Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Új településrendezési terv a vállalkozások fejlesztési igényeinek figyelembevételével

Martfű új rendezési tervének előkészítéséről tartott egyeztető megbeszélést a város közigazgatási területén működő cégek, vállalkozások bevonásával Martfű Város Önkormányzata 2015. május 21-én. Az egyeztetés résztvevői javaslataikkal hozzájárultak ahhoz, hogy a település új rendezési terve tükrözze a városunk szempontjából jelentős gazdasági társaságok, vállalkozások jövőre vonatkozó fejlesztési igényeit és érdekeit.

Martfű hatályos településrendezési tervét 2006-ban fogadta el a képviselőtestület. A meglévő rendezési terv, jogszabály szerint, 2015. december 31-ig módosítható és 2018 év végéig alkalmazható. A jogszabályi változásokra tekintettel, az új rendezési terv készítéséről a 2015. április 30-i ülésén döntött a képviselőtestület. A tervezési munkálatokkal a Kiszelovics és Társa Településtervező Kft-t bízták meg, biztosítva a településrendezési terv elkészítéséhez szükséges 5,8 millió forintot.

A tervezési ajánlat Martfű város teljes közigazgatási területére vonatkozik, új, digitális településrendezési terv készítésével és számos, jogszabály szerint kapcsolódó munkarésszel. A településrendezési tervdokumentáció részeként 2015 szeptemberéig megalapozó vizsgálatok zajlanak. A fejlesztés összehangolt megvalósulását biztosító, közép- és hosszú távú településfejlesztési koncepció elkészítése november közepére várható, a képviselő-testület, a lakosság, a fejlesztésben érdekelt gazdasági társaságok, civil és társadalmi szervezetek településfejlesztési elképzeléseinek kidolgozásával. A jóváhagyott településfejlesztési koncepcióval összhangban, 2016 februárjáig kerül sor a település fejlesztési irányainak meghatározására, a településszerkezeti terv összeállítására. A településrendezési terv utolsó elemeként, 2016 májusáig elkészül a helyi építési szabályzat és szabályozási terv is, meghatározva az egyes építési övezetekben és övezetekben az építés helyi rendjét, feltételeit. A város új településrendezési tervét várhatóan 2016 novemberében hagyja jóvá a képviselőtestület.

– A rendezési terv módosítása hosszabb ideig tart, egy-másfél évbe is belekerül, mire végig tudjuk vinni a különböző hatóságoknál. Ezért szeretnénk tudni, hogy a vállalkozásoknak, cégeknek milyen, a tervezést befolyásoló elképzeléseik, kéréseik vannak – foglalta össze a találkozó célját dr. Papp Antal polgármester.

– A rendezési terv jóváhagyandó munkarésze az, amivel az építéshatóság találkozik, ami a mai megbeszélés résztvevői számára abból a szempontból lényeges, hogy ami a településrendezési tervben benne van, azzal összhangban adják ki az építési engedélyeket. A magasabb szintű jogszabályokkal összhangban kell lennie a településrendezési tervnek, viszont a helyi sajátosságokat is bizonyos keretek között figyelembe lehet venni – emlékeztette a jelenlévőket Kiszelovics Ildikó településtervező, aki évek óta közreműködik Martfű településrendezési tervének összeállításában, a tervdokumentum módosításaiban.

A településrendezési terv készítői felmérik, hogy a martfűi vállalkozásoknak milyen fejlesztési, pályázati elképzelései vannak, bővítenék-e meglévő területeiket területvásárlással, vagy terveznek-e olyan építési, beruházási jellegű fejlesztést, amely a rendezési tervre hatással lehet (beépítési százalék, építménymagasság stb.). A településrendezési tervnek tartalmaznia kell ezeket az elképzeléseket, amelyeket azonban megvalósítási kötelezettség nem terhel.

A rendezési terv a települési pályázatok alátámasztó munkarésze is egyben: az önkormányzat és intézményei is csak a településrendezési tervvel összhangban lévő pályázatokat nyújthatnak be.

Elsőként megalapozó dokumentáció, helyzetfelmérés készül, majd ezt követi a településfejlesztési koncepció összeállítása, ahol már szeretnék megjeleníteni a várható gazdaságfejlesztési elképzeléseket. A tervdokumentáció részeként helyi értékvédelmi vizsgálat, örökségvédelmi hatástanulmány és környezeti értékelés is készül.

A Bunge Zrt. Martfűi Gyára a következő öt évben várható, nagyobb, a településrendezési terv módosítása szempontjából is fontos beruházásairól Balogh Imre igazgató adott tájékoztatást. A martfűi gyár új elektrofilterek beépítésével csökkentené a kazánok porkibocsátását. A magassági korlátozásra vonatkozó módosítást a közelmúltban sikerült átvezetni a helyi rendezési terven, ami egy szintén előkészítés alatt álló, az utóhajalással, darakezeléssel kapcsolatos projektet is érint. Hosszú távon a kazánok teljes cseréjét tervezi a növényolajipari cég a martfűi gyárában, megújuló energiát termelő berendezésekkel váltva ki a korábbi kazánokat, és a magraktár bővítése is szerepel a terveik között. Ezek a beruházások újabb terület megvásárlását nem igénylik.

