Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Martfű Városért” díj – Fazekas Jánosnénak>>>

Martfű város önkormányzata Martfű Városért Díjat adományoz azoknak a személyeknek, közösségeknek, akik folyamatosan, több éven keresztül kifejtett munkásságukkal hozzájárultak településünk múltjának megőrzéséhez, elősegítették a város életének felemelkedését, fejlődését, Martfű érdekeit szolgálták, jó hírnevét öregbítették.

Martfű Város Önkormányzata Martfű Városért Díjat adományozott kiemelkedő, lelkiismeretes szakmai munkájáért, az iskolai és a városi közösségért végzett önzetlen és áldozatkész tevékenységéért Fazekas Jánosnénak.

Fazekas Jánosné, mindenki „Döncije” a Martfűi József Attila Általános Iskola „mindenese”. Az iskola oszlopos tagja. Mondhatnánk tartóoszlopa. Olyan ember, akire mind a munkában, mind emberként támaszkodhatnak, számíthatnak nem csak kollégái és az iskola diákjai, hanem városunk közössége is.  Olyan ember, akit az egész város így ismer. Olyan ember, akinek a méltatását, a díjra való alkalmasságát a város bármely lakója el tudná készíteni.

Ha munkájához egy valódi munkaköri leírást készítenénk, akkor a maximális precízséggel, körültekintéssel elvégzett pénzügyi feladatkör mellé felsorolhatnánk az iskolai ünnepi előadások, mesejátékok, alapítványi bálok hangosítását, a szervezésben való aktív közreműködését, a keringőző gyerekek sminkelését, ruhájuk igazítását, bánatos gyerekek vigasztalását, sebek kötözését, lelki bajok ápolását.

Amit tesz, maximálisan túlnyúlik az iskola falain, hiszen nincs Majális, nincs Mindenki Karácsonya, nincs olyan rendezvény, amiben nem lenne jelen, legalább szervezőként.

Oly kiváló személyiség Ő, aki egy ügynek szentelte, szenteli életét, valamint egész pályafutását: ez pedig nem más, mint a szűkebb vagy tágabb közösségének szolgálata.

Köztünk van személyes varázsával, velünk együtt él és dolgozik, ránk mosolyog, van mindig egy jó ötlete vagy egy jó tanácsa, belelát a dolgok mélyébe, és mindig jó irányba tereli azokat. Teszi mindezt halkan, de magabiztosan, szerényen, de hittel, odaadással és szeretettel.

 „Sokrétű iskolai munkája mellett talány, hogy hogyan tud mégis időt szakítani mindenre: családra, kollégákra, gyerekekre, városra. Nyilvánvaló, hogy ehhez erős karakterre, munkabírásra, összpontosításra, szervezői készségekre, felkészültségre, alázatra, alaposságra, azaz teljes emberre van szükség. Döncike pedig teljes ember.

Humora, senkihez sem hasonlítható kedves nevetetése, pozitív életszemlélete és segítőkészsége mindenkit átsegít a nehéz helyzeteken.  Nem ismer lehetetlent. Bármilyen problémáról van szó addig megy, addig beszél, addig keres, amíg meg nem találja a megoldást, az embert, az eszközt, az új ötletet amivel pont kerülhet egy-egy feladat végére.

 Lelkiismeretessége, megbízhatósága, magas fokú szakmai igényessége, a munkájában tanúsított maximális helytállása és a közösségért végzett önkéntes tevékenysége alapján városunk köszönete és tisztelete jeléül részesült díjazásban.

Szeretettel gratulálunk és közelgő nyugdíjas éveihez ugyanilyen aktivitást, harmóniát és jó egészséget kívánunk.

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város