Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Vízkereszttől negyven napig, Mulatoznánk pirkadatig! Farsang faggyal érkezett, Tánccal temettük a telet!”

Újszerű programokkal, színes ötletekkel kiegészítve várta tanulóit idei farsangjára a Martfűi József Attila Általános Iskola tantestülete, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Farsangi témahét című, sikeres pályázata (TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001) jegyében töltve a vidám, tavaszköszöntő ünnepet. A „Köznevelés az iskolában” című projekt keretében a tanulók közösségben, szüleiket is bevonva ismerkedhettek a néphagyományokkal, szokásokkal, játékokkal, mindezzel a személyiségfejlesztő művészeti program céljait is megvalósítva. Az ötnapos programsorozat újabb példaértékű összefogásról, a tanulók, szülők és tantestület kivételes együttműködéséről is tanúskodva színesítette a farsang iskolai  élményeit. 

A maszkabált, ami felhőtlen szórakozásával a farsangi hét legvidámabb eseményei közé tartozik, számos előkészület, farsangi témájú tanóra, játékos feladat, kézműves foglalkozás, daltanulás és egyéb érdekesség előzte meg 2015. február 9 és 13. között.

A hagyományos és igen kedvelt program, a fánksütés is komoly szerepet kapott, ügyes hozzáértőket, szülőket és szakács néniket is bevonva az igazi farsangi fánk készítésébe, majd még komolyabb figyelmet szentelve azok elfogyasztására.

Saját készítésű álarcok, szemüvegek, rajzok is készültek, melyek az iskola faliújságján sorakozva jelezték, a tavaszváró időszak vidámsága iskolájukba is beköszöntött.

A kiszebáb készítés is nagy izgalommal töltötte el a diákokat, akik szüleikkel együtt szorgoskodva igyekeztek elöl járni a komoly kézügyességet igénylő bábkészítésben.

 „Űzzük el együtt a telet” – hangzott az iskola felhívása arra a hagyományosan „zajos” délutánra, amikor az iskolások, szüleik és tanáraik jókedvű közösségében kürtökkel, kolomppal és egyéb fantáziadús zajkeltő eszközzel kergették jó messzire intézményüktől a telet és minden vele járó rosszat. Nagy lánggal égtek el a tűzben a kiszebábok is, feladatukat teljesítve búcsúztatva végleg a telet. Bemutatóra is jutott belőlük, az iskola udvaráról elnyerve a járókelők elismerését.

Ha farsang, akkor maszkabál, avagy minden farsangi program közül is a legősibb, legizgalmasabb és legtöbb élményt tartogató zenés - táncos jelmezes program örvendeztette a gyerekeket a hét utolsó tanítási napján. Ötletes, szép jelmezek készültek erre a napra, szintén hagyományos felvonulással bemutatva valamennyit. Az SZMK-s szülők kihagyhatatlan, finomságokkal teli büféje is a gyerekek örömét szolgálta, ahogyan a délutáni, majd koraesti zenés-táncos programok és a tombolahúzás is.

A felsősök ezen a napon a művelődési központ Tini Disco-jában is jól érezhették magukat, a farsangi programok végén  már Valentin ünnepét is köszöntve.

Magyar Mária

Tovább a 2015.02.13 - Farsang - Általános Iskola képgalériához>>>

Tovább a 2015.02.10-11 - Farsangi témahét - Általános Iskola képgalériához>>>

Tovább a 2015.02.12 - Kiszebáb égetés - Általános Iskola képgalériához>>>

Tovább a 2015.02.13 - Valentin-napi tini disco képgalériához>>>


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város