A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. Martfűi Gyára sem tervez jelenleg nagyobb terjeszkedést, új épületeket, és a gyár területét sem szándékoznak növelni – tudtuk meg Ligeti Gábortól, a martfűi sörgyár vezetőjétől. Ha tovább emelkedik a dobozos sörök aránya a magyar piacon, hosszútávon elképzelhető, hogy doboztöltő vonalat telepítenek Martfűre, ami viszont új épület felhúzásával is járna. A közelmúltban kamionparkolót építtetett a martfűi cég, a parkoló használatához szükséges hatósági engedély azonban várat magára, ezért okoznak még mindig, ahogyan a gyárvezető fogalmazott, forgalmi káoszt a gyár bejárójánál sorakozó kamionok.

A martfűi belterületi iparterületen, a Tisza Ipartelepen belül igen szűkösek a terjeszkedési lehetőségek, magas a százalékos beépítettség. Közel húsz év elteltével, most erre a területre is új településrendezési terv készül, megoldást keresve többek között az ipartelep úthálózatának modernizálására.  

Az elsősorban energiatermelést és elosztást, termálvíz kitermelést, ivó- és ipari víz termelést és elosztást végző Tisza Joule Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., a jogszabályi könnyítésnek megfelelően, későbbre halasztotta termálkútja visszasajtoló kút beruházását. A korábban tervezett biomassza erőmű beruházás előkészítését is felfüggesztette a cég új tulajdonosa – tájékoztatott Varga Imre ügyvezető. Az ipari kémények jelenleg használaton kívül vannak, telefon- és internet szolgáltatók bérlik, a kémények elbontását a közeljövőben nem tervezik.

Az Agrohíd Ipari Kft. martfűi gyártóüzeme gépalkatrészek mechanikai megmunkálását végzi. Tóth Tibor, a kft. martfűi telepvezetője jelentős beruházási elképzelésről adhatott számot. A cég további, közel 600 m2-es csarnokkal bővíti Tisza Ipartelepi kapacitását, rendezett, megfelelő zöldterületekkel ellátott iparterületet kialakítva. Terveik szerint az év végére az új csarnok fedél alá kerülhet, betelepítése pedig 2016-ban várható.

Jelentős beruházásba, hízómarha telep építésbe kezdene a Mezőfarm-R Kft. A mezőgazdasági vállalkozás telephelye most ipari övezetben található, ami a tervezett rekonstrukciós pályázat során hátrányt jelent. Bakó László ügyvezető kezdeményezte az érintett terület átminősítését az új rendezési tervben. Falusi turizmussal összefüggő beruházásokat, az iskolai oktatáshoz kapcsolódva lovarda indítását, valamint a meglévő épületrendszerén, napelemek telepítését is tervezi a kft.

A Tisza Ipartelep rendezési tervének módosítása során az ipartelep úthálózatának rendezését szeretné elérni Rigó Zoltán, a szerszámgyártásra és könyvkötő gépek gyártására specializálódott Rigó Kft. ügyvezető igazgatója. Az ipartelep fő útjai önkormányzati tulajdonban vannak, a közvilágítást azonban az ipartelepen működő cégek fizetik, ezen is változtatna a társaság vezetője. A kft. üzeme melletti, használaton kívüli útszakasz átminősítését is kezdeményezte, amin részben rajta áll a meglévő üzemcsarnok, és a fennmaradó része is a gyártási terület további bővítését szolgálná. Rigó Zoltán javaslatot tett az önkormányzat által kivetett építményadó mértékének felülvizsgálatára. Szorgalmazta az ipartelep belső közműveinek korszerűsítését, a városi hálózatba integrálását vagy a városi közművekhez való csatlakozási lehetőség megteremtését is.

– A szennyvíztisztító telep kapacitása jelenleg nem teszi lehetővé az ipartelep cégeinek az önkormányzati rendszerhez való csatlakozását. Folyamatban van a Bata lakótelepen az esővíz- és a szennyvízrendszer szétválasztásának tervezése, ami új helyzetet teremtene ezen a téren – reagált az elhangzottakra dr. Papp Antal polgármester. – Továbbra is tervben van egy biogáz üzem létesítése, ami a szennyvíztelep áthelyezésével, kapacitásbővítésével is járna.

Az iparűzési adóbevétel nagy részét feladattal köti le az állam, amelyekhez nem társul központi támogatás, és amit az ingatlanadóval igyekszik ellensúlyozni az önkormányzat.

A közvilágítást az iparterületen az ott működő cégeknek kell megoldania, az önkormányzatnak a lakosság számára kell a közvilágítást biztosítania.

