Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Újra Nemzetközi Karmester Mesterkurzus Martfűn

A Szolnoki Szimfonikusok ismét Martfűt választották a második alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Karmester Mesterkurzus helyszínéül 2018. június 20-25. között. Az ötnapos kurzus akadémiai szintű képzésre várja karmesteri tanulmányaikat folytató olasz, tajvani, svájci, kínai és magyar résztvevőit. A mesterkurzus bázisát a Szolnoki Szimfonikus Zenekar alkotja, az oktatás színvonalát a nemzetközileg elismert szaktekintély, Alpaslan Ertüngealp karmester biztosítja.

 

Az intenzív művészeti munka során a gyakorlások nyitottak minden résztvevő számára, a saját foglalkozásukon kívül a karmesterek belehallgathatnak egymás próbájába. Másik különlegessége a mesterkurzusnak a helyszín: Martfű nem véletlen választás, hiszen a szervezők a tavalyi tapasztalatokra alapozva döntöttek a Tisza-parti kisváros az oktatáshoz szükséges minden igényt kielégítő nyugalma mellett. A cél olyan zenei műhely létrehozása volt, ahol a nemzetközi résztvevők és a hazai zenészek együtt alkothatnak és szabadidejüket is együtt tudják eltölteni. 

A Szolnok Masterclass 2018. június 17-én, vasárnap 19 órakor a Reutlingeni Filharmonikus Zenekar hangversenyével veszi kezdetét, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.

A záró gálakoncertnek 2018. június 25-én 19 órakor a budapesti MOM Kulturális Központ ad helyet, melyen a kurzus repertoárját szólaltatja meg a zenekar, a kurzuson résztvevő karmesterek vezényletével.

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város