Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Van még mit csinálni!” Beruházások, pénzügyi és vagyongyarapodás – Öt év önkormányzati mérlege Martfűn

„Ne vállalkozz arra, amit nem tudsz megtenni, de ha valamit megígértél, igyekezz tartani a szavad!” George Washington

2014. október 12.-én volt az előző helyhatósági választás, akkor választottak meg polgármesternek, melyet még egyszer, utólag is köszönök. A megválasztásom óta eltelt majdnem öt év. Ez alatt az öt év alatt „igyekeztem tartani a szavamat” és próbáltam megtenni, véghezvinni, amit megígértem. Úgy gondolom, hogy ez többségében sikerült is.

Egy-egy ciklus végén mindenképpen szükséges a képviselőtestületnek számvetést készítenie az elmúlt időszakról. Meg kell vizsgálni mi az, ami sikerült és mi az, ami nem.

Amiket sikerült megvalósítanunk, csak példálózó jelleggel, vázlatosan:

a. Az önkormányzati épületek hőtechnikai és villamossági megújítása, ezzel a működési kiadások csökkentése:

- a bölcsőde új helyre költöztetése és teljes felújítása,

- a Munkácsy úti Óvoda bővítése és felújítása,

- Sportcsarnok felújítása, napelemekkel való bővítése,

- a Művelődési Központ felújítása, mozi újraindítása, fűtéskorszerűsítése, légtechnika beépítése, led világítás beszerelése,

- AC raktár hőtechnikai felújítása illetve korszerű munkahely kialakítása az önkormányzati karbantartók részére,

- Városháza napelemekkel való bővítése, fűtéskorszerűsítés és nyílászárók cseréje.

Folyamatban van:

- a Városháza felújítása,

- a konyha felújítása és korszerűsítése, új berendezések beszerzése,

- a garzon tető hő- és vízszigetelése, jövőre várhatóan nyílászáró csere.

Azok a beruházások, melyek áthúzódtak az előző ciklusból:

- a szakközépiskola hőtechnikai felújítása,

- az Egészségház épület bővítésének és felújításának befejezése.

b. Az úthálózat felújítása:

- a Május 1 utca felújítása, parkolók felújítása és újak építése,

- Általános Iskola előtti járda felújítása,

- Kérész utca felújítása,

- Gesztenye sor felújítása, parkolók építése,

- Simon F. út felújítása (Május 1. úttól a Buszpályaudvarig),

- Simon F. út felújítása (Május 1. út - Ifjúság út között), parkolók építése,

- Mandula út felújítása,

- Mandula út járda burkolat felújítása,

- Liliom utca felújítása,

- Tavaszvirág utca felújítása,

- Buszpályaudvar felújítása,

- Rákóczi úti kerékpárút felújítás,

- kerékpárút és járda felújítása (Május 1. út - Vasúti átjáró között),

- Kerékpárút és járda felújítása (Május 1. út,- Mártírok út között),

- Zsófia halmi út mart aszfaltozása,

- Szilva utca mart aszfaltozása,

- Alma utca mart aszfaltozása,

- Körte utca mart aszfaltozása,

- Vitézdűlő mart aszfaltozása,

Folyamatban van:

- Béke utca felújítása,

- a Coop ABC parkolójának felújítása,

- Zsófia halom út tovább folytatása a város felé.

Új utakat építettünk Zsófiában, és folyamatban van a régi temetőnél az út építése és parkolók kialakítása is. Javításra került a gazdasági buszmegálló és környéke és a hozzá kapcsolódó járdák. Sikerült elérnünk a Rákóczi út felújítását is.

Ezeknél az utaknál figyelemmel voltunk a belvíz elvezetésére is, ami a városunkban mindig probléma volt.

c. Sikerült az Örökzöld Tisza Martfűi Fesztivál újraindítása, támogatást adunk a rockzene kedvelőinek a Magas Füves Part rendezvényhez, támogatjuk a Művelődési Központ szolgáltatásainak bővítését, rendezvényeit.

