Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Sikeres napokat zárt Martfű nyári fesztiválja

Az időjárás ugyan nem volt kegyes a két év után ismét megrendezett népszerű martfűi nyári fesztivál estéin, a közönség és a szervezők azonban így is sikeresnek értékelték az öt napon át tartó előadássorozatot. Az idei, immáron negyedik „ÖrökZöld” az első három hírét és népszerű hagyományát folytatva, rangos hazai előadók, neves együttesek koncertjeivel nyújtott látogatói számára változatos zenei élményeket.

Felmérve az előző években megrendezett fesztivál jelentőségét, az önkormányzat ezúttal élére állt a népszerű rendezvény szervezésének, finanszírozásának.

– Remélem, hogy tartalmas és nagyon jó öt napot zárhattunk – mondta el Asztalos Árpádné, a szervezőmunkában kiemelt szerepet vállaló önkormányzati kulturális intézmény igazgatója. –  Nagyon örülök, hogy létrejött újra az ÖrökZöld Tisza Fesztivál. Nagy köszönet illeti Martfű Város Önkormányzatát, hogy februárban úgy döntött, a rendezvénysorozat létrejöttében támogatja a Termál SPA-t. Igazi munkás öt nap volt, az időjárás is hozzájárult a nehézségekhez, de bízom benne, hogy a martfűieknek és az idelátogató vendégeknek valódi élményt tudtunk nyújtani – tette hozzá a Művelődési Központ vezetője.

Az önkormányzat és a turisztikai komplexum együttműködésében létrejött, ingyenes fesztivált 2015. augusztus 18-án dr. Papp Antal polgármester és Tomasovszky László, a Termál SPA igazgatója nyitotta meg, a megvalósításban hangsúlyozva a fő támogató Bunge Zrt. szerepét is.

„Republic Klasszikusok” címmel hallhatott Republic számokat a közönség az első estén, ezúttal szimfonikus zenekari kísérettel. Az idén 50 éves Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a 25 éves jubileumát ünneplő Republic együttes több mint kétórás előadása igazi zenei meglepetéseket is tartogatott az időközben eleredő esőben is kitartó közönségnek. 

Az ÖrökZöld Tisza Martfűi Fesztivál második estéjén Demjén Ferenc nagysikerű koncertjét láthattuk. A közkedvelt könnyűzenei szerző, szövegíró és előadó, kiváló zenésztársaival együtt, színvonalas zenei produkcióval örvendeztette meg a martfűi közönséget. A nagykoncertet követően, a kisszínpadon pedig a Harsona együttes játszott.

A Magyar Állami Népi Együttes „Naplegenda” című műsora várta a fesztiválozókat állami ünnepünkön, augusztus 20-án. A néptánc világában igen kivételes hang-, fény- és színpadtechnikai elemek egészítették ki a rangos együttes táncszínházi bemutatóját, Mihályi Gábor koreográfiájával, Nikola Parov ősi motívumokkal teli, populáris zenéjével, valamint Herczku Ágnes népdalénekes gyönyörű hangjával.

Az Amadeus R&R együttes fellépésével bulikoncert is várta az ünneplőket a kisszínpadon. Az augusztus 20-án elmaradhatatlan, hagyományos tűzijáték valamint a díszkivilágítást kapott TV-torony fényei is az ünnepet jelezték ezen az estén.

Az Anna and the Barbies zenekar a fesztivál negyedik estéjén játszott a martfűieknek. Az együttes és Pásztor Anna tőlük megszokott közvetlen, különleges előadása az eső dacára is fergeteges estét okozott a rajongóknak.

Az ÖrökZöld fesztivál artista show-val, hastánc- és sport rúdtánc bemutatóval zárta a színpadi produkciók sorát, Dj. Peti bulija pedig az öt napot zárva szórakoztatta az est vendégeit.

– Az időjárás sajnos beleszólt a szervezésbe. Pártai Lucia meteorológus előrejelzésében bízva mertünk úgy dönteni, hogy marad a rendezvény a tervezett helyen, a vízi színpadon, vállalva természetesen a kisebb esővel járó kellemetlenséget. Esőkabátot, esernyőt javasoltunk közönségünknek, és valóban megúsztuk vihar nélkül, ami a nézők és fellépők biztonságát szem előtt tartva, már kizárta volna a kinti koncerteket – számolt be a fesztiválról Tomasovszky László a Martfű Termál SPA igazgatója. – Le a kalappal mindenki előtt, hiszen a zenekarok esőben is játszottak, a nézők pedig ki kabátban, ki esernyővel, de végigtapsolták az esős órákat is.

Az első alkalom volt, hogy együtt dolgoztunk az önkormányzattal. Ez mindenkinek új feladat volt, szem előtt tartva, hogy más a működési módszerünk, de jól tudtunk együttműködni. Természetesen vannak tanulságok, amiket legközelebb a fejlődés szolgálatába állítunk majd. Jó hír, hogy az eddigi négy fesztivál ideje alatt egyetlen rendbontás sem történt, ami sokat elárul településünkről, az itt élőkről. Örülünk, hogy jól érezték magukat a martfűiek, a cél a szórakoztatás és igényes zenei élmények voltak.

– Nagyon jól, az elképzeléseink szerint sikerült a martfűi fesztivál. A kedvezőtlen időjárás ellenére, több ezren vettek részt az esti koncerteken, előadásokon – összegezte az ötnapos eseménysorozatot Dr. Papp Antal. – Jövőre ugyanitt és ugyanekkor szeretnénk megtartani ezt a rendezvényt. A szervezés során figyelembe fogjuk venni az eddigi észrevételeket, bár szinte csak pozitív visszajelzés érkezett – hangsúlyozta városunk polgármestere.    

– Köszönöm a Termál SPA minden munkatársának, Tomasovszky Lászlónak és feleségének Juditnak és a csapatuknak azt a munkát, amit itt estéről estére nyújtottak, a rendet és azt a hátteret, ami ezekhez a programokhoz kellett. Külön köszönöm a rendezők, Budai Attila és kollégái munkáját.  Nem volt könnyű dolga a Hangtrend Kft-nek sem, akik – az esőben még plusz nehezítve – biztonsággal végigvezették hangtechnikailag, fénytechnikailag ezt az öt napot. Nem utolsósorban köszönöm a Művelődési Központ minden munkatársának, akik már tavasz óta ezen a rendezvényen is dolgoznak, és itt a nehéz napokban is helyt álltak, a Média Csoport munkatársaival együtt – emelte ki a fesztivál szervezését összefogó Asztalos Árpádné.

Külön köszönetet mondott a martfűieknek és az idelátogató vendégeknek, hogy nem törődtek az esővel, hideggel, és eljöttek a programjainkra, hiszen nélkülük nem lettek volna ilyen sikeresek és jó hangulatúak ezek az esték.

Magyar Mária

Tovább a 2015.08.18 - A Republic és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar koncertje Martfűn képgalériához>>>

Tovább a 2015.08.19 - Demjén Ferenc koncert képgalériához>>>

Tovább a 2015.08.20 - Naplegenda képgalériához>>>

Tovább a 2015.08.21 - Anna and the Barbies koncert képgalériához>>>

Tovább a 2015.08.22 - Fesztiválzáró buli képgalériához>>>


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város