„Három út” – Az ősz kiállítása Martfűn

„Három út” – ezt a címet kapta a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár galériáján október 26-án megnyitott tárlat, mely három fiatal képzőművész alkotásaival várja a látogatókat. Gábor Béres Éva szobrászművész, Kállai Anna grafikusművész és Sántha Péter festőművész a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karán végeztek közel tíz esztendeje.



Mint mondták, örültek a bemutatkozási lehetőségnek városunkban. – „Mindhárman tanárként dolgozunk, ezért az alkotói munka kicsit háttérbe szorul, de az ilyen lehetőségek arra motiválnak bennünket, hogy foglalkozzunk a hivatásunk ezen részével” – mondta el a megnyitón Gábor Béres Éva. Azt is megtudtuk a szobrászművésztől, hogy tárlatuk címe arra utal, mennyire különböző irányú a művészetük. – „Péternek tájképei, Annának épített környezetet ábrázoló grafikái láthatók, én pedig organikus és geometrikus absztrakt szobraimat állítottam ki.”

A kiállítást Ölveczky Gábor grafikusművész nyitotta meg, aki mindhárom művészt és munkáikat is jól ismerve jellemezte alkotói munkásságukat. A Komárom Kisgaléria művészeti vezetője nyári művésztáborokban segíti és ösztönzi a fiatal képzőművészek alkotói kiteljesedését. Így találkozott e három alkotóval is néhány éve. – „Két festő és egy szobrászművész alkotásain keresztül figyelhetjük meg útkereséseiket, már nem első és koránt sem tétova lépéseiket azon a könnyűnek nem mondható terepen, amelyet kortárs magyar képzőművészetnek neveznek” – fogalmazott megnyitó beszédében a grafikusművész.

Az őszi kiállítás ünnepélyes megnyitóján Asztalos Árpádné a kiállítókat bemutatva azt is hangsúlyozta, Martfű kulturális intézményének galériáján mindig örömmel biztosítanak helyet a fiatal tehetséges képzőművészek alkotásainak.

A művészeti programon a tánc is szerepet kapott. Tóth Nóra táncpedagógus növendékei két koreográfiát mutattak be a Modern Táncműhely repertoárjából.

– „Úgy élj, hogy a lelked is test legyen, melyen színeket ver vissza a nap. Foglalj magadnak tért a levegőből, határozott helyet az ég alatt” – idézte megnyitó gondolatai között Babits Mihály sorait Ölveczky Gábor, azt kívánva a három különböző művészeti úton haladó kiállítónak, hogy az alkotás lehetősége és kedve soha ne hagyja el őket.

A Budapestről, Gárdonyból és Szentendréről érkezett művészek Három út című kiállítása Martfűn november 23-ig tekinthető meg a kulturális intézmény galériáján és kiállítótermében.

Magyar Mária

Tovább a képekhez>>>

2018-10-31 15:22