Martfűn készültek a bajnokságra a Szilveres táncosok

Kétnapos tánckurzuson készültek a Magyar Bajnokságra Martfűn a Szilver Táncsport Egyesület táncosai január 26-27-én. – „Egyesületünk szervezésében vártuk a táncosokat felkészítő táborunkba, melyen oroszországi és észt trénertől is tanulhattak a résztvevők, minden kategóriában” – tudtuk meg László Csaba edzőtől, akinek a vezetésével erősítő edzések, úszás, futás és technikai képzések is segítették a felkészülést.



– „A cél az, hogy a lehető legjobb formába kerüljenek a táncosok a bajnokságra” – tette hozzá az edző, egyikeként azon sikeres magyar táncosoknak, akik a hazai élmezőnyben szereplő egyesület kiváló tanáraiként segítik a szakmai munkát.

– „Maga az egyesületünk szentesi bázisú, de a szilveres táncosok mellett Budapestről, Debrecenből, Csongrád-, Békés- és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, sőt Szerbiából is érkeztek a martfűi táborba” – mondta el László Csaba. 

A Szilver Táncsport Egyesület február 9-én Szentesen, a Városi Sportcsarnokban rendezi meg a Tíztánc Magyar Bajnokságot, amelyen az ország legjobbjai mérik össze tudásukat.

Magyar Mária

Tovább a képekhez>>>

2019-02-05 15:50