Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Martfűvel is összefutottak - „Toborzó országfutás 2016”

Április 25-én este Mezőtúr felől érkezett Martfűre, majd másnap reggel Szolnok felé folytatta útját a Magyar Honvédség Toborzó Országfutása, melynek váltóját a Martfűi Futóklub tagjai és iskolai futócsoportok kísérték a városunkban megtett néhány kilométeres távon. A stafétával Tureczki András százados futott be a Szent István térre, ahol városunk vezetői és futói üdvözölték az országos program résztvevőit érkezéskor, majd távozáskor is. 

Amint Almási László őrnagy, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. Toborzó és Érdekvédelmi Központ parancsnoka elmondta, a toborzófutás elsődleges célja az, hogy a honvédséget közelebb hozza a lakossághoz. – Arra gondoltunk, hogy „fussunk össze”, éppen ezért a Magyar Honvédség most házhoz megy, és ennek a toborzófutásnak a keretében több mint 200 települést látogatunk végig az országban. Pontosan 2016 km-t fogunk megtenni futva, mire visszaérünk a kiindulási pontunkra. Amit már most látunk, hogy eddig több ezren csatlakoztak hozzánk.

Almási László őrnagy elmondta, hogy a toborzófutás másik célja az emlékezés a világháborúban elhunyt bajtársaikra, és karitatív célokat is kitűztek a katona árvák megsegítésére. Erre a programra ráfűztek egy rendezvénysorozatot is, melyek között Martfűn toborzópontból szolgáltattak információkat mindazoknak, akik kilátogattak a Szent István térre.

 Az első váltó április 13-án indult Budapestről és az utolsó május 20-án érkezik vissza a fővárosba. Jász-Nagykun-Szolnok megyét nyolcadik megyeként érte el a toborzófutás, mely Martfű után Szolnokot érintve, Pest megyében folytatódik.

A nyolcvanegy kilométeres megyei szakaszt az 1. Toborzó és Érdekvédelmi Központ hivatásos, szerződéses, önkéntes műveleti tartalékos és közalkalmazott állománya teljesíti.

Magyar Mária

Tovább a 2016.04.26 - Toborzó országfutás 2016 képgalériához>>>

Tovább a 2016.04.25 - Toborzó országfutás 2016 képgalériához>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város