Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Élnek köztünk is alkotó emberek!” – Ars Sacra Fesztivál Martfűn

„Találjunk vissza gyökereinkhez, keresztény értékeinkhez a művészetek segítségével!” – hirdette verses-zenés műsorával az Ars Sacra Fesztivál első alkalommal megrendezett martfűi kulturális programja 2016. szeptember 25-én, vasárnap délután.

 Az országszerte magas művészi színvonalú és térítésmentes kulturális programsorozat kínálatához és kortárs művészetet bemutató törekvéseihez az idén először csatlakozott kisvárosunk. A Martfű Városi Művelődési Központ Könyvtárának szervezésében fellépő helyi versírók, versmondók és zenészek műsora kivételes élményt nyújtva töltötte meg közönséggel a Református Templomot, már az első alkalomnál is bizonyítva: a rendezvény hagyományteremtő célja Martfűn igazán értékes kezdeményezés.     

Az Ars Sacra Fesztivál megálmodói 2008-ban a művészeteket hívták segítségül, hogy különböző vallású, világnézetű embereket megszólítsanak és teret adjanak a kortárs művészek egymás közötti párbeszédének.

– Az idén úgy gondoltuk, mi is, ebben a kisvárosban csatlakozunk ehhez a nemes kezdeményezéshez. Terünk van hozzá, élnek köztünk is alkotó emberek. Így a magunk szerény eszközeivel mi is megvalósítottuk a fesztivál céljait. Ez a mai program egy kis próbálkozás, nagyon bízom benne, hogy hagyományt teremtünk vele, s az elkövetkezendő években növekedve hitben, erőben, mind komolyabb programmal ajándékozhatjuk meg a Martfűn élőket – hangzott el Székácsné Tálas Gabriella könyvtárvezető köszöntőjében.

Martfű alkotói közül a műsorban közreműködtek Rácz Éva fuvolán, Czene Dávid cajonon, Papp Gergő gitáron és énekkel, Váczy Róbert nagybőgőn. Az elhangzott versek szerzői: Császár Mariann, Kengyel Éva, Urbán-Szabó Béla és Vas Béla voltak. Gondolataikat Juhász Ilona közvetítette a közönségnek. A verses-zenés összeállítás szerkesztője a martfűi könyvtár munkatársa, Kengyel Éva volt.

– „Ahhoz, hogy mindazt kifejezzük, amit az ember alkotóként megtapasztal a világmindenségről és ami azon túl van, kevésnek bizonyul a beszéd. Létezik a művészet, amelynek ezer nyelve van, és amelyben mindig megcsillan valami, ami megmutatja: az ember jóval több, mint amit képzel magáról. Mindez valamennyi művészetre igaz, de leginkább a szakrális művészetekre” – hangzott el a fesztivál martfűi programján Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek gondolatait is idézve.

– Nagyon köszönöm a résztvevőknek, versíróknak, szavalónak, muzsikusoknak, hogy e viszonylag hirtelen szerveződött programban vállalták a közreműködést. Köszönet az önzetlenségért, az alkotásért, a nekünk nyújtott élményért. Köszönöm Kengyel Évinek, hogy megálmodta, megszerkesztette ezt a műsort. És hálásan köszönjük Kupai-Szabó Kornél tiszteletes úrnak, hogy helyet adott programunknak – zárta a templomi műsorok sorát a könyvtárvezető, szeretettel invitálva a vendégeket a Szent István térre, ahol közös énekléssel folytatódott az Ars Sacra martfűi programja. Hangszeren kísért a református közösség kántora, Tőkei György, a katolikus templom kántora, Kovácsikné Gonda Anna és Rácz Zsombor.

Székácsné Tálas Gabriella szerint a kezdeményezés minden tekintetben elérte a célját, hiszen a református közösségen kívül jelen voltak katolikus testvérek – még Tiszaföldvárról is –, és sokan eljöttek olyanok is, akik egyébként nem templomba járó emberek, hiszen ez nem vallási rendezvény volt. Sokan éltek a program további lehetőségével is, és részt vettek a Szent Tamás-templom toronylátogatásán, majd egy különleges látvány, a két templom fényfestése is várta azokat, akik megvárták a sötétedést. A kivetített, különleges rajzok Mester Fanni munkáját dicsérték. A gyönyörű látvány újabb tervekkel is gazdagította a szervezőket, akik a következő – talán karácsonyi – fényfestéssel minél több itt élőt szeretnének majd megörvendeztetni.

Magyar Mária

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város