Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Adventi Hangverseny

Hagyomány, hogy a Martfű Városi Nőikar, a város adventi ünnepi rendezvényeinek keretében, hangversennyel köszönti az itt élőket, helyszínéül a város templomait választva.

2019. december 8-án vasárnap délelőtt 10 órától a Martfűi Református Templomban, délután 17 órától pedig a Szent Tamás Katolikus Templomban tartott istentiszteletet és misét követően zendült fel a kórusmuzsika az Advent, a karácsonyi ünnepkör jegyében. A kórust zongorán kísérte Szabó Tímea, vezényelt Szabó Zsolt karnagy. Közreműködött Bozorádi Mia és Czene Dávid, fuvolán játszott Kiss Bálint

A nőikar nevében Asztalos Árpádné köszöntötte a hangverseny résztvevőit. – Nagy örömmel készültünk a koncertre, és boldogok vagyunk, hogy Advent második vasárnapján újra elhozhattuk a Szent Tamás-templom gyönyörű falai közé a zeneirodalom különleges és szép kórusműveit.

A nőikar színvonalas zenei repertoárja a közönségnek is felemelő érzést és lelki élményt nyújtott az ünnepi hangversenyen, kórusmuzsikával kívánva áldott, boldog és békés karácsonyi ünnepeket az Adventi Kórushangversenyek résztvevőinek és valamennyi martfűinek.

Székács Szidónia

Tovább a 2019.12.08 - Adventi hangverseny a Szent Tamás Katolikus Templomban képgalériához>>>

Tovább a 2019.12.08 - Adventi hangverseny a Református Templomban képgalériához>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város