Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

,,Otthonról indultam…” – A Stonawski család kiállítása

,,Létezik egy család Martfűn, ahol mindenki alkot, ahol mindenki hat valahogyan a másikra” – hangzott el Poré Mariann középiskolai tanár megnyitó beszédében, mellyel a nyár egyik igen értékes és sok tekintetben egyedülálló martfűi kiállítását ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A Stonawski család ,,Otthonról  indultam” című  tárlata az ismert  művészházaspár, Józsi és Klárika festményei, fafaragásai, versei  mellett, két fiuk tőlük örökölt tehetségük és művészi önkifejezésük egyes darabjait  gyűjti  csokorba, az igényes családi alkotói közösség legszebb munkái között a  legkisebbek, a két unoka képeit is kiállítva.

,,Értékteremtő és példamutató” – méltatta beszédében a művészcsalád elhivatottságát és sikereit a tiszaföldvári rajztanárnő, aki hosszú évek óta nagy tisztelője a családnak.

Az ÉDESANYA – Stonawski Józsefné Szűcs Klára arra a kérdésre, hogy mi ad értelmet az életnek, a tiszavárkonyi alkotótáborban kapta meg a választ, ahol többféle kézműves technikával ismerkedett meg, mint pl. agyagozás, csuhéfigurák készítése, kosárfonás, sőt, a festészetet is ott kedvelte meg. Két évig járt Khaid Nabil festőművészhez rajzolni, festeni tanulni. A Szolnoki Művésztelepre a mai napig jár alkotni. Munkái rendszeresen szerepelnek hazai tárlatokon, melyek közül a Megyei Amatőr Képző- és Iparművészeti Tárlaton kétszer különdíjat kapott – hallhattuk az ünnepélyes megnyitón, melyen Székácsné Tálas Gabriella és Papp Gergő zenés-verses műsora is köszöntötte a kiállítókat és a közönséget.

Az APA Martfűn él és alkot feleségével.  Több mint 35 éve foglalkozik fafaragással, versírással pedig kisiskolás kora óta – mutatta be a család művészeit egyenként is Poré Mariann. – Stonawski József versei több antológiában is megjelentek, és már négy saját verseskötete is van.  Szobrait – elmondása szerint – nem egyedül készíti, hanem a fa alakjának is nagy beleszólása van az alkotói folyamatba. Művészeti tevékenysége számos kiállításon, alkotótáborokban ismerhető meg, szabadtéri szobrai több településen őrzik Stonawski József nevét. Rangos díjak, elismerések, oklevelek sora tükrözi az irodalom és fafaragás terén elért sikereinek értékét. Öt év óta feleségével együtt a Tiszaföldvári Képzőművészeti Alkotókör Egyesület tagjai, ahol aktívan részt vesznek az ott folyó munkában. 

A szülők, mint gyökerek, sokféle dolgot megismertettek a fiaikkal.

A fiatalabbik FIUK, Stonawski József a kovácsoltvas készítésének mesterségét elsajátítva dísz- és használati tárgyakat készít. Rajztudásába a kiállításon is látható grafikái nyújtanak bepillantást, munkájában pedig bútorokat tervez számítógépen. A szülei elmondása szerint, amibe csak belefog, azt megvalósítja. Nincs számára lehetetlen. Bár minden képességét, tehetségét folyamatosan alkalmazni tudja szakmáiban, buzog benne az igény a csak önmagáért történő alkotásra. Korábban készült grafikáival már szerepelt Martfűn csoportos kiállításon, ahol Martfű Város Különdíját kapta meg.

A kisfia, Csanád, aki most 9 éves, mindkét szülőjétől örökölt valamit. Az édesanyjától, Stonawskiné Busi Ildikótól – aki a szandaszőlősi művészeti iskolában néptáncot tanít, a Martfű Néptáncegyüttes és a Napvirág Gyermek Néptánc Együttes vezetője –, Csanád a motorikus képességét örökölte, míg a festészet iránti érdeklődését az édesapjától.

Az idősebbik FIUK, Stonawski Tamás képzőművészeti érdeklődése az általános iskolában kezdődött, egykori rajztanára, aki már akkor nagyon tehetségesnek tartotta, büszkén mesélt róla. Húszéves kora óta fest olajképeket, melyek természettudományi érdeklődése és alkotói tevékenysége szoros összefüggéseit is tükrözik. A festés mellett verseket ír, zenél is; zongorázik, trombitán játszik, énekel, amatőr színész, zenét szerzett már martfűi középiskolás évei alatt is. Gyermekkora óta folyamatosan alkot, tanul, majd tanít is, hiszen ahogyan a művészetet, úgy a szakmai fejlődést is fontosnak tartva, fizika - matematika szakos, majd vizuális- és környezetkultúra tanári diplomáját több mesterdiploma is követte, míg napjainkban két egyetem adjunktusa, ez évben doktorált az ELTE-n, tankönyvet ír, Országos Fizikatanári Ankétok előadója. Lakóhelyén, Mátészalkán művészeti egyesületek alapítója, elnöke, alkotótáborok művészeti vezetője. Az idén 46 éves művész, számtalan elfoglaltsága mellett, folyamatosan fest. Arra keresi a választ, hogy „mi miért van a művészetben?”. Festményei számos galériában, több országban is megtalálhatók. Tamás 10 éves fia, Benjamin is megkap minden lehetőséget a szüleitől, mint annak idején ő maga. Képregényeket tervez, zongorázik – zárult a családi kiállítás minden alkotóját bemutató megnyitóbeszéd, melyben Poré Mariann arra biztatta a közönséget, hogy fedezzék fel a világot a Stonawski család alkotásai segítségével, nyissák meg magukat, és engedjék meg, hogy örömöt szerezzenek és gyönyörködtessenek.

A Városi Művelődési Központ galériáját és kiállítótermét díszítő festmények, grafikák és fafaragások augusztus 29-ig várják a Martfű művészeti értékeit gyarapító családi gyűjtemény látogatóit.

Magyar Mária

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város