Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Véget értek a „Martfűi rém” helyi forgatásai

Főként ezen a környéken, Szolnok megyében gyilkolt az ötvenes-hatvanas évek sorozatgyilkosa, a martfűi rém, aki helyett tíz éven át ült börtönben ártatlanul valaki más. A Magyar Nemzeti Filmalap által több mint 509 millió forinttal támogatott, Martfűn és környékén is forgatott filmben a magyar kriminalisztikatörténet egyik igen egyedinek számító bűnügyét, Martfűi rém címmel, Sopsits Árpád rendezésében ismerheti meg a közönség 2016 novemberétől.

A képi világával és történetével az 50-es, 60-as éveket idéző pszicho-thriller felvételei augusztustól zajlottak Martfűn és környékén. Bár a történet középpontjában a sorozatgyilkosság áll, a film több szálon fut.

– Van egy thrillervonal, egy politikai-társadalmi vonal és egy pszichológiavonal, melyek összefonódásán keresztül dolgozzuk fel a történteket. Ezért nem egy szempontú, nem egy főszereplőjű a film, hanem négy-öt főszereplője is van – tudtuk meg a rendezőtől.

A film 1957 és 1967 között, a szocializmus Magyarországán megtörtént hat bűnesetet és azok nyomozását dolgozza fel, fiktív elemekkel vegyítve.  Sopsits Árpád elmondta, hogy érzelmileg gazdag, látványban is felkavaró filmre számíthatnak a nézők.

– Martfűn abban az időben tényleg nem nagyon mertek kimenni a nők az utcára egyedül.  A film 1957 és 1968 között játszódik, középpontjában a cipőgyárhoz is köthető bűnesetekkel, hisz az áldozatok egy része a cipőgyárból került ki. Maga Kovács Péter, az eredeti elkövető is a cipőgyárban volt fuvaros. Az érzelmi szálakból megismerhetjük az anyát, aki siratja ártatlanul becsukott gyermekét, a testvért, aki harcol érte, egy fiatal ügyészt és a nyomozót, akik lelkiismereti drámája is kirajzolódik – emelte ki a rendező.

Közvetlen tanuk már nem nagyon vannak, minden forrás másodkézből való lenne, mondta a rendező, ezért a bírósági dokumentációkra támaszkodott az eset filmes feldolgozásában.  A film tehát dokumentumokon alapuló fikciós produkció.

A készülő filmben helyi lakosok is lehetőséget kaptak a szereplésre, mellyel a vártnál is többen éltek. A velük való munkáról a rendező és a film operatőre Szabó Gábor is elismeréssel beszélt.

– Martfűi munkánkról csak pozitív tapasztalataink vannak, hiszen az itt élők, a város vezetése és a statiszták, akikkel a forgatásokon találkozunk, mindenki nagyon segítőkész. Fontos, hogy itt még vannak túlélők, az áldozatot vagy a bűnöst ismerők, amitől olyan sajátos értéke van a helyi forgatásoknak, ami sehol máshol nincs. Persze a film nem csak Martfűt érinti, hanem a Szolnoktól 30 km-es körzetben élőket is. Nem az a célom, hogy sebeket szaggassak föl, de óhatatlanul ez is együtt jár ezzel. Igazságot sem akarok osztani, hanem kíváncsi vagyok az akkori bonyolult összefüggésrendszerre, melybe a politika is keményen beleszólt, és melyben elég hamar kellett prezentálni egy gyilkost, függetlenül attól, hogy ő volt-e az elkövető.

– A martfűieknek egy olyan személyes hozzájárulása van a filmhez, ami egészen különleges nekünk is – fűzte hozzá Szabó Gábor. – Olyan támogatást kaptunk tőlük, hogy öröm volt nézni a castingokon, ahol válogatták őket a jelenetekhez, milyen sokan jelentkeztek és milyen lelkesek voltak. Van egy igen emlékezetes közös munkánk, amikor a gyárkapunál tömegesen áramlanak ki a műszak végén. Jó volt látni, hogy milyen izgalmas ez számukra, örömmel vettek benne részt. Ami nekünk filmkészítőknek is egyedi élmény volt, hogy az egész éjszakás forgatás végén kétszáz statiszta tapsolta meg az élményt és minket, vagy éppen saját magukat.

Az operatőr elmondta: az, hogy Martfűn is forgatnak, nagyon sokat ad a filmnek, a jelenetek között azonban hátborzongató, félelmetes pillanatokra kell készülnie a mozi nézőinek.

A stáb várhatóan november végén fejezi be a Martfűi rém felvételét, melyet a stúdiómunka időszaka követ, majd a tervek szerint 2016 novemberében kerül mozikba, az ősbemutatót ígéretük szerint itt, Martfűn tartva.

Magyar Mária

Tovább a 2015.10.28 - A "Martfűi rém" forgatása képekben képgalériához>>>

Tovább a 2015.09.25 - A "Martfűi rém" forgatása képekben képgalériához>>>

Tovább a 2015.09.21 - A "Martfűi rém" forgatása képekben képgalériához>>>

Tovább a 2015.09.16 - A "Martfűi rém" forgatása képekben képgalériához>>>

Tovább a 2015.09.10 - A "Martfűi rém" forgatása képekben képgalériához>>>

Tovább a 2015.09.04 - "A martfűi rém" forgatása képekben képgalériához>>>

Tovább a 2015.09.03 - "A martfűi rém" forgatása képekben képgalériához>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város