Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

MagasFüvesPart 3. Martfűn

Két estén át szólt a rockzene a MagasFüvesPart Martfűi Fesztiválon. A Martfűi Ifjúsági Csoport szervezésében tizenöt zenekar lépett fel, köztük a KIES, akikre a legtöbb néző kíváncsi volt, de szinte mindegyik zenekar idevonzotta a rajongótáborát. A martfűi zenészek közül a My Father Knows rendszeres fellépője a MagasFüvesPart fesztiváloknak, és a Sunset Limitednek is van martfűi tagja. 

Nagy Gábor, Balázs Árpád és Papp Gergő harmadjára rendezték meg Martfűn ezt a zenei találkozót, ügyelve a stílusok sokszínűségére. – „Igyekeztünk színes palettát hozni a zenekarokkal, a rocktól, a blueson át, a Funky-ig. Jövőre szeretnénk ezt még jobban szélesíteni – mondták a szervezők, akiknek évről évre az a céljuk, hogy a zenei sokarcúsággal közelebb hozzák a zenét a martfűiekhez. – „Úgy érezzük, hogy erre a celeb státuszban lévő zenei produkciók sokszor nem alkalmasak. Itt viszont a zenészek ténylegesen karnyújtásnyira vannak, kellemes, intim környezetben, ahol a fellépésük előtt vagy után bármelyikük kapható egy kis beszélgetésre, ezt pedig idén is sikerült megvalósítani.”

Már a folytatásra is gondolva, a szervezők legközelebb egy még inkább közösségi élményre kihegyezett fesztivált terveznek, olyat, amivel még jobban szeretnének majd megfelelni a nézők és a zenekarok igényeinek is.

Magyar Mária

Tovább a képekhez ›››

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város