Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

A mi karácsonyi ajándékunk

Büszkén mondhatom, hogy szépszámú versenyeredmény született a Martfűi József Attila Általános Iskola diákjainak jóvoltából a tanév kezdete óta eltelt időszakban.

A természettudományt kedvelő lelkes tanulók október 18-án a Damjanich napok keretében megrendezett Egészséges Életmód vetélkedőn vettek részt, ahol a 8.a csapata I. helyezést ért el, holtversenyben a középiskolás csapattal.

A 8.a csapatát Kókai Doren, Szűrös Virág, Molnár Lili és Benedek Petra erősítette.

Október 25-én tartottuk meg iskolánkban az Állatok Világnapja vetélkedőt a természettudományos munkaközösség szervezésében. Ezen a megmérettetésen:

I. helyezést ért el a 8.b csapata, melynek tagjai: Pintér Viktória, Enyedi Olivér, Fűzfa Dominik és Szűrös Bence volt.

II. helyezést ért el az 5.c osztály Flamingók csapata, melynek tagjai: Farkas Fanni, Csikós Csenge, Glumercz Brenda, Horváth Anna.

III. helyezést ért el az 5. c osztály Gepárdok csapata. Tagjai: Fazekas Petra, Kardos-Szabó Csenge,Egei Zsombor és Szikszay Nándor.

A mezőtúri Teleki Blanka természettudományos vetélkedőn 7. a osztályos csapatunk szintén remekelt. Ugyanis Gajdos Ildikó, Zrbán Viola és Holyba Gergő aranyérmet szerzett ezen a versenyen.

November 10-én nagyon jó hangulatú elő Márton-napon és utó Hallowe’enen vehettek részt tanulóink az idegennyelvi munkaközösség szervezésében. A rendezvényen 9 csapat mérte össze tudását és ügyességét a vetélkedő során. A csapatok a következő eredményeket szerezték:

A dobogó legmagasabb fokára a 7.a csapata állhatott. A csapatot Kiss boglárka, Oltyán Emese, Holyba Gergő és Angyal Gergő alkotta.

2. helynek szintén a 7.a osztályosok örülhettek. Ebben a csapatban Abonyi Gábor, Gajdos Ildikó, Urbán Viola, Nagy Tímea és Kocsis Lili versenyzett.

A bronzérmet a 8.b osztály csapata kapta. A csapat tagjai Gajdos Bernadett, Ollé Zoltán, Gácsi Attila és Adorján Dániel voltak.

November 21-én rendezték meg a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnáziumban a megyei nyelvi versenyt. Ezen a rangos eseményen a 7. osztályos angolosok közül Schmidt Gergő 7.b 1., és Abonyi Gábor 7.a osztályos diákunk pedig 2. helyezést szerzett. A németesek közül Nagy Tímea első, Holyba Gergő pedig 2. helyezett lett. Mindketten a 7.a osztályt erősítik. A nyolcadikosok versenyében, angol nyelvből megyei második helyezett lett Pintér Viktória a 8.b-ből.

Rimóczi Bence, Vadas Luca és Molnár Lili pedig dicséretet kapott szóbeli teljesítményükért.

Augusztus 26-án szombaton gyermek horgászverseny volt a martfűi Jóléti tavon. A 10 év alattiak versenyében Hreskó Tamás 3.a osztályos tanuló míg a 10 év felettiek versenyében Vass Nimród 4.b osztályos tanuló 2.  helyezést ért el.

Kunszentmártonban jubileumi sakkversenyt rendeztek október 7-én, ahol a következő eredmények születtek: Onodi Emese 4.a 1., Trencsényi Bence 2.a 5., Sipos Attila 2.a 7., Pintér Alexandra 5.a 4., Farkas Fanni 5.c 5.

Szintén Kunszentmártonban rendezték meg november 25-én a Szent Márton Kupa sakkversenyt, ahol Onodi Emese a 4.a-ból 2., Pintér Alexandra 5.a osztályos tanuló pedig 3. helyezett lett. Az első tíz versenyző között volt még Tichy Luca és testvére, Gergő, Sipos Attila, Trencsényi Bence és Komáromi Blanka a 2.a-ból, Vágner Hanna a 3.b-ből,

Dorogi Edina 3.a-ból 3 versenyen is részt vett az elmúlt 2 hónapban a Szilver Alapfokú Művészeti Iskola táncosaként. Ezeken a megmérettetéseken párjával a következő eredményeket érte el. Kistelek Open Gyerek I. Standard 2., Latin 2., “E” Országos Bajnokság Gyerek I. Standard 3., Latin 5., Forma Kupa Gyerek I. Standard 2., Latin 1.. Ez utóbbi versenyen Fodor Luca és testvére Bence is eredményesen szerepelt. Junior standard kategóriában 5. helyezést szereztek.

