Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Együtt köszöntötték az új évet

Már hagyomány, hogy a Martfű Városi Nyugdíjas Egyesület újévköszöntő bálra várja a környékbeli aktív nyugdíjasközösségeket, ahol együtt, vidámságban köszöntik az új esztendőt.

A rendezvényt január 24-én tartották meg a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár pódiumtermében. A találkozóra kétszázhetvenen, tizenöt nyugdíjas klub képviseletében érkeztek: Cibakházáról, Tiszaföldvárról, Homokról, Törökszentmiklósról, Rákóczifalváról, Öcsödről, Kunszentmártonról, Kengyelről, Tiszakürtről és Martfűről, ahonnan más helyi közösségek is részt vettek az eseményen. Örömmel fogadta a meghívást a Martfűi Jóreménység Klub és a Martfűi Mozgássérültek Egyesülete.

– Boldog új évet, erőt és egészséget kívánok! Végtelenül örülök, hogy ilyen sokan eljöttetek, együtt vagyunk, és együtt ünnepelhetünk – üdvözölte a vendégeket Kun Lajosné Évike, a házigazda klub elnöke, köztük önkormányzati vezetőket, a megyei nyugdíjas érdekképviselet és a helyi civil szervezetek vezetőit.

Dr. Papp Antal is örömmel köszöntötte a megjelent vendégeket. Városunk polgármestere a közelmúlt névnaposairól is megemlékezett, majd jó szórakozást kívánt a résztvevőknek.

A köszöntések sorából a Martfű Városi Nyugdíjas Egyesület tagjai sem maradtak ki, akik lelkes és odaadó munkájukkal és Kun Lajosné Évike vezetésével sokat készültek a rendezvény sikeres és eredményes lebonyolításáért.

Az ünnepi szavakat és ajándékátadásokat többek között finom falatok, táncmulatság és zene követte. A bál hangulatáról Benedek Zsolt, a házigazda klub állandó zenésze gondoskodott.

Az idei első nyugdíjas találkozó családias, barátságos, közvetlen hangulatban telt. Városunk és térségünk szépkorú tagjainak örömteli találkozásokban és tartalmas beszélgetésekben volt része, tovább mélyítve ezzel a közösségeik közötti kapcsolatokat.

Székács Szidónia

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város