Nagyobb rendezvényeink: a Kolbásztöltő Fesztivál, a városi Majális, a városi Gyermeknap, az ÖrökZöld Tisza Fesztivál, a Mindenki Karácsonya.

d. Elkezdődött a belvíz elvezető árkok javítása is. Természetesen ezzel még sok munka lesz, de már most is a legnagyobb esőket viszonylag gyorsan sikerül elvezetni.

e. Az ivóvízjavító programban sokkal biztonságosabbá tettük a város vízellátását. Több tartalék kutunk lett, körkörösítettünk több utcát, sok tolózárat cseréltünk ki a szakaszolás elérésére, hogy csőtörésnél is csak kis részeket kelljen lezárni, új tartalék ivóvízmedence épült és új szűrőrendszer került üzembe.

f. Erősítettük az egészségügyi szolgáltatást, több szakorvosi rendelés van helyben. Itt is van még javítani való, hisz mindannyian látjuk például az ügyeleti rendszerünk gyengeségét.

g. Sikerült elérnünk azt is, hogy a gyermekétkezésben minden gyermek az előírásoknak megfelelő étkezésben részesülhessen. Gondolok itt azokra is, akik speciális étrendben részesülnek.

h. Sikerült a civilszervezetek, a sport és az egyházak támogatását megőriznünk, sőt egyes helyeken növelnünk.

Pályázatból építettünk egy városi műfüves sportpályát 300 fős mobil lelátóval, a nagy játszótér mellett kialakítottunk egy nagyobb területet, ahol elkezdtük egy kondi eszközökből álló park kialakítását. Várhatóan novemberben ez gördeszka parkkal bővül tovább. A következő kondi pálya beszerzése is folyamatban van, a nagy sportpályára.

i. Lassult a népesség fogyása is, három éve folyamatosan nő a születések aránya. Sok fiatal költözött be városunkba, vettek régi házakat és újítanak fel, illetve az utolsó üres telkeken is elkezdődtek az építkezések. Jelenleg szinte nincs Martfűn eladó üres telek, de még eladó ház sem nagyon.

Folyamatban van a telkek kialakítása is, melyre már most sok jelentkező van.

j. Sikerült a környező településekkel történő együttműködést, jó viszonyt újra helyreállítani, bővíteni, és ezzel Martfű vonzáskörzeti szerepét újra megerősíteni.

k. Több pályázatnál konzorciumi vezetőként szerepelünk:

EFOP-1.5.2-16-2017-00040 Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben. Ennek a pályázatnak az értéke 244.987.700 Ft. A pályázatban öt önkormányzat működik együtt, a pályázatból több száz ember részesült Martfűn is valamilyen támogatásban.

TOP-5.1.2 Helyi foglalkoztatási paktum. A Szolnoki járásban a munkába állás segítését végezzük jelenleg is. A pályázat értéke 382.585.862 Ft, közel 30 szervezet közreműködésével. A konzorcium vezetője Martfű Város Önkormányzata, tagjai: JNSZ Megyei Kormányhivatal, JNSZ Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, JNSZ Megyei Önkormányzat, 9 települési önkormányzat (Kőtelek, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Újszász, Zagyvarékas), BUNGE Növényolajipari Zrt., RIGO Szerszám- és Formakészítő Kft., stb.

l. Folyamatban van a közvilágítás korszerűsítése.

És még lehetne sorolni sok mindent, de szerintem mindenki látja a változásokat.

Az eltelt időszakban vezetésemmel az Önkormányzat folyamatosan eredményesen gazdálkodott, jelentős pénzügyi tartalékot - az idei évben le nem kötött tartalékként a tavalyinál 135 M Ft-tal többet, 290 M Ft-ot, összes tartalékként a 2017. évi 221 908 ezer Ft-hoz képest 311 M Ft-ot - képzett, ezzel együtt az önkormányzati törvényben rögzített feladatait is jó színvonalon teljesítette, mellyel biztosította a település folyamatos, kiegyensúlyozott működését.

