Ismét megemlékeztünk a Tisza élővilágának Emléknapjáról

A Tisza csodálatos élővilága egy szomorú, katasztrófával felérő esemény után kapott emléknapot. Éppen 20 éve történt, amikor a román Nagybánya környéki ércbányák meddőhányójából aranyat és ezüstöt kivonó Aurul román-kanadai vegyesvállalat zagytározójának gátja 25 méteren átszakadt, és 100 ezer köbméter, cianiddal szennyezett víz zúdult a Lápos folyóba, onnan a Szamosba, majd a Tiszába. A 40 km hosszan elnyúló cianidfolt két hét alatt vonult le a Tiszán, felbecsülhetetlen károkat okozva a folyó ökoszisztémájában.



A magyar vízügyi szakemberek mindent megtettek a kár enyhítéséért, a környező települések ivóvizének megóvásáért, a tonnaszámra elpusztult halak folyóból történő eltávolításáért.

Mindenki az élővilágért, az ökoszisztéma állapotáért aggódott. A legkritikusabb élőlény, a tiszavirág túlélte a katasztrófát, a természet ismét megmutatta erejét.

A tavalyi megemlékezés után, 2020. január 31-én, ismét vártuk az érdeklődőket az Emléknapra, a Városszépítő Egyesület és a Művelődési központ szervezésében.

A két, Tiszával kapcsolatos előadót a legilletékesebb helyről, a KÖTIVÍZIG szakembereiből hívtuk meg. Horváth Béla vízmérnök előadásának címe: Amit elvettünk és visszaadtunk a Tiszának. Mondandója a Tisza folyó méltatásával kezdődött, amelyet legjobban az alábbi sorok fejeznek ki.

„Az ország négy folyója közül a Tiszát érti meg és szereti legjobban a magyar, annak a mentén volt legalaposabb a honfoglalás. A Tisza, a magyar ősfolyó, a magyar Nílus, mely magyar dalt, magyar mondákat vet ki zsombékos partjára; a magyar nép rokoni bensőségben él a Tisza folyóval, párhuzamot von a saját és a folyó kiszámíthatatlan temperamentuma között, összeveti a maga észjárását a Tisza szeszélyes folyásával. Büszkeséggel elegyes méltatlankodásban emlékezik meg a folyó rakoncátlankodásairól is. Úgy van a Dunával, mint átutazó szép királynővel, csodálattal tekint rá, de lelkének dalait a Tiszára önti.”

Az előadó térképeken vezette le a vízrajzi hálózat változásait. Csodálatos korabeli rajzokon láthattuk az ártéri gazdálkodás életképeit. A jelenlévők megismerhették a fokgazdálkodást, majd az első próbálkozásokat a Tiszai árvizek pusztításainak mérséklésére. Az első Mírhó gát építésének kudarcát, majd a második gát megépítését a „Hatkunság” összefogásának eredményeként. (Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Kenderes, Kunszentmárton, Túrkeve lakosai építették meg a Nagykunság árvízmentesítésének legjelentősebb gátját, a Mírhó gátat 1785-87 között, 1350 m hosszan.)

A török hódoltság 150 éve alatt „a táj, a régi természeti rendszeréhez képest katasztrofálisan leromlott állapotában, lakosságát nem bírta eltartani”, mert az elnéptelenedett területekre történő betelepítések hatására megnőtt a lakosság, amely művelte, hasznosította volna az Alföld termékeny talaját.

E kettősség feloldására Széchenyi István a vízrendezésben, vízgazdálkodásban látta meg a lehetőséget.

Vásárhelyi Pál koncepciója alapján kezdődött el a munka 1846. augusztus 27.-én Tiszadobnál, amely a kanyarulatok átvágására alapult, az áradások gyors levezetése érdekében. Vásárhelyi - e témában folytatott vita hevében bekövetkezett halála után - egy másik elképzelését is beépítették a munkafolyamatokba, amely a gátépítésekre helyezte a hangsúlyt. Végül a munkát 1908-ban fejezték be. Korabeli fotókon láthattuk az „Isten napszámosait”, a kubikosokat, akik talicskával, kézi erővel vitték végbe a Tisza szabályozás gigantikus munkáját.

Néhány adat: 1850-ben 800 ezer ha mentesített terület 1300 km védvonalon, 1900-ban 3,5 millió hektár 6.340 km hosszú védvonalon.

Láttunk - szemléltetésként - térképeket, amelyek a Tisza, a táj, a települések nagyságának változásait mutatták be 1846-tól napjainkig.

