Tudásukat, ügyességüket és előadói képességeiket is összemérték

November 23-án ismét Nonstop Vetélkedőre várta térségünk ifjúsági csapatait a Martfűi Városi Szabadidős Kör. Hat csapatban közel háromszázan mérték össze tudásukat és ügyességüket, elsősorban a középiskolás korosztályban. Korábbi játékosok és új csapatok is bekapcsolódtak a népszerű 12 órás martfűi vetélkedőbe, játékos jókedvvel töltve meg a Művelődési Központ pódiumtermét.



Évről-évre sokszínű és újszerű feladatok késztetik versengésre a fiatalokat. A csapatok lelkesen és felkészülten játszottak, jól teljesítettek a tudást, ügyességet és előadói képességet is igénylő feladatok során.

A martfűi versengések feladványairól, hivatásos játékvezetőként, évek óta dr. Varga Zoltán és segítői gondoskodnak. Számos, izgalmakban bővelkedő témakörben tették próbára most is a diákok elméleti tudását, ügyességét, műveltségét és humorérzékét.

Népszerű és látványos elemei ezeknek a vetélkedőknek a zenei témák, elsősorban a karaoke, ami az idén is nagy sikert aratott a csapatok körében.

A nagyszabású játék szervezője, a Martfű Városi Szabadidős Kör Egyesület és vezetőjük, Szőke Ferenc sokat fáradozik azon, hogy ez a nap valóban a vidám vetélkedésről szóljon.

A zsűri tagjai is sok éve hűségesek ehhez a rendezvényhez, és a csapatok soraiban is több visszajáró versenyzővel találkozhattunk. Ezúttal Gonda Istvánné Zsuzsa, Fazekas JánosnéTurnyánszkiné Enyedi AndreaFöldi Edina és Gonda Zsuzsa pontozták szigorúan a feladatok teljesítését.

Örömmel köszöntötte városunkban a versenyző diákcsapatokat dr. Papp Antal, Martfű polgármestere, jó szórakozást és eredményes versenyzést kívánva minden résztvevőnek.

Az estig tartó versengésben első helyen a Karcagi Szakképzési Centrum Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium, 2. helyen az ÉPFA, a Szolnoki Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája végzett. A megtisztelő 3. helyezést a Dami, a Szolnoki Szakképzési Centrum Martfűi Damjanich János Szakképző Iskolája és Kollégiuma és a házigazda szabadidős kör közös csapata szerezte meg. A 4. helyen a Szolnoki Szakképzési Centrum Baross Gábor GépipariKözlekedési Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája és a Szakképzési Centrum Pálfy-Vízügyi Szakgimnáziuma közös csapata végzett, 5. lett a Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium csapata, a Kenderesi Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjai pedig a 6. helyen zárták a 12 órás nonstop vetélkedőt.

A csapatok díjazásán túl, az egész napos egyéni teljesítményük elismeréseként csapatonként heten, összesen 42 játékos vehetett át különdíjat – tudtuk meg Szőke Ferenctől. A Martfűi Városi Szabadidős Kör vezetője köszöni a vetélkedő lebonyolításához segítséget nyújtó támogatók felajánlását.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez>>>

 

A Nonstop Vetélkedő támogatói voltak:

Boldog István országgyűlési képviselő

Hubai Imre Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke

Martfűi Polgármesteri Hivatal

Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár

Lorenz Shoe Group Kft.

Cseuz Zsolt vállalkozó

Nagy Zoltán vállalkozó

Fehér Imre vállalkozó

Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. Budapest

Berkemann Cipőgyártó Kft.

Lukács József vállalkozó

Vitál Life Nonprofit Kft.

Tuti-Suli Autósiskola Törökszentmiklós

Bartus Csaba vállalkozó

Lilla Papír-Írószer Martfű

Hovodzákné Papp Zsófia és Hovodzák Ferenc Kereskedelmi vállalkozás

Vágner Olivér vállalkozó

Goods Market Martfű

Legero Hungária Cipőgyártó Kft. Martfű

Szicsek János vállalkozó

Profi Kamera Kft.

Zsuzsi szalon

Ibolya Virág-Ajándék

Belle Mademoiselle Szépségszalon Martfű

M&H Ajándéküzlet

Panda Kínai bolt

Hóvirág Üzlet

Dankuné Nóra virágüzlet

Articsóka Virág-Ajándék Bolt

Borsos Ildikó Virágüzlete

Takács László vállalkozó

Bagdán Sándor virágbolt

KissKovács Ker Kft.

STADLER Szolnok Kft.

FADO 2003 Kft. Csemege ABC

Szilágyi Imre vállalkozó

Szőke Pékség Kft. Kengyel

Bookovo Gyorsétterem Martfű

2019-11-26 14:49