Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Reméljük, hogy a fácskák és kis tulajdonosaik is szépen cseperednek!

Újabb 29 „babafa” elültetésével tovább folytatódott a martfűi gyermekeket jelképező facsemeték telepítésének kedves hagyománya. A faültetéssel az önkormányzat a városunk közösségébe érkező gyermekek születésének állít maradandó és velük együtt növekvő emléket.

2019. november 9-én kicsik és nagyok, szülők és nagyszülők ezúttal a Művelődési Központ körül kijelölt helyszínen gyülekeztek a családi faültetésre. Ezen az amúgy borongós szombat délelőttön még a nap is kisütött a sok mosolygós martfűi családot látva.

– A kisgyermekek életében ezek a fák kötődést jelentenek a városhoz. Később is lesz mindig olyan pont, amikor azt mondhatják, hogy van egy városuk, egy fájuk, a nevükkel – fogalmazott a rendezvényen dr. Papp Antal. Martfű polgármestere reméli, hogy a helyi közösség a jövőben is újabb gyermekekkel gyarapodik.

Az idei évben szilfa, kőris, juhar, gömbjuhar és platán csemeték elültetésére került sor. A Művelődési Központ körüli parkban már gondosan előkészített ültető gödrök várták a családokat. Az ültetési feladatokat és a fák gondozását az önkormányzat Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központja Településüzemeltetési Ágazatának munkatársai látják el.

A „babafa” ültetésekkel az elmúlt évek során sok szép díszfával gazdagodtak városunk terei, parkjai, a Kikötő téren, a Bata téren, a Tisza Ipartelep és a Művelődési központ közötti parkban, a Városi Sportcsarnok keleti oldalán, a Tüzép út melletti volt bányagödörben és a Május 1 úton.

Az ezeken, a korábbi ültetési helyszíneken kiszáradt vagy kitört 46 „babafa” újraültetésére is sor kerül, a babák nevét jelző táblák, karók javításával, pótlásával – tájékoztatott Gonda Lajos, a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájának munkatársa, a faültetés szervezője.

Martfű város legifjabb polgárai születése alkalmából emléklappal kedveskedik az önkormányzat, felkínálva az év során született apróságok szüleinek a faültetés lehetőségét. A facsemetét is az önkormányzat biztosítja, kijelölve – a város parkosítási terve szerint – az ültetés helyszíneit. A fácskák mellé tábla is jár, a gyermekek nevével.

A kilenc éve kezdődött babafa ültetés népszerű a szülők körében, évről-évre növekszik a kezdeményezéshez csatlakozók száma. Teljes családok élnek az ültetés lehetőségével, az önkormányzattal együtt bízva abban, hogy a fácskák és kis tulajdonosaik is szépen cseperednek.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város