Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Lomtalanítás Martfűn – November 7-én, 9-én és 11-én, a hulladék elszállításával azonos gyűjtőnapokon

Az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. 2016. november 7-én, 9-én és 11-én, a közszolgáltatás keretében ingyenes lomtalanítási akciót szervez. A lom hulladék elszállítása az egyes körzetekben az egyéb kommunális hulladék elszállításával azonos gyűjtőnapon történik. Ezért a szolgáltató azt kéri, hogy 2016. november 7-én hétfőn, 9-én szerdán és 11-én pénteken a hulladékszállítással megegyező napon a hulladékgyűjtő edény mellé helyezzék ki a lom hulladékot!

A háztartásokban nap, mint nap keletkező kommunális hulladék mellett selejtezések, nagytakarítások alkalmával, eseti jelleggel nagyméretű, a vegyes hulladéktól külön gyűjtendő, kidobásra szánt bútorok, lomhulladékok is felhalmozódhatnak. Ezek lakossági gyűjtése akciósorozatokkal valósítható meg a leghatékonyabban.

A 2016. novemberi akció során lehetősége lesz Martfű város valamennyi ingatlan tulajdonosának, hogy a háztartásában keletkező lomokat, selejtezésre került használhatatlan bútorokat (szék, ágy, szekrény stb.) ingyenesen elszállíttathassa.

A szolgáltató arra is felhívja a figyelmet, hogy a lomtalanítás miatt elképzelhető, hogy néhány utcában a gyűjtőjáratok késni fognak! A kellemetlenségekért ezúton is elnézést kérnek.

A lomtalanítási akció során NEM adható át, illetve NEM szállítható el:

- Építési és bontási hulladék (Elszállítása külön megrendelhető az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyfélszolgálati irodáján vagy információs pontján)

- Veszélyes hulladék (Ezek a típusú hulladékok átadhatók a hulladékgyűjtő udvarokban, illetve gyűjtésükről, elhelyezésükről tájékoztatás kapható a társaság ügyfélszolgálati irodáján.)

Kertgondozásból származó zöldhulladék

- Elektronikai hulladék (Ezek a típusú hulladékok átadhatók a hulladékgyűjtő udvarokban, illetve gyűjtésükről, elhelyezésükről tájékoztatást kapható a társaság ügyfélszolgálati irodáján.)

Kérdéseikkel, problémáikkal kapcsolatban keressék bizalommal az NHSZ Kft. ügyfélszolgálatát vagy Információs pontjait!

Szolnok - Belvárosi Ügyfélközpont:                                                     

H-5000 Szolnok, Kossuth tér 9. (Polgármesteri Hivatal épülete)                                          

Telefon: (+36 56) 503-569

E-mail: ugyfelkozpont.szolnok@nhsz.hu

Szolnoki Információs Pont:

H-5000 Szolnok, József Attila út 85.

Telefon: 56/511-430, 56/511-440

E-mail: hulladek.szolnok@nhsz.hu

Martfűi Információs pont:

 (Martfű Városfejlesztési Nonprofit Kft.)

5435 Martfű, Szent István tér 1.

Telefon: (+36 56) 555-005

További hasznos információk a www.nhszszolnok.hu oldalon.

Herbály Jánosné

Lomtalanítás – Az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. felhívása>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város