A közeljövőben nem tervez beruházást Martfűn a Nagy és Társa Kft. – tudtuk meg Szabó Andrástól, a társaság képviselőjétől.

A Tisza Ipartelep közel húszéves részletes rendezési terve az akkor várható privatizációs folyamatok ismeretében készült. A közterületi úthálózatot úgy próbálták kialakítani, hogy minden lehetséges privatizációs elképzelésre módot adjon. Az akkor tervezett új kapu nem készült el, és az ipartelepen történt változásokkal mára aggasztó helyzet alakult ki a közlekedést illetően – hallhattuk Dénes Zoltántól, az üzletviteli, munka-, tűz- és környezetvédelmi tanácsadással foglalkozó Tisza Park Kft. ügyvezetőjétől. Különösen a szűk fordulási ívek jelentenek állandó veszélyhelyzetet. Sokat javítana ezen az állapoton, ha a két porta közötti közterületi úton megtörténnének a korábban tervezett fejlesztések, és további parkolók megépítésére is szükség volna.

Az ipartelepen lévő ingatlanok igen eltérő állapotúak, tipikusan rendben vannak, problémát a Tisza Cipő Zrt. ingatlanainak állapota jelent. Az iparterületen három helyen környezetszennyező állapot is fennáll, ezek, a Tisza Cipő Zrt. és az állam tulajdonában lévő, talaj- és talajvízszennyezéssel érintett területek nem beépíthetőek. A Tisza és a tájvédelmi körzet közelsége miatt az ipartelepen működő cégek nehezen tudnak megfelelni a környezetvédelmi előírásoknak. A foglalkoztatók tulajdonosváltásai más-más fejlesztési irányt hoztak. Az összeépítettség miatt bizonyos műszaki adatok ma be sem tarthatóak, és a magánterületi utakból eredő gondokat is meg kell oldani.

Kecső Zoltán a Tisza Ipartelep egyes útszakaszainak egyirányúsítására tett javaslatot. Az építőipari vállalkozó tapasztalatai szerint az iparvágányt is ismét használhatóvá kell tenni.

Hosszú idő óta nem megoldott a Tiszahajlat út tulajdoni helyzete, ami érintheti a rendezési terv módosítását – véli Szabó Tamás. A nemzetközi fuvarozással foglalkozó Inker Bt. tulajdonosa gépjárműparkja és telephelye fejlesztését tervezi. A közvetlen Tisza-parti terület melletti telephely, a gépjármű mozgás miatt folyamatos vitái vannak a környezetvédelmi hatóságokkal. A Martfű Városi Sportegyesület Repülő Szakosztálya és a Martfűi Repülőklub vezetője reptérépítési elképzeléseiről is tájékoztatást adott. A város déli részére tervezett sportrepülőteret ultrakönnyű kisrepülők használhatnák, és megvalósítása turisztikai előnyökkel is járna.

Támogatta a képviselőtestület a 2015. április 30-i ülésén a város, a gyógyfürdő környezetében lévő területeire vonatkozó gyógyhellyé nyilvánítási eljárás megindítását. Martfű vagy a város egy része gyógyhellyé minősítésének lehetőségével Tomasovszky László, a Martfű Termál SPA tulajdonosa kereste meg az önkormányzatot. A gyógyhellyé nyilvánítást az önkormányzat kezdeményezheti.

A gyógyhely minősítés megszerzése új, igen jelentős pályázati, beruházási lehetőségeket nyit meg a turisztikai vállalkozás számára. A rendezési tervben is ki kell jelölni azt a területet, amit gyógyhellyé nyilváníttatna az önkormányzat.

Tomasovszky László a Tisza part rendezését, sétány kialakítását is szorgalmazta. A kemping melletti partszakaszon pedig kikötőhelyet hozna létre, ami szintén érintené a település rendezési tervét.

– Az önkormányzat felajánlotta, hogy rendbe teszi a Tisza partot, kitakarítja az aljnövényzettől és a gyomoktól, de a vízügyi hatóság ezt nem engedélyezi – reagált az elhangzottakra dr. Papp Antal. A tervezett tarvágással, fakivágással kapcsolatos vitát követően, speciális, egyedi kivágási módszert alkalmazna az igazgatóság, aminek a magas költségét az önkormányzat nem vállalhatja.

Hatékonynak értékelte az új rendezési tervről folytatott egyeztetést Honti Gyula városi főépítész. Praktikus, hogy a helyi cégek, vállalkozások egymás fejlesztési, beruházási elképzeléseiről is képet kapnak, ezért várhatóan évente sor kerül majd hasonló egyeztetésekre.

A rendezési terv kapcsán egyénileg is megkeresik a cégeket, konkretizálva az elképzeléseket – tájékoztatott dr. Papp Antal polgármester. Az önkormányzat továbbra is számít a helyi cégekre, amelyek fejlődése, bővülése Martfű jövőjét is meghatározza.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város