Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Kengyel Éva: „Mindig a válaszokat keresem”

Csendidő című frissen megjelent verseskötete irányítja ismét a figyelmet Martfű elismert versírójára, Kengyel Évára, aki 2016. január 25-i könyvbemutatóján immáron harmadik kötete verseit, és ezen keresztül önmagát is felfedte vendégei, barátai előtt.

A boldogság képességének örökös keresése, az emberi kapcsolatok fontossága mellett a természet szépsége ugyanúgy újra és újra visszatérő téma verseiben, mint életútja néha ellentmondásokkal is teli érzelmi vívódásai, válaszkeresései. 

Évi a Művelődési Központ munkatársaként a közművelődés, a kultúra, az irodalom közelségében végzi munkáját évek óta, különleges egyéniségével gazdagítva környezetét. Neve és irodalmi munkássága pár év óta magyar érettségi tétel, de sokan ismerhetik a martfűi versírók közösségének egyik tagjaként, író-olvasó találkozók háziasszonyaként, zenés irodalmi estek megálmodójaként. Addigi munkája elismeréseként 2006-ban Martfű Város kultúrájáért díjat vehetett át.

Bár érdemeit ő maga nem szívesen sorolja, de barátai, munkatársai elismerése sokat jelent számára.

„Az írás egyfajta terápia is nekem, az életem kérdéseire örökösen keresve a válaszokat, de arra is törekszem, hogy gondolataimmal örömet szerezzek másoknak.” – osztotta meg könyvbemutatója közönségével Évi, a vendégek, majd szerkesztőségünk kérdéseire is, válaszokat adva élete és gyermekkora óta folyamatosan formálódó költészete szoros kapcsolatáról.

- Időnként szükségszerű visszanézni, hogy honnan hová jutottunk. Az biztos, hogy én elég gyakran visszanézek, mert szeretném megtalálni a kérdésekre a választ. Sok minden történt velem az elmúlt tíz-tizenöt évben. Sokszor vesztem el és sokszor találtam meg magam. Nagy kincsnek tartom, hogy mindig álltak mellettem. Az emberi kapcsolatok ápolása nagyon fontos számomra. Néha elég, ha megfogod a másik kezét, meghallgatod. Sok még bennem a bizonytalanság, de sok mindenben már kiforrottabb lettem.

Perceim hullámkeltők, „Hol építenek, hol rombolnak, mint a Tisza, Martfű és szülővárosom, Tiszaföldvár határán” – olvasható a most megjelent verseskötetem hátoldalán. Valóban így volt. Sokáig tartott, míg megtaláltam és felépítettem magam, hogy honnan jöttem, mit érek, s mit érhetek el.

Régóta tudom, hogy érzékeny lelkű vagyok, aminek vannak előnyei és hátrányai is. Az érzékenyek, mint én is, nagyon tudnak ragaszkodni, szeretni, de sérülékenyek is egyben. Sokakat meglep, hogy versíróként nem csak a fellegekben járok, ihletet keresve, hanem ugyanúgy szervezem, bonyolítom a hétköznapokat, mint bárki más.   Néha talán túl kemény is vagyok magamhoz. Örök vívódás bennem, hogy minden jól menjen otthon, néha a háziasszony győz, néha a művészetek szerelmese.

Szeretek csapatban dolgozni, részese lenni egy nagy egésznek. Sok-sok szép alkotói emlékem van. Kávéházi estek megzenésített verseimmel, költészet napi műsorok, saját műsorok a Református Templomban énekesekkel, zenészekkel, táncosokkal.

Drávai Mária tanárnő felfedezett - ha szabad így mondanom -, és végzős osztályaiban többször voltam érettségi tétel, ami felemelő és bizsergető érzés is volt egyben.  Nagyon meg kellett nyílnom, hogy sok mindent tudjanak rólam a tanulók, bár ez nem volt nehéz, hiszen alapvetően olyan természet vagyok, aki szeret adni magából. Az elmúlt években szerepeltek verseim regionális kiadványokban is, de most a Csendidő című kis kötet megjelenése határtalan öröm számomra.

Mi mindent történt még? Látom, ahogy lassan felnőtté válik a fiam, s vele együtt én is. Szeretném azt hinni, hogy az anyaság és a párkapcsolat tanulható, de rá kellett jönnöm, egyikről sem szerezhető meg tudomány az iskolapadban. Szerettem volna, ha kicsit egyszerűbb, kevesebb gonddal teli az életem, de lehet, hogy akkor nem tanultam volna ennyit belőle, s nem született volna ennyi versem, nem lenne bennem ilyen sok szín, érzelem.

Vágyálmok? Szeretnék továbbra is „képes maradni” a boldogságra, szeretném ha a jellemem tovább formálódna, és ha még sok jó dolgot tudnék tenni, alkotni  a magam és mások örömére.

Kengyel Éva könyvbemutatójáról és az utána forgatott interjúból rövidfilmet is készítettünk, melyet ezúton ajánlunk honlap látogatóink figyelmébe a www.martfu.hu oldalon.

Magyar Mária

Tovább a képekhez >>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város