Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Beruházás a vízi sportok népszerűsítéséért – Már építik az új úszómedencét Martfűn

33 m-es, fedett sportmedence épül Martfűn a szolnoki székhelyű Invictus Úszó és Vízilabda Egyesület és a Martfű Termál SPA együttműködésével. A Magyar Vízilabda Szövetség által kiírt, vissza nem térítendő támogatással megvalósuló medence ünnepélyes alapkőletételére 2019. október 8-án délelőtt került sor.

Az új beruházás értéke 250 millió forint, mely 70%-os intenzitású TAO támogatásból valósul meg. Az egy évig tartó kivitelezési munkálatok szeptember végén indultak.

A beruházás a martfűi uszoda- és szállodakomplexumhoz kapcsolódik. A létesítmény bővítésével a régión túlmutató úszó- és vízilabdabázis jön létre Martfűn, kiszélesítve a már meglévő, Invictus SC által működtetett utánpótlás bázist.

Az elmúlt évek során Martfű széles körben ismertté vált a vízlabda szakma berkeiben. Mára az utánpótlás edzőtábor és az Invictus SC bázisává vált, de az OB I felnőtt férfi és női csapatai is rendszeresen látogatják, valamint a 2020-ban kezdődő bajnoki évadban induló, Invictus SC sportolóiból álló OB II-es csapatnak is itt lesz a központja.

A Magyar Vízilabda Szövetség minden év decemberében hagyományosan itt rendezi a tehetségkutató Mikulás Kupát, és az éves bajnokságok több korosztályában is Martfűn rendeznek meccsnapokat, szintén az Invictus SC szervezésében.

A beruházás amellett, hogy új munkahelyeket teremt, összhangban áll a kormány sportoktatással, egészséges életre történő neveléssel kapcsolatos törekvéseivel.

Az Invictus Sportegyesület Kis Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó szakmai irányításával, hét településen két fő bázissal működik, Mezőtúron és Martfűn.

A négy éve alakult egyesület célja Szolnok megye úszás- és vízilabda sportjának népszerűsítése. Megyei, regionális sportegyesületet hoztak létre, sportoltatva, versenyeztetve a gyerekeket. A mára háromszáz fős létszámmal működő egyesület élcsapatoknak nevel sportolókat – tudtuk meg Mohi Zoltántól, a beruházó egyesület szakosztályvezetőjétől.

– Ez a beruházás nagy lehetőséget nyújt a térség fiataljai, sportolói részére: megkönnyíti az úszás és a vízilabda alapjainak lerakását. Nem csak az egyesületünk számára hasznos, hanem a térség, a városok számára is, a sportturizmus fejlesztésében meghatározó beruházás jöhet létre.

 Tomasovszky Lászlóval közös munkánknak köszönhetően olyan sport-vízilabda élet alakult ki a térségben, amelyre sok város és régió büszke lenne – hangsúlyozta a korábbi válogatott, olimpikon vízilabdázó.

– Büszke vagyok rá, hogy a térség képes arra, hogy ilyen beruházásokat megvalósítson. Büszke vagyok arra, hogy itt vannak azok az emberek, akik megálmodták ezt, fejlesztik a saját vállalkozásukat, a saját sportegyesületüket, de ezzel fejlesztik az egész térséget – hangsúlyozta Boldog István. – Gratulálok a tulajdonosnak, az egyesületnek és a város lakosságának, hiszen Martfű város fejlődik ezzel a beruházással! – fogalmazott térségünk országgyűlési képviselője.

Dr. Papp Antal is örömmel látja a Martfű Termál SPA további fejlődését. – Ennek most más módja van, a vízilabda sport. Magyarországon hatalmas hagyományai vannak a vízilabdának. Nagy örömmel vesszük, hogy itt is élsport lesz majd Martfűn, egy kiemelkedő sportág, és országosan is megjelenhet a település neve.

Martfű polgármestere is gratulált minden szereplőnek, aki hozzájárult, hozzájárul a már megkezdett beruházás megvalósításához.

Az alapkőletétel ünnepélyes pillanatai következtek, Boldog István, dr. Papp Antal, Muhi Zoltán és Tomasovszky László közreműködésével.

  – A tervek több, mint két évvel ezelőtt elkészültek. A lehetőséghez kellett az idő, hogy az egyesület olyan erőre kapjon, olyan támogatottsága, olyan sportolói bázisa legyen, amit valóban támogathatónak látott a TAO pályázat keretében a Magyar Vízilabda Szövetség, elfogadva ezt a beruházási ötletet. Kellett ez a plusz két év, hogy az első kapavágások meginduljanak – fogalmazott Tomasovszky László. – Jelenleg a tereprendezés, a medence alapgödrének kitermelése folyik. Remélem, hogy a jövő év október 24-re tervezett átadási határidő tartható lesz. Én szeretném legalább egy héttel előre hozni, hogy az 55. születésnapomra nyíljon meg az uszoda! – mondta bizakodóan a Martfű Termál SPA igazgatója.

Ezzel a beruházással a regionális gyógyhely minősítéssel rendelkező turisztikai komplexum utolsó rendezetlen területe is elnyeri korábban tervezett funkcióját, az új úszómedence átadását követően a Martfű Termál SPA és a Termálhotel Martfű*** gyógyszálloda a sportolási és pihenési lehetőségek kedvező feltételeivel várja az itt élőket és a városunkba érkezőket.

Herbályné Kalmár Irén

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város