Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Környezettudatos szemléletformálás az általános iskolában

A Martfűi József Attila Általános Iskola tanulói is részt vettek a cibakházi székhelyű CI-VIL EGYESÜLET FM-LSZF/2018-01 elnevezésű projektjében, melynek címe: "Komplex környezettudatos szemléletformálás a Közép-tiszai Tájvédelmi Körzet hátrányos helyzetű oktatási intézményeiben".

Az egyesület még 2018-ban nyújtott be pályázatot az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz, mely támogatást nyert, így több iskolával és óvodával együtt a martfűi általános iskolások is bekapcsolódhattak a környezettudatos szemléletformálásba.

A projekt részeként, a fenntarthatósági hét tematikájához igazodva, öko-játékokat helyeztünk ki ideiglenesen az intézménybe, hogy az iskolások játszva tanulják meg többek között a szelektív hulladékgyűjtést. Ezen felül 100 db kérdőívet is kitöltöttek a tanulók, melyből kiderült, hogy a saját lakókörnyezetükben mennyire figyelnek oda a hulladékok megfelelő elhelyezésére – nyilatkozta Őze József, az egyesület elnöke.

Az iskola ajándékokat is kapott, melyeket a technika órákon tudnak használni a diákok.

Az intézmény és az egyesület évek óta jó kapcsolatot ápol egymással, több projektben is együttműködtek már, és abban bíznak, hogy ez a jó viszony a jövőben is megmarad.

 Őze József

elnök

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város