Fűzfa Dominik 8.b osztályos tanuló a kungfu sportág országos bajnokságán, serdülő kategóriában bronzérmet szerzett.

A kyokushin karatésok Dunaszerdahelyen versenyeztek. Ezek a versenyek mindig jól mutatják az előző verseny óta végzett munkát. A legkisebbek, a narancssárga öves csapat 1 éve kezdett ebben a sportágban, azóta ez volt a 3. versenyük, és mindenkin jól látható a fejlődés. A Kovács Kata Zsófia emlékversenyre 270 versenyző nevezett. A küzdelmek során a taktikai és technikai feladatok végrehajtása, betartása folyamatos előrelépést eredményezet. Versenyzőink mind a legjobb tudásuk szerint harcoltak és vívtak ki a dobogó fokait.

Arany érem birtokosai lettek: Tichy Luca 2.a, Kovács József 5.c, Vágner Hanna 3.b osztályos tanulók. Ezüstérmet szereztek: Kis Viola Virág 3.a, Biri Dominik 6.a, Tall Zakariás 3.a. Bronzéremnek örülhetett: Kis Dominik 1.b, Szabófi Reni 3.b, , Sólyom Blanka 2.b, Szakács András 1.a, Melis Adél 6.b, Tichy Bence 2.a, Nagy Viki 5.c, Kengyel Georgina 3.a.Tor Sándor 6.a

Tor Sándor a Magyar Utánpótlás Bajnokságon is részt vett, ahol a szintén nagyon rangos 3. helyezést érte el.

Gáspár Barnabás 5.a osztályos tanuló Törökszentmiklóson kerekezett, ahol a III. Tour de Törökszentmiklós kerékpáros versenyen felsős kategóriában 3. helyre érkezett be.

Október 21-én rendezték a duatlon diákolimpia országos döntőjét. Ezen a rangos eseményen Csüllög Marcell a 6.c-ből a legjobb eredményt érte el, mivel az országban ő lett a 10. legjobb duatlonos!

De aranyéremnek is örülhettünk, mivel a III. korcsoportos fiú és lánycsapatunk is a dobogó legfelső fokra állhatott.A lánycsapat tagjai: Laczkó Enikő 6.b, Deák Boglárka 6.a, Bácsmegi Laura 6.c, és Táborosi Dorka 7.b osztályos tanulók voltak. A fiúcsapat tagjai pedig: Csüllög Marcel 6.c, Gáspár Barnabás 5.a és Bakó Ferenc 5.b.

Október 23-án a XVIII. Futabony városi futóversenyen Laczkó Enikő 6.b osztályos tanuló 2. helyezett lett.

Focistáink a Bozsik-program keretein belül tornákon vehettek részt. Ezeken a meccseken a kiemelkedő játékukért elismerő oklevélben részesültek: Bartusz Gergő, Pintér Richárd 2.a, Bontovics Márk, Révi Szabolcs 2.b és Berta Tibor 6.b osztályos gyerekek.

Az őszi szünet előtt a diákönkormányzat tökfaragó versenyt hirdetett. Ennek eredményeképpen rengeteg alkotás született, amelyeket nagy örömmel helyeztünk el díszelegni az iskola előtti udvarban. 12 osztály adott le töklámpást. 3 alkotást pedig a zsűri kiemelkedőnek talált a sok csoda között. Ezek az alkotók egyéni díjazásban részesültek. Ők pedig: 2.b osztályból a pókot formázó tök gazdája: Tóth Janka, 1.b-ből a koponyát kivágó Kerékgyártó Dominik, 5.c-ből Szőke Dániel, aki baglyot vésett ki.

Még alig kezdtük el a tanévet és már kopogtatott is a Mikulás. Ma pedig immár gőzerővel öltöztetjük lelkünket és a környezetünket ünneplőbe, készülünk a mesejátékra, hiszen évek óta ez a mi ajándékunk a városnak, a segítőinknek az egész éves támogatásért, szeretetért.

Martfűi József Attila Általános Iskola

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város