Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Sikeresen kezdték a martfűi ifjak a Bozsik program első, őszi fordulóját

Martfű volt a házigazdája a 2015-ös, őszi szezon nyitányának, ahol az U11,és U13–as korosztály tornarendszerben mérhette össze futballtudását. A nedves, kissé csúszós pálya ugyan nehezítette a gyerekek dolgát, de így is színvonalas mérkőzéseket láthattunk. Szeptember 13.-án kezdődött a torna, a martfűi sporttelep futballpályáján.

A Bozsik-program az utánpótlás (U7 - U9 - U11-es) korosztályok versenyeztetési formája, amit az MLSZ által kijelölt központokban szerveznek, amelyek közül az egyik Martfűn van. A megyében 12 regionális központ működik, általánosságban 6-7 csapattal egy-egy körzetben.  Az utazási és egyéb költségeket figyelembe véve alakulnak ki a csoportok, bár működésüket igyekszik az MLSZ is támogatni. A martfűi központhoz tartozik Tiszaföldvár, Rákóczifalva, Kunszentmárton és Csépa. Ez a jelenlegi felállás, de szokták váltogatni a csapatok besorolását, hogy ne mindig ugyanazok a csapatok találkozzanak egymással. A martfűi egyesület, mintegy harminc gyermeket „foglalkoztat” a program keretein belül.

Csík Zoltán a Martfűi LSE technikai vezetője jó játékot kívánt a résztvevőknek, majd rögtön kezdetét vette a rendezvény. Két különböző pályán zajlottak az összecsapások, és körmérkőzéses rendszerben minden csapat játszhatott egymással.

A két martfűi csapat mestere, Hovodzák Ferenc és Farkas Tamás rendkívüli fegyelemmel vezették növendékeiket,akik gólt gólra halmozva szórakoztatták a tornára látogató közönséget. Cibakháza és Rákóczifalva csapatai mellett, a martfűi együttes bizonyult a legeredményesebbnek.

A Bozsik-program alapelve, hogy nem erőltetik rá a gyermekekre a teljesítménykényszert, ezért nincs bíró, és az eredményt sem jegyzik. A mérkőzések után minden gyermek kap ajándékot és csapatonként egy fő különdíjat.

A fiatalabbak (U7-U9) összecsapásainak első fordulóját szeptember 19.-én, ugyancsak a Városi Sporttelepen rendezték meg. Az U11 korosztály következő fordulója szeptember 26.-án, szintén Martfűn folytatódott.

Az U7-U9 korcsoport fordulója október 17.-én vasárnap folytatódik, délelőtt 10 órakor, az U11-U13 korcsoport következő fordulói pedig október 25.-én vasárnap 10 órától és november 15.-én szintén vasárnap 10 órától zajlanak majd. Az U-14 korosztály következő mérkőzésén november 1.-jén ugyancsak vasárnap 10 órától szurkolhatunk a martfűi sportpályán.

Az U-16 korosztály hazai mérkőzéseinek következő időpontjai: Martfűi LSE - Kunhegyesi ESE október 17., Martfűi LSE - Csépai SE október 24., Martfűi LSE - Tiszaföldvári VSE november 7., Martfűi LSE - Fegyverneki KSE november 14.

A megyei U-19 korosztály meccsei pedig a következő időpontokban folytatódnak, ahol a helyszín szintén a martfűi sportpálya lesz: Martfűi LSE - Kunhegyesi ESE október 17., Martfűi LSE - Csépai SE október 24., Martfűi LSE - Tiszaföldvári VSE november 7., Martfűi LSE - Fegyverneki KSE november 14.

A csapatoknak további szép sikereket kívánunk, hajrá Martfű!

Kupeczki Ádám

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város