Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Szolnoki Járás Foglalkoztatási Paktum – Munkaerő igények, tapasztalatok és eredmények

A TOP.5.1.2-15-JN1-2016-00002 azonosító számú projekt keretében 2019. március 13-án rendeztük meg a soron következő Paktumszervezeti ülést.

Dr. Papp Antal, Martfű város polgármestere, mint a főkedvezményezett képviselője a megjelenteket köszöntő bevezetője után javaslatot tett az ülések levezető elnökének személyére. A RIGO Szerszám és Formakészítő Kft. javaslata alapján a Paktumszervezet egyhangú döntést hozott, így a projekt során megrendezésre kerülő ülések levezető elnöke a 2019-es évben is dr. Papp Antal lesz.

Ezek után levezető elnökként felkérte a RIGO Szerszám és Formakészítő Kft. képviselőjét, Némethné Hidegkuti Editet és a Szolnoki Szolgáltatási Szakképzési Centrum Damjanich János Szakképző Iskola és Kollégium képviselőjét, Gecse Zoltánt az ülésről készült jegyzőkönyv hitelesítésére, majd ismertette az ülés napirendi pontjait. A Paktumszervezet tagjai mindkét napirendi pont javaslatát egyhangú döntéssel fogadták el.

A Paktumszervezeti ülés napirendi pontjai között elsőként szó volt a Paktum Irodához és a Szolnoki Járási Hivatalhoz beérkezett munkaerőigényekről. Ehhez kapcsolódóan dr. Papp Antal polgármester tájékoztatást adott a pályázatba bevontak igen magas számáról, mellyel az elvárt célértékek teljesültek, és megköszönte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, valamint a Szolnoki Járási Hivatala eredményes munkáját.

A folytatásban határozat született a Paktum felülvizsgált működési dokumentumairól, valamint a Foglalkoztatási Akcióterv című szakmai dokumentum módosító dokumentumának elfogadásáról is döntést hoztak a tagok.

A továbbiakban a Paktumszervezet tagjai tájékoztatást kaptak a projekt megvalósításának tapasztalatairól és eredményeiről, melyek kapcsán folyamatos kapcsolatot tartottak a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatallal, valamint a Szolnoki Járási Hivatalával és a Magyar Államkincstár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságával.

Az ülés zárásaként a Paktumszervezet tagjai tájékoztatást kaptak a projekt megvalósítandó rendezvényeiről. A tagok a pályázat idei, utolsó évében még három alkalommal ülnek össze. Ezen kívül előre láthatóan a nyár folyamán megrendezésre kerül egy hálózatosodási konferencia és egy szakmai kerekasztal beszélgetés, ősszel pedig két jó gyakorlat megosztása konferencia, melyre minden érdeklődőt szívesen látnak.

Jelen voltak Martfű Város Önkormányzata, mint konzorciumi vezetőn kívül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, valamint a Szolnoki Járási Hivatala képviselői. Részt vettek az ülésen a konzorciumi partner önkormányzatok képviselői, továbbá a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Roma Önkormányzat, a Római Katolikus Plébánia és a Szolnoki Szolgáltatási Szakképzési Centrum Damjanich János Szakképző Iskola és Kollégium képviselői. Ezen kívül megjelentek a martfűi vállalkozások, a RIGO Szerszám és Formakészítő Kft. valamint a Bunge Növényolajipari Zrt. képviselői is.

dr. Papp Antal

polgármester

Tovább a képekhez>>>


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város