S a nagy ellentmondás. Kvassay Jenő vízmérnök 1875-ben ezt írta: „… utódaink útja és a mi eddigi utunk egymással homlokegyenest ellenkeznek: míg mi folyóink szabályozásával azok vizét gyorsan levezetni törekedtünk, addig unokáink gátakkal fogják azokat torlasztani és az országban visszatartani. Lehetőleg sokat és nagy területeket öntözni…”
Ennek szellemében indult el a VTT (Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése). Mivel a gátak további emelése hatalmas költségeket emésztett volna fel (pl. hidak, műtárgyak átépítése), ár-apasztó tározók építése mutatkozott jobb megoldásnak. (Ekkor a káros vízmennyiséget - amely már pl. településeket öntene el - a folyók mentén /a lapos részeken/ újonnan kiépített tározókba eresztik ki, majd visszaengedik a folyóba.)

Erre az intézkedésre már csak azért is szükség volt, mert a 2000-es év árvízszintjét még egyszer megfogni szakmailag elképzelhetetlen lenne.

Kérdésre válaszolva az előadó elmondta: a Tisza meder kotrása két okból marad el. Egyrészt a természetvédelmi szakemberek az élővilág védelme érdekében megtiltanák, másrészt már nincs a Tiszán hajózás, ami érdekében kellene.

A másik előadó, Ficzere András erdőmérnök, a galéria/gallér erdők szerepéről és jelentőségéről beszélt. Arról a folyó partvonalát követő, helyenként 10, máshol akár 100 m széles erdősávról, amely zömmel nyár és fűz véderdő (más fafajok is előfordulnak, de ezek a meghatározóak).

Jó volt hallani, hogy „a Kiskörétől Tiszaugig terjedő Tisza ártér még őrzi a Tisza-menti táj jellegzetes képét, és gazdag természeti értékekben”. Érdekes volt térképeken, légifelvételeken látni az un. „Vezsenyi kanyar” galériaerdőinek változásait. Csodálatos fotókon gyönyörködhettünk a Tisza és a galériaerdeinek változatain. Megtudhattuk, hogy a galériaerdők fontos élőhelyek növényeknek, állatoknak, de vonulási útvonal szerepet is betöltenek a költözőmadaraknak, mintegy folyosóként szolgálnak. Az embernek nyújtott „szolgáltatásai” közül legjelentősebb a szabadidő eltöltésben betöltött szerepe. A forró napokon érezhető kellemes hűvös, a horgászat „eredménye”, stb. Más haszna még, hogy pl. fűzvesszők, vadon termő gyümölcsök, gyógynövények lelőhelyeként is szolgálnak.

A galériaerdőknél is fontos azok megújítása. Leromlásuk után csak gondot, néha tragédiát okozhatnak - főként belterülethez közel eső folyószakaszokon - a leszakadó ágak, a kidőlő fák. A szakemberek pótlásokkal, természetes megújulások ápolásával segítik a természetet.

Szó esett az invazív fajokról is.  Ehhez kapcsolódóan több kérdés is elhangzott a hallgatóság köréből. A szakember elmondta, hogy az invazív fajok betelepülése a legtöbb esetben emberi tevékenység következménye. Visszaszorításuk nehéz, legtöbbször sajnos már lehetetlen.

Bodzsár József („fadoktor”) tájékoztatásul elmondta, hogy sikeres amerikai kísérletek zajlanak a fák beinjektálására, hogy azok csíraképtelen magvakat teremjenek. Ebben az esetben maga a fa megmarad, de az invazív fafajokra jellemző rengeteg mag nem csírázik ki, nem szaporítja a fajt.

Ezt követően a Klímabarát Települések Szövetségének projektmenedzsere, Teveli-Horváth Dorottya ismertette a Szövetség munkáját, és bemutatta az EU-s pályázati forrásból, Rákócziújfaluban megvalósítás előtt álló Természetes vízmegtartó megoldások tervet.

Melyek is a természetes vízmegtartás előnyei? Kisléptékű, azaz olcsó; természetközeli megoldást tartalmaz, azaz nem beton; hosszútávon fenntartható; jövőbemutató.

Megállapíthattuk, hogy a rákócziújfalui, ill. a másik, már megvalósult projekt (Rúzsa) területével azonos adottságú és állapotú területünk nekünk is van Martfűn, a Kérész utca végén lévő „tó” és környéke. Mivel a Klímabarát Települések Szövetségének Martfű is tagja, figyelmébe ajánljuk a helyi vezetőknek ezt a pályázatot, a megvalósulási formájával együtt.

A szervezők a sikeres program végén tervbe vették a jövő évi megemlékezést is, a résztvevők új ismeretekkel, elégedetten távoztak.

Az összefoglalót készítette:

Vinczéné Balogh Magdolna
Martfűi Városszépítő Egyesület

Tovább a képekhez>>>

2020-02-14 10:45