Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Szinte teljesen új óvodát adhattak át a gyerekeknek

„Ezen a Martfű életében rendkívül fontos napon egy álom beteljesülésének lehetünk a részesei. Egy álomé, amely nem rólunk, hanem a legfontosabb kincseinkről, a gyerekekről szól” – fogalmazott Fehér Petra, a JNSZ Megyei Közgyűlés alelnöke a Játékvár Óvoda és Bölcsőde Munkácsy úti Óvodájának Ünnepélyes átadásán, 2019. szeptember 19-én délelőtt.

„Szinte teljesen új óvodát adhatunk át a gyerekeinknek” – mondta dr. Papp Antal. Martfű város polgármestere elismeréssel szólt a TOP-1.4-15-JNI-2016-00001 „Bölcsőde bővítése, óvodai férőhelyek felújítása Martfűn” pályázat keretében létrejött beruházásról, amit kiváló minőségben sikerült megvalósítania a kivitelezőnek, az önkormányzatnak és az óvodának.

A Munkácsy úti Óvoda ünnepélyes átadásán Turnyánszkiné Enyedi Andrea, az intézmény vezetője köszöntötte a megjelent vendégeket: Boldog István országgyűlési képviselőt, Fehér Petrát, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Önkormányzat alelnökét, dr. Papp Antalt, városunk polgármesterét, Szász Évát, Martfű város jegyzőjét, Kupai-Szabó Kornél református lelkészt és Kovácsik Antal diakónust, városunk önkormányzati képviselőtestületének tagjait, köztük Gonda Istvánnét, az intézmény előző vezetőjét.

Örömmel tettek eleget a meghívásnak városunk intézményeinek vezetői, a szülői munkaközösség tagjai, az óvoda fő támogatóinak képviseletében Rigó Zoltán és Rigó Péter, a Rigó Kft ügyvezetői valamint Herczegné Horváth Eszter, az intézmény Portyázó Porontyok Alapítványa kuratóriumi elnöke.

A pályázat előkészítésében és megvalósításában aktívan résztvevők is az intézménnyel ünnepeltek: a polgármesteri hivatal Műszaki Osztályának munkatársai és vezetője, dr. Molnár György, Martfű város főépítésze, Honti Gyula, a kivitelező cég, a Csüllög és Társa Kft. vezetői Csüllög János és Csüllögné Némedi Gyöngyi, a Városüzemeltetési szakmai egység munkatársai és vezetői Gonda Lajosné és Tóth Ferenc, az önkormányzat Pénzügyi Irodájának vezetője, Kontra Lajos valamint a Játékvár Óvoda és Bölcsőde munkatársai.

– Látványos dolog ez, hogy szinte teljesen új óvodát adhatunk át a gyerekeknek! – köszöntötte a megjelenteket dr. Papp Antal polgármester. – Öt évvel ezelőtt terveztük, négy éve nyújtottuk be és három éve sikerült ezt a pályázatot megnyerni. A beruházás több részből tevődött össze és sok munkával járt. Ugyan mi fordítva szerettük volna, de előírás szerint először a bölcsődét kellett megvalósítanunk, ezt követhette az óvodabővítés. Pályázati támogatásként 119 millió forintot kaptunk a két épületre, végül összesen 370 millió forintot költöttünk. Ebből a bölcsőde beruházás 180 millió forintba került, az óvodabővítésnek pedig 193 millió forint lett a vége. A pályázatban szereplő két csoportszobás bővítésen túl újraépítettük szinte az óvodát, komoly átalakításokkal, új helyiségek kialakításával.

– Mindig örömmel tölt el, ha a megyében, térségünkben az oktatási-nevelési intézményeink megújulnak, fejlődnek, mert azzal a jövőnket építjük! – fogalmazott ünnepi köszöntőjében Fehér Petra. – A Magyar Kormány támogatásával, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásának köszönhetően a Játékvár Óvoda és Bölcsőde Munkácsy úti Óvodájában letettük a jövő alapjait.

Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni. Úgy gondolom, hogy itt, Martfűn jó világ van a gyermekekre, hiszen az elmúlt időszakban több nevelési - oktatási intézmény is megújult a településen. Biztos vagyok abban, hogy a mostani bölcsődések, óvodások és iskolások örömmel indulnak útnak minden reggel a korszerű, minden igényt kielégítő, komfortos épületekbe, ahol vidáman telik a nap, élvezetesebbek a játékok.

Ez a fejlesztés elsődlegesen nem a jelennek szól: kiemelt célunk, hogy a vidék újra a fiatal családoktól legyen hangos, ők újra itt képzeljék el a jövőjüket, szeressék a vidéki életet. Ehhez minden segítséget meg kell adnunk! – hangsúlyozta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke, példaként említve a martfűi bölcsőde- és óvodafejlesztést.

