Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Tájékoztató a Felnőtt Háziorvosi ellátás eljárásrendjéről

A Koronavírus járvány elleni védekezés valamint az egészségügyi dolgozók egészségének védelme érdekében 2020. március 19. napjától a betegellátás az alábbi rend szerint történik:

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott eljárásrend szerint az orvos - beteg találkozások számát minimalizálni kell, a 65 életévüket betöltött, és krónikus betegséggel élő orvosok és szakdolgozók betegekkel történő érintkezését el kell kerülni. Ennek érdekében kérjük, hogy kizárólag halaszthatatlan, feltétlenül szükséges ellátás érdekében keressék fel a háziorvosokat. A légúti fertőzésre utaló tüneteket (láz, köhögés, torokfájás, nehézlégzés) mutató beteg ne keresse fel személyesen a háziorvost, hanem telefonon jelezze azokat. Az ilyen légúti tünetekkel rendelkező pácienst, tilos otthonában vizsgálni, csak telefonon kaphat betegségével kapcsolatban kezelésre vonatkozó tájékoztatást. Súlyosabb légúti tünetek esetén, az Országos Mentőszolgálatot a 1824 telefonszámon kell értesíteni.

Az egészségház épületében egyszerre három beteg tartózkodhat. Kérjük, hogy ezt saját érdekükben, fegyelmezetten tartsák be. Várakozni az egészségház előtt, egymástól legalább egy méter távolságot tartva kell.

Dr. Solt Magdolna és Dr. Despotov Svetozar háziorvosok a rendelési idő alatt az egészségházban tartózkodnak, de a betegellátást távkonzultáció formájában, a beteggel történő személyes érintkezés nélkül, a szakdolgozók közreműködésével végzik.

A rendelési idők rövidítettek, de a telefonos konzultáció lehetősége a teljes rendelési időre vonatkozik.

Recept felíráshoz a betegek vegyék igénybe az elektronikus recept felírási lehetőségét. Az állandóan szedett gyógyszerek felíratása e-mailben, telefonon lehetséges.

A gyógyszerigényléshez kérjük, az alábbi adatokat szíveskedjenek megadni:

1. Név
2. Születési idő:
3. Az állandóan szedett gyógyszerek megnevezése:

A fogorvosi ellátás kizárólag sürgősséggel, a megszokott rendelési időben történik.

A járvány ideje alatt az egészségházban a magán szakorvosi rendelések
szünetelnek.



Elérhetőségek, és rendelési idő:

Dr. Solt Magdolna:

Telefon: 06/56/452-138 1.mellék
06/56/452-139 1.mellék
e-mail: soltmagdolna@martfu.hu

Rendelési idő:

Hétfő: 14 00 - 16 00
Kedd: 10 00 - 12 00
Szerda: 10 00 - 12 00
Csütörtök: 14 00 - 16 00
Péntek: 10 00 - 12 00

Dr. Despotov Svetozar:

Telefon: 06/56/452-138 2.mellék
06/56/452-139 2.mellék
e-mail: szvetimedic@martfu.hu

Rendelési idő:

Hétfő: 10 00 - 12 00
Kedd: 14 00 - 16 00
Szerda: 14 00 - 16 00
Csütörtök: 10 00 - 12 00
Péntek: 10 00 - 12 00

Dr. Magyarosi László:

Telefon: 06/56/452-138 3.mellék
06/56/452-139 3.mellék
e-mail: magyarosi@martfu.hu

Rendelési idő:

Hétfő: 10 00 - 12 00
Kedd: 10 00 - 12 00
Szerda: 12 00 - 14 00
Csütörtök: 10 00 - 12 00
Péntek: 10 00 - 12 00

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város