Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Átadták a Szolnoki Járási Hivatal új épületét

Birtokba vette az egykori főiskola átalakított épületét február végén a Szolnoki Járási Hivatal öt osztálya, és az ügyfélfogadás is elindult az új helyen, ahol a város harmadik és egyben a megye legnagyobb Kormányablaka is megnyílt.

Az Ady Endre úti épület energiahatékonysági fejlesztése 380 millió forintos uniós támogatásból valósult meg. A kormány hazai forrásból több mint egymilliárd forintot nyújtott az épület átalakítására, korszerűsítésére.

2011 januárjában egy Kormányablak működött Szolnokon, ahol 29 ügykör volt intézhető. Nemrég már a megye 14. kormányablaka nyílt meg a Szolnoki Járási Hivatalban, ahol az ország többi kormányablakához hasonlóan 1587 ügykört intézhetnek az állampolgárok, korszerű és modern körülmények között.

– A közigazgatás átalakításának egyik fontos célkitűzése az állampolgári bizalom visszaszerzése, melynek egyik útja az ügyintézés kultúrájának javítása. A 2010-ben megkezdett átalakítási folyamat során ma azt mondhatjuk, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében is szerkezetében megújult, ügyfélbarát, hatékony és olcsóbb kormányhivatali rendszer jött létre – hangsúlyozta köszöntőjében Dr. Kállai Mária kormánymegbízott. A járási hivatalban megbecsült és elismert állami tisztviselői kar szolgáltatja egyrészt az állam által biztosított szolgáltatásokat az egyablakos integrált ügyfélszolgálaton keresztül, másrészt ahol megvalósulnak azon új típusú hatósági eljárások, amelyeknek középpontjában a kormány által kijelölt nemzetgazdasági, társadalompolitikai érdekek találhatóak, melyek végigkísérnek a születésünktől a halálunkig.

– Magyarországon 22-23 millió ügyet intéznek évente a területi államigazgatásban, ennek mintegy 60 százalékát, 14-15 milliót a kormányablak-rendszerben – tájékoztatott a megnyitón Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. 2019-re, az elektronikus ügyintézés teljes kiépítése mellett, minden magyar háztartásnak lehetősége lesz rákapcsolódni a szélessávú internetre, amivel az otthonról intézhető ügyek számát tudják növelni.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere szerint ez a funkció a legjobb, amelyet kaphatott a nemrég még üresen álló főiskola épület. Megújult az új funkciót kapott épület környezete is, mintegy 1100 négyzetméteren zöldfelületet alakítottak ki körülötte.

Martfű a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatala illetékességi területéhez tartozik. A járási hivatal új címe: Ady Endre út 9. Tel.: 56/795-666 E-mail: szolnok.jarasihivatal@jasz.gov.hu Hivatalvezető: Dr. Bozó Andrea.

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal honlapja

Herbály Jánosné

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város