Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Jó együtt ünnepelni” – A Martfű Városi Nyugdíjas Egyesület karácsonyi ünnepségén

A Martfűi József Attila Általános Iskola 2. A osztályosai szavaltak, énekeltek Martfű közel hetven tagot számláló városi nyugdíjas egyesületének meghitt karácsonyi ünnepségén. A kisiskolások ünnepi műsora évről évre kedves színfoltja az összetartó közösség évzáró rendezvényének, ahol a szeretet ünnepéről a klubtagok is szívesen megemlékeznek versekkel, szívhez szóló gondolatokkal.

A klub vezetője Kun Lajosné Évike jókívánságai mellett Négyesi Béláné klubtag karácsonyi köszöntő gondolatai tették meghitté az év végi találkozót.

Boldog karácsonyt kívánva a Városi Nyugdíjas Klub Martfűn és az egész Tiszazugban meghatározó szerepét, az ilyenkor karácsony tájékán még hangsúlyosabb emberi kötelékeket, a klub közösségi erejét méltatta köszöntőjében a város polgármestere, dr. Papp Antal.

Az ünnepi vacsora és a táncos mulatság is kellemes hangulatban nyitotta az Advent időszakát a nyugdíjas közösségben. Az iskolások karácsonyi előadását nagy tapssal köszönték meg a klub tagjai, akik mindig nagyra értékelik a gyerekek és felkészítő tanáruk munkáját.

 „Jó együtt ünnepelni” – mondta Évike, a klub vezetője, aki 2018 közösségi eseményeiről is örömmel beszélt: „Programokban gazdag, élmény dús esztendőt zár az idén ötéves egyesületünk, közös ünnepekkel, kirándulásokkal. Aktívak a klubtagok, érdeklődésük sokirányú. Nem csak a találkozók, táncos rendezvények népszerűek, hiszen sokan járnak együtt tornázni, egészségmegőrző szűrőprogramokra, kiállításokat látogatni, vagy a nyári fesztivál zenés estjeire is” – tette hozzá Kun Lajosné, azt is hangsúlyozva büszkén, hogy a szolnoki társklubok baráti meghívására a megyeszékhely sportnapján is részt vesznek minden esztendőben.

A következő évre is alakulnak már a tervek, most azonban egymásnak és valamennyi városlakónak is szeretettel kívánnak a közösség tagjai Áldott, Békés Karácsonyt és Boldog Újesztendőt!

Magyar Mária

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város