Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

2. hely a 24 órás SLOVÁKI RING nemzetközi kerékpárversenyen

A Martfűi Városi Sportegyesület PROTÚR csapata szerdán hajnalban útnak indult a Szlovákia Ringre, hogy megmérettessük magunkat hazánkon kívül is a 24 órás kerékpározásban.

Csapatunk 2013 óta vesz részt ilyen versenyen itthon, többnyire eredményesen, úgyhogy nagyon kíváncsiak voltunk, hogy zajlik ez a szomszédban.

Egy négyfős váltóval és három egyéni versenyzővel neveztünk.

A négyfős váltót két lány és két fiú alkotta. A lányok, Sági Lili Fanni és Hideg Nóri a fiúkat megszégyenítő kitartással dolgoztak - a több mint 420 résztvevő legfiatalabbjaiként csak külön engedéllyel indulhattak -, Kasnyik Antal és Forgó István pedig percre pontosan hozták a formájukat. Volt olyan időszak, amikor a mi csapatunk volt az első helyen. Végül 12 km-rel előzött meg minket a győztes szlovák csapat, mi pedig 77 km-rel előztük meg a harmadik cseh csapatot.

A rendezvény alatt az időjárás minden oldalát megmutatta, éppen csak hó nem esett. A déli rajtot követően a szél nagyon erősen fújt - 50 km/h, szinte végig -, ahol nem, ott 40 fok és forró aszfalt fogadott minket. Éjszaka kifogtunk egy jó kis vihart, ahol négyen alig tudtuk visszatartani a sátrat, hogy ne a pálya közepén landoljon. A legkisebb lányunkat az erős oldalszél többször majdnem kifújta a pályáról.

Ennek ellenére a váltó nagyot dolgozott. Minden percben a pályán voltunk. Az esőt Nóri kapta nehezítésképpen, de jól vette az akadályt.

A csapatmunka meg is hozta az eredményét: 775 km és kategória 2. hely.

Egyéniben hárman dolgoztunk. Poczai Roland - 38. hely, 178 km - a kerékpározáson kívül a csapatért végzett munkájával tette pótolhatatlanná magát, amit már sokadjára nem tudunk eléggé megköszönni neki. Törökszentmiklósról még Bíró Attila - 30. hely - tartott velünk, aki 260 km-t teljesített. Jómagam pedig 420 km-t - 16. hely - tekertem.

A pálya technikás, a hangulat nagyszerű volt. A szervezők nagyon segítőkészek, és nyelvi nehézségek sem adódtak. Első alkalommal a körülmények és a pálya megismerése volt a cél, de az ott tapasztaltak minden várakozást felülmúltak.

Sokat vezettünk a mezőny élén, így másnap reggel már megismerték a mezünket a cseh, osztrák és szlovák versenyzők, és a végén már sokat visszasegítettek.

Közben a pálya szélén fáradhatatlan segítőnk és egyben az egyesület elnöke, Sági István támogatott minket.

Összességében köszönjük mindenkinek a segítséget!

Hazafelé tartva egy dologban már biztosak voltunk: Szlovákia Ring! Jövőre jövünk és nyerünk!

Bíró László szakosztályvezető

Tovább a Képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város