Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Bursa Hungarica önkormányzati ösztöndíj

Martfű Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára.

A pályázatra azok az önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik:

a) felsőoktatási intézményben, a képzésre vonatkozó keretidőn belül, teljes idejű (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat,

b) a benyújtás évében utolsó éves érettségi előtt álló középiskolások, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkezők, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek, és felsőoktatási intézményben teljes idejű (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, vagy felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni.

A pályázatbeadáshoz A Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési rendszerében (EPER-Bursa rendszer) pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx. Kizárólag a regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése. A pályázók a regisztrációt követően az elektronikus felületen maguk rögzítik az adataikat teljes büntetőjogi felelősséget vállalva.

AZ ÖNKORMÁNYZATHOZ A PÁLYÁZÓ ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN KITÖLTÖTT ÉS AZ EPER-BURSA RENDSZERBŐL KINYOMTATOTT PÁLYÁZATI ŰRLAPOT A LENT FELSOROLT KÖTELEZŐ MELLÉKLETEKKEL EGYÜTT KELL BENYÚJTANI A POLGÁRMESTERI HIVATAL MŰVELŐDÉSI ÉS SZOCIÁLIS IRODÁJÁBA.

Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat helyi szabályairól szóló 29/2011.(IX.30.) önkormányzati rendelete alapján, a Képviselő-testület az e rendeletben (a rendelet teljes tartalma elérhető e honlapon a „rendeletek” menüpont alatt) szabályozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj önkormányzati részének megállapítására, felülvizsgálatára, a pályázatok rangsorolására, megszüntetésére, valamint a jogosulatlan és rosszhiszemű igénybevétele estén megtérítésre kötelezésére vonatkozó hatáskörét az Egészségügyi, Foglalkoztatási és Szociális Bizottságra ruházza át.

Az Egészségügyi, Foglalkoztatási és Szociális Bizottság azokat a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló, felsőoktatási intézményben tanulmányokat megkezdeni kívánó, illetve folytató hallgatókat részesíti ösztöndíjban, akiknek havi jövedelme vagy a háztartásukban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150 %-át.

Az ösztöndíjra jogosultság elbírálásához a kérelmező köteles a vele közös háztartásban (háztartás: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége) élők havi nettó jövedelmi viszonyairól nyilatkozni, illetve azokat, valamint tanulói/hallgatói jogviszonyát igazolni.

Az „A” típusú pályázat – felsőfokú tanulmányokat folytatók – esetén 10 hónapra, azaz két egymást követő tanulmányi félévre kerül megállapításra. Az ösztöndíj újra pályázható.

A „B” típusú pályázatok esetén az ösztöndíjas szociális rászorultságát az Önkormányzat évente egyszer felülvizsgálja.

Az ösztöndíj csak abban az esetben kerül folyósításra, ha az ösztöndíj folyósításának időtartama alatt a pályázó beiratkozott hallgatója a felsőoktatási intézménynek.

A pályázók rangsorolásának további szempontjai:

-       árva vagy félárva,

-       családban lévő eltartottak száma három vagy annál több,

-       gyermeket nevel, egyedül neveli gyermekét,

-       eltartója (szülője) munkanélküli, vagy öregségi nyugdíjban részesül.

A támogatás összege: 5.000.-Ft/hó

Bármilyen kérdés esetén a pályázni kívánó fiatalok a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Szociális Irodájának dolgozóihoz fordulhatnak. (Elérhetőségek: Városháza I. emelet 122-123. iroda, vagy telefonon az 56/450-222 134-135 mellékeken)

"A" típusú pályázati kiírás minta>>>
"B" típusú pályázati kiírás minta>>>
"A" típusú pályázati űrlap minta>>>
"B" típusú pályázati űrlap minta>>>

 

 

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város