MNB határozata, amely a takarékszövetkezet teljes körű betét, és más visszafizetendő forrás kifizetésének tilalmával is járt, tehát elsősorban a rendezett kártalanítás, a betétesek és megtakarításaik védelme miatt született meg.

A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény alapján indított szakértői vizsgálat súlyos működési szabálytalanságokat tárt fel a Tisza Takarékszövetkezetnél, amely komoly veszélyt jelentett mindazon betétesekre, így a gazdasági társaságokra is, akik megtakarításaikat, jövedelmüket, vagy a cég működéséhez szükséges anyagi erőforrásaikat a pénzintézet gondjaira bízták – hangsúlyozta válaszában Lázár János. – A Tisza Takarékszövetkezet korábbi vezetése nemcsak törvényt sértett, hanem a saját tagságát is félrevezette. Számviteli trükkök sorozatát vetették be a 2013. évi mérlegadatok kozmetikázására, mialatt a pénzintézet tőkeproblémái olyan mértékűre nőttek, ami súlyosan veszélyeztette az intézmény fizetőképességét. A kilátástalan állapotot nem könnyítette meg az sem, hogy míg több mint 10 ezer betétes helyzete vált bizonytalanná, a korábbi elnök-ügyvezető 52 millió forintos végkielégítést szavaztatott meg magának, amelyet azóta fel is vett.

A betétesek védelme és a pénzügyi összeomlás elkerülése érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete december 5-én azonnali hatállyal kizárta a Tisza Takarékszövetkezetet az integrációból és döntéséről a jogszabályoknak megfelelően tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bankot, amely ezt követően vonta vissza a takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét.

Az MNB határozata, amely a takarékszövetkezet teljes körű betét, és más visszafizetendő forrás kifizetésének tilalmával is járt, tehát elsősorban a rendezett kártalanítás, a betétesek és megtakarításaik védelme miatt született meg!

Magyarország Kormánya nem hagyja cserben a Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő polgárokat. Nem engedjük, hogy egy takarékszövetkezet vezetőinek felelőtlen tevékenysége miatt családok ezreinek napi megélhetése veszélybe kerüljön! – emelte ki Lázár János.

December 9-én azonnali egyeztetést hívott össze az érintett állami szervezetek vezetőivel a Tisza Takarékszövetkezet károsultjainak minél gyorsabb kártalanítása érdekében. A megbeszélés során a Miniszterelnökség szakállamtitkársága, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzetgazdasági Minisztérium, illetve az Országos Betétbiztosítási Alap olyan sürgősségi megoldást dolgozott ki, amelynek köszönhetően a Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítása már a jövő hét elején megkezdődhet.

A gyors és hatékony közös munka eredményeként így a betétesek, köztük a Tiszazug körzetében élő polgárok még karácsony előtt hozzájuthatnak jogos követeléseikhez.

Herbály Jánosné

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter levele itt olvasható>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város