Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Minden nap, ami úgy telik el körülötted, hogy a hozadékából” hosszú időn át táplálkozol, nem volt hiába!”

Ilyen nap sok van a mi életünkben, hiszen a gyerekek bőven gondoskodnak arról, hogy minden napra jusson „hozadék” – azaz öröm, elégedettség, siker, büszkeség, mosoly, nevetés… Azt persze csak remélni tudom, hogy az iskola bennük is hasonló érzéseket, érzelmeket kelt, mint ők bennünk. Minden esetre egy „ici pici” kis összefogással, 2016. május 27-én sikerült 27 gyereknek olyan élményt adni, amiből a mai napig táplálkoznak, amiről a mai napig mesélnek. És ez a lényeg. De hogyan is jutottunk el május 27-ig? A sztori két szálon futott, de sikeresen összetalálkozott.:)

Iskolánk együttműködési megállapodást kötött a cibakházi CI-VIL Egyesülettel, melyben az egyesület vállalta, hogy a Tiszazug települései részére lehetőséget kínál nyári táborozásra és a vízi sportélet megismertetésére.

Céljuk, hogy a holtág adta lehetőségeket kiaknázzák, Cibakházán vízi sport és vízi turizmus lehetőségeit és feltételeit előteremtsék, a rendelkezésre állást biztosítsák.

Szakmai vezetőket, lelkes segítőket bocsájtanak rendelkezésre, hogy az oda látogató gyerekeknek a legteljesebb elégedettséget biztosítsák.

A másik vonalon párhuzamosan közösen gondolkodtunk gyerekekkel és pedagógusokkal, hogy minden osztályunkból 1-1 arra érdemes diákunkat elismerjük, megdicsérjük a tanév folyamán elért szép teljesítményéért.

A kiválasztásnál szempont volt a kiemelkedő tanulmányi eredmény, a közösségi munka, a szorgalom, a tanulmányi, sport, művészeti versenyeken elért eredmény, a magatartás javulása, az akarat és az igyekezet.  A jutalom pedig egy tanítás mentes nap volt, közösen, Cibakházás, ahol a gyerekeknek alkalmuk volt részt venni kajakozáson, íjászaton és horgászaton.

A nap ”hozadékáról” mesélnek a rajzok és a beszámolók. Én arról mesélnék, hogy mennyire jó volt velük lenni, mennyire profi csapat gyűlt össze a CI-VIL egyesület részéről, mennyire gyerekközpontú-gyerekízű volt minden megmozdulás, minden róluk, értük szólt. A bevezetőben írtam, hogy „ici-pici” összefogás kellett csak. A CI-VIL Egyesület a maga 20 fős gárdájával önkéntesen és fülig érő szájjal okították, szerették a gyerkőcöket, a Vital Life Szabadidő és Sportcentrum Nonprofit Kft. Doroginé Bálint Edinával és Dorogi Attilával az élen, a Martfűi Úszó és Triatlon Klub Balogh József vezetésével, valamint Gáspárné Fodor Andrea a Fodor Farm Kft ügyvezetője ingyen biztosították az utazásunkat. Az ebédre valónkat, a pizzát és a finom hűtött italokat névtelen támogatóktól kaptuk. Külön köszönet a fotózásért, a helyszíni közvetítésért Ivankovic Dalmának, aki élő adásban adta a világtudtára, hogy megéri tanulni, sportolni, táncolni és énekelni, mert az eredményeidet a környezeted elismeri, díjazza és tiszteli. S, hogy ebből az elismerésből hosszú időn át táplálkozol és erőt merítesz? Nem kérdés! Gyerekek! Jövőre újra megyünk Cibakházára, örülünk, pihenünk és élvezzük a munkátok gyümölcsét. A barátaink visszavárnak minket. Mert a CI-VIL Egyesületet a szívünkbe zártuk és arra biztatunk mindenkit, ismerje meg őket! Nem fog csalódni. Nekünk nagyon bejöttek.

Tudjátok: „Minden nap, ami úgy telik el körülötted, hogy a hozadékából” hosszú időn át táplálkozol, nem volt hiába!”

Földi Edina

intézményvezető

Tovább a képekhez>>>

Tovább 2016.05.27 - A gyerekek élménybeszámolója képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város