Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Eredmények és változások a Városfejlesztési Kft-nél

Működésében elsősorban a gazdaságosságot és az átláthatóságot tűzte ki célul a város üzemeltetéséért felelős önkormányzati szervezet új vezetője, Veres Gábor. A Városfejlesztési, Ingatlankezelői és Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Önkormányzati Nonprofit Kft. új működési elvekkel, új helyen és idén januártól a TESZ feladataival bővülve végzi tevékenységét. Az ügyvezető szerint biztatóak az eddigi eredmények, hiszen a kitűzött céloknak megfelelően, a hulladékágazat és az ingatlan ágazat is egyenesbe kerül.

– Tavaly június elsejével neveztek ki ideiglenesen, majd három hónap múlva véglegesítettek ebben a pozícióban. Azóta elég sok mindenben próbáltunk változást elérni, reméljük, hogy sikerrel – emelte ki Veres Gábor. – Először az Ingatlanágazatot és a Hulladékgazdálkodási ágazat irányítását vettem át, amit a mostani kimutatások szerint már sikerült nullásra kihozni. Január elsejétől a kft. végzi a település üzemeltetését is, innentől kezdve az egész városüzemeltetés egy kézbe került.

A változások közé tartozik, hogy a kft. telephelye az AC raktár épülete lett, három irodai helyiségből álló székhelye pedig átkerült a Polgármesteri Hivatal épületébe, egy helyen látva el a három terület, a Hulladékgazdálkodási, az Ingatlangazdálkodási és a Városüzemeltetési ágazat adminisztratív feladatait.

– A Hősök terét székhelyként nem tartottuk célszerűnek, a Városházát jobban megközelíthetőnek, ügyfélbarátnak gondoltuk. Itt mindent egy helyen intézhetnek a városlakók – hangsúlyozta az ügyvezető. – Az AC raktárt kineveztük végleges telephelynek, ahol kialakítottunk mosdókat, öltözőket, étkezőt, amelyek a telephely engedélyeztetésének és egyáltalán a kulturált munkavégzésnek is az alapjai. Gépesítettük a hulladékválogatót is, ami a volt Opar csarnokban zajlik, és folyamatban van egy targoncavásárlás is.

A képviselő-testület döntése alapján a településüzemeltetési feladatok ez év elejétől kerültek a Városfejlesztési Kft-hez, az okok között a létszámgazdálkodás és a gazdaságosság szempontjait figyelembe véve. A Településüzemeltetés ágazatvezetői feladatait továbbra is Tóth Ferenc látja el.

Pozitív változások történtek az Ingatlangazdálkodási ágazat területén is, mely jelentős veszteségekkel küszködött. Az ügyvezető elmondta, hogy a testület már tavaly tett lépéseket a díjemelések irányába, és az idén is sikerült minimális díjemelést végrehajtani. Az ingatlanágazat vezetője továbbra is Gonda Lajos. – A lakbérek kezdenek közeledni a piaci árakhoz, az ingatlan ágazat összességében nullszaldós, sőt már felújításokra is tudunk tartalékot képezni, és ami eddig nem volt lehetséges, felújítva adunk át lakásokat – tette hozzá  Veres Gábor, hangsúlyozva, hogy egyenesben van a hulladék ágazat is.

– A városüzemeltetés többi része, ami a volt TESZ ágazat, egyértelműen kiadás alapú. Itt megtakarításokról, bevételekről egyelőre abszolút nem tudunk beszélni.  Hosszú távú terveink között szerepel, hogy annyira felgépesítjük a városüzemeltetést, hogy külső munkákat is tudjunk végezni.

2015 októberétől a Kétpói Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszerhez csatlakozva, annak feltételeit, törvényi előírásait betartva vette kezdetét városunkban is a szelektív hulladékgyűjtés.

– Úgy tűnik, hogy egyre jobban állnak hozzá az elkülönített gyűjtéshez a városlakók. Sajnos azonban vannak még kivételek, amikor a szelektív hulladékgyűjtőt is bele kell öntenünk a települési hulladék közé, mert annyi szennyezett anyag van benne, hogy azt nem lehet leválogatni – mondta el Veres Gábor. – Ezt sokszor rosszul ítélik meg a lakosok, holott nem látják a hátteret. Nem véletlenül öntik bele, nem azért, mert nem akarjuk szétválogatni. Nekünk érdekünk a szelektívgyűjtés, mert annyival kevesebb lerakási díjat fizetünk, sőt, válogatás után értékesíthetővé válik.

– A szelektív hulladékgyűjtéssel a cél az, hogy minél több hulladékot eltérítsenek a hulladéklerakótól – emelte ki a Hulladékgazdálkodási ágazat vezetője, Urbánné Lazák Emese, aki Szolnokon, a Környezetvédelmi Felügyelőségen dolgozott 15évig, és a miskolci egyetemen végzett, mint ipari környezetmérnök. Martfűn 2015 júniusában vette át az ágazat irányítását.

– Mivel az önkormányzat csatlakozott a kétpói rendszerhez, lehetőségünk nyílt arra, hogy 120 literes, sárga fedelű kukákat béreljünk, és ezekkel sokkal könnyebben tudjuk a hulladékot összegyűjteni. A célunk az, hogy minél több embert bevonjunk a szelektív hulladékgyűjtésbe, hiszen a zsákos rendszerben csak a fele lakosság vett részt a gyűjtésben. A törvényi előírás szerint minél több hulladékot ki kell szednünk, ami hasznosítható, és csak az kerüljön a hulladéklerakóba, amit ártalmatlanítással lehet lerakni.

2016-ra is elkészítettük a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési naptárat. Bízom benne, hogy Martfűn is egyre többen követni fogják az ürítési napokat. A cél az, hogy ezekkel a szelektív gyűjtőedényekkel minél több hulladékot kinyerjünk úgymond a kommunális hulladékból. Arra kérjük a lakosságot, hogy tiszta állapotban és laposra taposva helyezzék az edénybe a hulladékokat. A csarnokban üzemel egy bálázó gépünk, amivel műanyag PET palackokat, fém- és papírhulladékot is tudunk bálázni. Ez helytakarékosság és szállítás szempontjából nagyon jó, mert egy ilyen palackbála kb. 150 kilogramm, a papírból pedig mintegy 350 kilónyi hulladék tömöríthető össze.

Az országban mindenhol működnie kell ennek a rendszernek, mondta el az ágazatvezető, hiszen jogszabályi előírás mind a házhoz menő szelektív gyűjtés, mind a szelektív hulladékgyűjtő szigetek működtetése.

Magyar Mária

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város