A takarékos gazdálkodás eredményeként az önkormányzati költségvetés 2018. évi pénzügyi maradványa 945.029.000 Ft volt.

A megválasztásomat követő időszakban az Önkormányzat vagyonának értéke 2.607.466.000 Ft-tal nőtt 2018 évvégére. Az ideiben pedig több száz millió forinttal tovább gyarapszik. A 2014. december 31-i állapothoz képest 4.774.615.000 Ft-ról 2018. december 31-ig 7.382.081.000 Ft-ra változott, amely rendkívül jelentős eredmény a város szempontjából. A város vagyona jelenleg jóval 7 milliárd forint felett van.

A költségvetési tervezés során fontos volt a számomra, hogy a dologi kiadások évről évre csökkenjenek. Lehetőséget teremtve ezzel arra, hogy további beruházásokra kerülhessen sor, valamint arra is, hogy a minimálbér emelések és a köztisztviselői illetményalap emelés költségeit az Önkormányzat kigazdálkodhassa. A megfelelő bérekkel a létszámgazdálkodási problémák - az országos tendencia ellenére - nálunk kiküszöbölhetőek voltak, amely az önkormányzati intézmények és a Polgármesteri Hivatal megfelelő működtetése szempontjából rendkívüli fontosságú.

A kiadások csökkentése mellett sikerült az önkormányzati bevételek növelését is elérni, attól függetlenül, hogy a város számára magas adóbevételt jelentő, nagy összegű helyi adót fizető vállalkozások ebből esetenként jelentősebb összeget visszaigényeltek.

Az éves költségvetéseink alapján a szociális védőhálót a környező településekhez viszonyítva magas színvonalon sikerült fenntartani úgy is, hogy az állami finanszírozás folyamatosan csökkent erre a területre vonatkozóan.

Az elmúlt évek során számos beruházás koordinálása, pályázati források felkutatása történt meg, amelyek szintén a lakosok érdekeit szolgálták.

Önkormányzati szinten az épületek energiaellátása korszerűsítésének köszönhetően jelentősen csökkent a villamos áram és a gáz energia felhasználás, bár az időközben bekövetkező díjemelkedések miatt kisebb mértékű a megtakarítás forintban kifejezve.

Sok minden változott és sok minden fejlődött városunkban. De semmiképpen nem ülhetünk nyugodtan ezeken az eredményeken, még ha más környező települések, sőt a megyében is példaként emlegetik városunkat. Van még mit csinálni!

Még dolgozni kell a fejlődés legnehezebb, de egyben legfontosabb feltételén, a munkahelyteremtésen. Célom egy új, működőképes iparterület létrehozása, illetve a meglévők bővítése, megtartása.  Új befektetők felkutatása és a már megindult tárgyalások tovább folytatása ezen a területen.

A beruházásoknál mindenképpen fontos megkeresni a pályázati lehetőségeket, a finanszírozások biztosítása érdekében. Nem célom stadionok és szobrok építése. Az így felszabaduló összegeket további felújításokra, fejlesztésekre, minőség javítására kívánnám fordítani.

Nagyon fontos további feladat, melyet még nem sikerült megoldanunk, az idősek otthonának létrehozása. Ennek jelenleg jogi akadályai is vannak, hisz újakat nem lehet létrehozni. Megoldás lehet a Szolnoki Kistérségi Társulás telephelyeként Martfű városban létrehozni egy ilyen intézményt. Remélem, hogy a következő időszakban sikerül megfelelő forrásokat erre biztosítanunk.

A helyi kulturális, szabadidő és sport tevékenységekhez adottak a feltételek Martfűn, de ha lehet, akkor meg kell nézni, hogy bővíthető-e tovább. Érdemes ezzel is foglalkozni, hogy a fiataloknak és az idősebb korosztálynak is biztosítani tudjuk a szórakozási lehetőséget.

Célom, hogy olyan önkormányzat vezetője legyek, ahol a lakosok érzik és tudják, hogy értük dolgozunk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Dr. Papp Antal

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város