Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Tájékoztató a bírósági ülnökök választásáról, a jelölés lehetőségeiről

A bíróságok számára rendkívül fontos, hogy a társas bíráskodás elvének megfelelően, az ítélkezés menetében kellő számú ülnököt tudjanak foglalkoztatni. Magyarország Alaptörvénye értelmében, törvény által meghatározott ügyekben és módon, nem hivatásos bírák is részt vesznek az ítélkezésben. A járásbíróság valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróság ülnökeit a megyei bíróság székhelye szerint illetékes helyi önkormányzat választja meg, 2015. március 7. és április 30. között.

Az ülnököket a bíróság illetékességi területén lakóhellyel és választójoggal rendelkező nagykorú magyar állampolgárok, a bíróság illetékességi területén működő helyi önkormányzatok és az egyesületek – kivéve a pártokat – jelölhetik. A bírósági ülnöki tevékenységre a Martfűi Polgármesteri Hivatalban is várják a jelöléseket.

Ülnöknek az a 30. évét betöltött magyar állampolgár választható meg, aki nem áll a cselekvőképességet érintő gondnokság, vagy támogatott döntéshozatal hatálya alatt, továbbá büntetlen előéletű és nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt sem.

Az ülnököknek az ítélkezésben a hivatásos bírákkal azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. Az ülnökök a megbízatásuk időtartama alatt nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet sem folytathatnak. A megválasztott ülnököknek bírói esküt kell tenniük. Az ülnököt a bíróság elnöke hívja be és osztja be az ítélkező tanácsba. E tisztsége gyakorlásának idejére távolléti és tiszteletdíj is megilleti.

Az Országos Bírósági Hivatal tájékoztatója a bírósági ülnökök választásáról>>>

Jelölőlap, nyilatkozat a bírósági ülnökké jelölés elfogadásáról>>>

Herbály Jánosné

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város