Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Jó egészséget mindenkinek!

Egészségmegőrző nap várta az érdeklődőket ingyenes tanácsadásokkal, előadásokkal, mozgásos bemutatókkal és egészséges ételekkel 2019. október 12-én a Martfűi Művelődési Központban.  A rendezvény – melynek célja a testi-lelki és szellemi egészség megőrzése – immár 11. alkalommal valósult meg, Sinkáné Szőke Ilona szervezésében.

– „Az egészség korona az ember fején, de csak akkor vesszük észre, ha megbillen.” Ezért, az egészségmegőrzés mellett, a prevenciót helyeztük a fókuszba – hangsúlyozta a szervező. A rendezvény célja, hogy megelőzzük a komolyabb betegségeket.

A látogatók egyre magasabb száma és a visszajelzések alapján szükség van az ilyen jellegű rendezvényekre. Eddig a középkorosztály és az idősek jöttek leginkább, de az idei egészségmegőrző nap programjai sok fiatal érdeklődőt is vonzottak az eseményre. Ami új volt, és külön nagy öröm, hogy családok érkeztek együtt, a szülők hozták a gyerekeket. Nagyfokú nyitottságot, az életmódváltással kapcsolatban pedig jelentős szemléletváltozást tapasztaltam.

Újdonságként Végh Zsófia martfűi gyógytornász invitálta a résztvevőket egy reggeli átmozgatóra, ami testileg-lelkileg jól beindította a napot, összehozta az aznapi közösséget, és rögtön az erre a napra hangoló érzést adott az embernek.

Van-e recept a testi és lelki bajainkra? Erre a kérdésre próbált választ adni az az öt értékes előadás, amit nagy létszámú hallgatóság kísért figyelemmel. Jó érzés volt, hogy az előadások végén választ kaptunk a kérdésre: igen is van, mindenkinek más!

„Adj vért, ments meg három életet!” Az egészségnap minden évben kiemelt eseménye a véradás, melyre ezúttal is nagy számban, több mint 40 véradó jelentkezett. A szűrővizsgálatokra is nagy az érdeklődés. Cukormérésen 50-en vettek részt, és az ÁNTSZ többirányú szűrésén is magas volt a részvételi arány.

A mentőszolgálat dolgozóit is ünnepeltük. Október 12. az újraélesztés világnapja. Idén is jelen voltak a mentős kollégák, akik nem csak bemutatták az újraélesztést, de az elsajátításában is segítették a résztvevőket.

Ez a nap csak közös összefogással jöhet létre! Idén is velünk voltak a martfűi klubok, civil szervezetek, akiknek támogatása és segítsége nélkül nem lehetne ilyen sikeres az egészségnap – emelte ki Sinkáné Szőke Ilona, hozzátéve: – Egyetlen egy mondatot szoktam minden ilyen nap zárásaként mondani. Azt, hogy nagyon jó egészséget! Ezt kívánom ugyanis mindenkinek, mert hogyha egészség van, minden van!

Székács Szidónia

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város