Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Jelentősen emelkedtek a háztartások fogyasztási kiadásai

Megjelent a KSH A háztartások fogyasztása, 2017 (előzetes adatok) című kiadványa. A Központi Statisztikai Hivatal a felmérés főbb megállapításairól előzetesen közölt adatai alapján: - 2017-ben a háztartások fogyasztási kiadása 82,9 ezer forint volt egy főre jutóan havonta, nagysága reálértéken 5,1%-kal meghaladta az egy évvel korábbit.

- A lakosság 2017-ben reálértéken minden fogyasztási főcsoportban növelte fogyasztását. Legnagyobb mértékben (9,7%-kal) a vendéglátásra és szálláshely-szolgáltatásra fordított összegek emelkedtek, melyet a lakberendezési és háztartásviteli kiadások követtek (9,3%-kal).

- Legtöbbet, fejenként havonta 22,5 ezer forintot – az előző évinél 2101 forinttal többet – élelmiszerekre és alkoholmentes italokra költött a lakosság, melyet a lakásfenntartási és háztartási energiakiadások követtek 17,5 ezer forinttal. Az erre fordított havi összegek reálértéken 7,5, illetve 1,4%-kal meghaladták az egy évvel korábbit.

- Közlekedésre és szállításra 8984 forint fordítódott egy főre vetítve havonta, melynek legnagyobb hányadát az üzemanyag-vásárlás tette ki, havonta 6209 forinttal. Hírközlésre havonta fejenként 5524 forintot, kultúrára és szórakozásra 4701 forintot adtak ki a családok.

- Az egészségüggyel kapcsolatos eszközökre, gyógyszerre, gyógyászati segédeszközre, illetve orvosi ellátásra fejenként 3874 forintot költött a lakosság havonta, a fogyasztási kiadás 4,7%-át.

- A háztartások tulajdonában lévő tartós fogyasztási cikkek állománya folyamatosan bővül és korszerűsödik.

- Számítógép a háztartások 67,5%-ában található, ezen belül évről évre csökken az asztali gépek és nő a mobileszközök, a laptopok, a tabletek és netbookok aránya, okostelefon már a háztartások kétötödében található. Napjainkban a lakosság 56,9%-a gondolja úgy, hogy a világháló használata már nélkülözhetetlen mindennapi élete során, az arány a legfiatalabb, Z generáció tagjai között a legmagasabb (82,7%) és az idősebb, baby boom generáció tagjai közt a legalacsonyabb (35,2%).

A KSH A háztartások fogyasztása, 2017 (előzetes adatok) című kiadványa>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város