Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Rajzpályázat környezetünk értékeinek megőrzéséért - Ismét sok szép alkotás született

Hat évvel ezelőtt kezdődött. Egyesületünk csatlakozott a Város- és Faluvédők Szövetségének felhívásához, amelyben pályázatot hirdettek a „Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” címmel.

Azóta a természettel kapcsolatban sok szép rajzot, fotót, a Tisza-part növényeiről, állatairól, a madáretetők látogatóiról és a madárodúk fajtáiról értékes összeállításokat küldtek be a pályázatra a gyerekek. De kaptunk dolgozatot is, amelyben a dédunoka írta meg a dédnagymama életét.

Az idén kevesebb alkotás készült a mi pályázatunkra. Tudomásul kell vennünk, hogy nagy a konkurencia: különböző cégek, hivatalok hirdetnek rajzpályázatot általános iskolásoknak. S nem lehet mindig rajzolni, tanulni is kell!

De! Nagyon szép és értékes műveket kaptunk a gyerekektől! Úgy annyira, hogy ismét lett fődíjas alkotás is, 9 rajz pedig különdíjban részesült! A szép sikerekben részük volt tanáraiknak is: Sulák Tiborné, Hegedűsné Kovács Zita, Juhászné Hidvégi Edit és Tóth Erika segítette munkájukat. A Gyurcsek Ferenc szobrászművész vezette zsűri az alábbi rajzokat díjazta:

Díjazottak:

III. díj: Schmidt Hajnalka 6.o. Tavaszváró, Kontos Melinda 5.o. Naplemente, Nagy Benedek 2.o. Szelektív hulladékgyűjtés.

II. díj: Farkas Kamilla 6.o. Az út végén, Árvai Viola 5.o. A Tisza part, Serfőző Sára 2.o. A Tisza Cipőgyár.

I.díj. Turai Boglárka 6.o. Vadlesen, Tóth Lili 5.o. Téli táj, Sólyom Hunor 2.o. Még nem késő

Különdíjasok:

Turai Boglárka 6.o. Ragyogás - Rágyanszky István alpolgármester felajánlása.

Szivajev Viktória 5.o. Az én városom, Martfű - Földi Edina önkormányzati képviselő adománya.

Döbrei Ivett, Horváth Tamara 2.o. Madarak világa télen - Turnyánszkiné Enyedi Andrea önkormányzati képviselő felajánlása.

Szabados Milán 6.o. Virágoskert - Szekeres Mónika Gizella önkormányzati képviselő ajándéka.

Karkus István, Kézsmárki Csanád 2.o. Vigyázzunk a madarakra - Farkas Roland önkormányzati képviselő ajánlotta fel.

Farkas Zoé 6.o. - Évszakok: a Művelődési  Központ felajánlása.

Horváth Tamara 2.o. A tisztaság öröme - a Művelődési Központ adománya.

Antal Regina 6.o. A Négyszögletű Kerekerdő szélén - a Városi Könyvtártól.

Hutkai Luca 2.o. Szívügyünk a Föld - a Martfűi Városszépítő Egyesülettől.

Fődíj:

Ivankovic Milán 1.o. A mi városunk, Martfű - Martfű Város Önkormányzatának díja, melyet dr. Papp Antal polgármester úr adott át.

Minden gyermek és az őket felkészítő tanárok Emléklapot és szerény édességet kaptak. A díjazottak és a különdíjasok zöme könyvjutalomban részesült. S ehhez kapcsolódik a szervezőknek egy nagy öröme. A rendezvény a Művelődési Központ Pódiumtermében volt megtartva. A „kicsikért” ide jöttek a szülők. Néhány gyerek a várokozás percei alatt a kapott könyveket lapozgatta, együtt nézegették, mutogatták egymásnak a könyvben szereplő képeket. Őket nem kell félteni! Szeretnek olvasni, barátjuk a könyv!

A fentebb felsorolt díjazott rajzok felkerülnek Budapestre az országos döntőbe. Nagyon bizakodunk, hogy ismét lesznek martfűi alkotások az országos díjazottak között. S akkor ismét utazunk a gyerekekkel (és szüleikkel) Budapestre, a Budapest Történeti Múzeumba, hogy a csodálatos Barokk udvaron, Ráday Mihály elnök úrtól átvehessék jutalmukat.

Vinczéné Balogh Magdolna

elnök

Martfűi Városszépítő Egyesület

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város