Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Kis Violetta és Hegyes Bertalan János>>>

A felnőtt korosztályban versenyző Kis Violetta és Hegyes Bertalan János társastáncpáros is önkormányzati sportdíjat vehetett át.

A Silver TSE versenyzői tizennyolcszoros magyar bajnokként képviselhetik országunkat Európa- és Világbajnokságokon, ahol 2014-ben is megőrizték a középmezőnyben már kivívott helyüket. A Magyarországon rendezett standard és tíz tánc versenyeket megnyerték, legyen az ranglista, országos verseny vagy magyar bajnokság. A legszebb nemzetközi eredményüket a Németországban megrendezett tíz tánc világkupán szerezték, az előkelő 9. helyen zárták a versenyt. Számos elismerésben részesültek már Szentes város, a Magyar TáncSport Szövetség és egyéb szervezetek, valamint Martfű Város Önkormányzata által.

Egyedüliként valósították meg junior 1 és junior 2-ben és ifi korosztályban, hogy egyszerre magyar bajnokok standard latin és tíz tánc területen, hat esztendőn át. Egyedüliként nyertek ugyanaznap ifi és felnőtt tíz tánc magyar bajnokságot, és egyedüliként szereztek tíz tánc Európa-bajnoki 6. helyet ifi korosztályban.

A Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói december 26-tól  január 6-ig New Yorkban, Washingtonban, Philadelphiaban is bemutatták tehetségüket, februárban pedig újra a Magyar Bajnokságban bizonyíthatnak.

Edzőjük László Csaba.

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város