Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Tánc, tánc, tánc… – Adventi Gála Martfűn

Advent időszakában a tánc is nagy szerepet kap Martfűn. Sok éve hagyomány a város művelődési intézményében a nagyszabású ünnepi gálaműsor, melyben az intézmény és a város mozgásművészeti csoportjai örvendeztetik meg előadásaikkal közönségüket.  

Néptánc, balett, moderntánc, társastánc és break táncbemutatók követték egymást. Színpadra léptek a Martfű Néptáncegyüttes, a Napvirág Néptánccsoport, a Modern Táncműhely, a Street Feelings Breakcsoport, a Balance Művészeti Egyesület, a Dalma Dance Klub, a Szilver Művészeti Iskola táncosai valamint vendégként Rákócziújfalu Csámborgó Tánccsoportja és Martfű középiskolájának tanulói is. – „Tiszta szívvel készültek táncosaink erre az estére, bízva abban, hogy műsorukkal sok örömet szereznek szeretteiknek” – emelte ki az igazgatónő köszöntőjében, azt is hangsúlyozva, az Advent a várakozás, a szeretet, a türelem mellett az elcsendesülésről is szól, lehetőség arra is, hogy ez az időszak más legyen, mint az átlagos hétköznapok.

Asztalos Árpádné a közönségnek és a fellépőknek egyaránt szívből kívánt Áldott, Békés Karácsonyt és Boldog Új Esztendőt. A kétórás ünnepi gála valamennyi fellépője meghitt hangulatot teremtve, színvonalas művészi élményt nyújtva búcsúztatta az esztendőt és az év táncos sikereit.

Magyar Mária

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város