Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

A Republic és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar koncertje Martfűn

Az eső sem riasztotta el a közönséget a Republic együttes  és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar közös martfűi koncertjén, mely a negyedik alkalommal megrendezett ÖrökZöldTisza Fesztivál zenés programjait nyitotta augusztus 18-án, kedden este.

Az ingyenes fesztivál közel egyhetes, zenei –és szórakoztató programokban bővelkedő rendezvénysorozatát dr. Papp Antal polgármester és Tomasovszky László, a Termál SPA igazgatója nyitotta meg, örömmel kívánva jó szórakozást a közös rendezésű fesztiváleseményekhez.

Népes közönség tapsa köszöntötte a megnyitót, majd az idén 50 éves Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a 25 éves jubileumát ünneplő Republic együttes kétórás előadását, melyen „Republic Klasszikusok” címmel népszerű Republic számokat hallhatott a nagyérdemű, ezúttal szimfonikus zenekari kísérettel.

A koncert igazi meglepetéseket is tartogatott, a Republic ugyanis néhány közkedvelt klasszikus zeneművet is előadott, saját hangszereikre átültetve. Bartók Béla "Román Táncok-ja" vagy Edvard Grieg "Peer Gynt-je" a Republic közvetítésével kivételes élményt okozott a klasszikusok szerelmeseinek is. A szimfonikus átiratokat Veér Bertalan készítette, aki a zenekar összes klasszikus dal kíséretén - így a korábban megjelent "Republic Klasszikusok", valamint az idén megjelent platinalemezes „Rajzoljunk álmokat” című albumon - is együttműködött a csapattal.

 A Szolnoki Szimfonikus Zenekar teljes, mintegy harminchat fős vonós szekciója és a Republic zenészei a rossz idő ellenére is különleges zenei élményt nyújtva gondoskodtak a fesztiválhangulatról, a koncert végén nem csak az egyedi vízi színpadi fellépésért, hanem esőben is kitartó, lelkes közönségüknek is köszönetet mondva.

Magyar Mária

Tovább a képekhez>>>

 

 

 

 

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város