Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

25 éves a Jóreménység Klub – Mindig pozitívak, és vigyáznak a martfűiek egészségére

Az a gondoskodás, amit nyújtanak a saját gondjaik, betegségük mellett, példa értékű! – hangzott el a martfűi civilközösség Jubileumi Bálján, október 18-án. A Jóreménység Klub azért küzd, hogy minél több embert meggyőzzön, törődjön az egészségével, vegyen részt a szűrővizsgálatokon.

Szervezőmunkájuknak köszönhetően az egyesület nyílt napjaiba és szűrőprogramjaiba valamint az Europa Donna nap rendezvényeibe, az egészségtudatos életmódot népszerűsítő sétába és kerékpározásba évről évre sokan bekapcsolódnak.

Az önkormányzat támogatásával szervezett idei szűréseik keretében több százan vehettek részt ingyenes zöld hályog szűrésen, bőrgyógyászati vizsgálaton, nőgyógyászati rákszűrésen vagy prosztata vizsgálaton, amelyek sok esetben tártak fel kockázatot jelentő tüneteket.

Az egészség megőrzésének fontos eszköze a szórakozás, a felhőtlen együttlét is, erről és a visszaemlékezésről szólt ez a nap a civil közösség életében.

Máté Gizella, megköszönte meghívott vendégeiknek, támogatóiknak a sok segítséget, amivel az elmúlt évek során hozzájárultak az egyesület sikeres működéséhez. A Jóreménység Klub vezetője tisztelettel köszöntötte a rendezvényen résztvevő közösségeket is, Rákóczifalváról a mozgássérült csoport és az Együtt Egymásért csoport tagjait, Rákócziújfaluból a Polgárőr Egyesületet és a helybelieket, a Városi Nyugdíjasklub Egyesület valamint a Kossuth Úti Nyugdíjasklub Egyesület tagjait.

– Öröm, hogy ilyen rendezvények lehetnek Martfűn. Ezért építjük, szépítjük a Művelődési Központunkat folyamatosan, hogy minél több rendezvény legyen benne, élettel töltsük meg – köszöntötte a jubiláló közösséget dr. Papp Antal, gratulálva egészségvédelemmel kapcsolatos, eredményes tevékenységükhöz.

Az értékes közösségről, amely sok szállal, szűrésekkel, közös programokkal kötődik az intézményhez, Asztalosné Kocsis Enikő is elismerően szólt. –  Azon gondolkodtam, hogy a rákbetegek milyen pozitívak. Ti Gizike, a klub vagytok, akik vigyáztok a martfűiek egészsége. Az a gondoskodás, amit a saját problémáitok mellett végeztek, óriási dolog. Köszönöm a martfűiek nevében is, hogy vagytok, és legyetek még nagyon sokáig! – bíztatta a jubiláló közösséget a Művelődési Központ vezetője.

– A rózsaszín a remény színe, a remény szalagját ezért is tűzik ki minden rendezvényükön – reagált az elhangzottakra Máté Gizella, megköszönve, hogy az elmúlt 25 évben minden összejövetelüket segítette a kulturális intézmény.

A közösség vezetőjét szeretettel köszöntötték klubtársai, megköszönve sokéves munkáját, türelmét, kitartását.

Őt és a Jóreménység Klubot köszöntötték a műsorszámok is, a Szilver Táncsport Egyesület táncprodukciói, akik rózsaszín szalaggal mutatták be látványos koreográfiáikat. Újabb táncosok, a Modern Táncműhely bemutatói is nagy sikert arattak. Őket, az önkormányzat támogatásával, Ali és Roni követte a színpadon, kitartóan húzva a talpalávalót.

A Jóreménység Klub Egyesület tagjai nevében az egyesület vezetője ezúton is köszöni a támogatást Martfű Város Önkormányzatának, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-nek, a Bunge Zrt.-nek, több martfűi vállalkozónak. Köszönet illeti valamennyi meghívott vendégüket is, akik ajándékaikkal kedveskedtek rendezvényükön.

 Máté Gizike értékelése szerint családias, barátságos, közvetlen hangulatban telt, igazán sikeres volt a Jóreménység Klub 25 éves Jubileumi Bálja, ezen a módon is ráirányítva a figyelmet, hogy saját magunk tehetünk a legtöbbet az egészségünk megőrzéséért!

 Herbályné Kalmár Irén

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város