– Nincs fontosabb annál, minthogy a jövő alapjait próbáljuk letenni. És a jövő alapjait a gyermekek jelentik! – erősítette meg az átadó ünnepségen Boldog István. – Az jelenti a magyar jövőt, ha sok-sok magyar gyermek születik. Ezeknek a gyermekeknek jó körülmények között kell nevelkednie. Nagyon fontos a gyermek, de fontos, hogy a gyermekekre vigyázó, őket nevelő-oktató pedagógusok körülményei is olyanok legyenek, amiben jól tudnak dolgozni. Ez a két beruházás, akár a bölcsőde, akár ennek az óvodának a felújítása mindkét célt jól szolgálja. Megújult az épület, minden sokkal szebb, jobb és korszerűbb lett, és ez volt a cél – fogalmazott térségünk országgyűlési képviselője, azt kívánva a martfűieknek, hogy még sok ilyen beruházást tudjanak végrehajtani az elkövetkező években.

– Többen figyeltük azt a csodát, amit az átadási határidő szűkössége miatt a kivitelező Csüllög és Társa Kft. dolgozói és a Városüzemeltetési szakmai egység munkatársai véghezvittek rövid idő alatt. Nagy szükségünk volt az összehangolt, előre megtervezett, szervezett munkára, hogy a gyermekek ellátása biztonságos, zökkenőmentes és a megszokott szakmai színvonalú legyen. Ebben az intézményünk minden dolgozója hatalmas szerepet vállalt – hangsúlyozta Turnyánszkiné Enyedi Andrea.

A bővítmény falazási munkálatai 2018 szeptemberében kezdődtek, 2019. augusztus közepétől pedig már zajlott a szervezés, a pakolás, a csoportszobák és helyiségek dekorálása, hogy a megújult óvodában kezdhessék el a nevelési évet. Az intézményvezető köszönetet mondott minden közreműködő munkájáért:

- a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Önkormányzatnak, Boldog István képviselő úrnak, hogy fontosnak és támogathatónak érezték az önkormányzat által benyújtott pályázatot.

- Martfű Város Önkormányzatának, hogy a pályázat megvalósításához kiemelt önrésszel járult hozzá,

- dr. Papp Antalnak, hogy szívén viselte az óvodában folyó munkálatok szemlézését, a sok támogatást, figyelmet, energiát, amit az óvodai projekt sikeres megvalósításához nyújtott.

- Szász Éva jegyzőnek, a Polgármesteri Hivatal Műszaki osztályának és Pénzügyi Irodájának előkészítő, megvalósító, koordináló munkáját,

- Honti Gyula városi főépítésznek, aki kiemelt figyelmet fordított az óvoda felújítására, bővítésére,

- a kivitelező cégnek, a Csüllög és Társa Kft. munkatársainak és vezetőinek a felújításért, az együttműködésért és a sok segítségért, a megoldáskereső hozzáállásukért és a sok türelemért.

- a Városüzemeltetési szakmai egység munkatársainak, hogy folyamatosan segítették a felújítás és bővítés sikerességét. Ha szükség volt rá bútorokat cipeltek, költöztették a csoportokat, majd az egész óvodát, felújították a bútoraikat, berendezési tárgyaikat.

- munkatársainak és mindenkinek, aki az intézményben dolgozik, amiért mindent megtettek, hogy a gyermekek ellátása, nevelése, majd az óvoda berendezésének újratervezése és megvalósítása magas szakmai színvonalon megvalósulhasson.

- a szülőknek, akik a változásokat rugalmasan követve, türelemmel és pozitív hozzáállással segítették az intézményt a megvalósítás folyamatában.

A felújított önkormányzati intézmények átadásán már hagyomány, hogy városunk egyházi vezetői megáldják, felszentelik a megújult létesítményeket.

– Azt kívánom, hogy senki ne járjon rosszul, aki ebbe az óvodába hozza gyermekét, érezzék jól magukat és legyen meg a helyes nevelés, a családias hangulat, a testvéri együvé tartozás! – szentelte fel az új óvodát Kovácsik Antal diakónus.

– A Martfűi Játékvár Óvoda Munkácsy úti épületének megszépítése és bővítése a teljes magyar oktatási és nevelési rendszer életében egy kisebb lépés, de nagy lépés az itt élő gyermekeknek, e gyermekeket nevelő szülőknek és az itt dolgozó felnőtteknek. Azzal, hogy Martfű Város Önkormányzata ezt a lépést megtette, fontos bibliai felszólításnak tett eleget: „Fáradozzatok annak a városnak a jólétén, ahová vittelek titeket! Ezzel a gondolattal áldotta meg a gyermekintézményt Kupai-Szabó Kornél lelkipásztor.

A kivitelező Csüllög és Társa Kft ajándékkal, sok-sok gyermekjátékkal is készült erre az alkalomra, amiket csillogó szemekkel vettek át az óvoda és az átadó ünnepség legfontosabb szereplői, a gyermekek.

A kibővült és megújult óvodaépület felavatását, az óvodaépület új bejáratánál, hagyományosan a nemzetiszín szalag ünnepélyes átvágása zárta, átadva az intézményt a gyerekek, az óvoda munkatársai és a szülők számára, akik azt már korábban nagy örömmel birtokba vették.

Herbályné Kalmár Irén

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város