Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Komoly szervezést igényel a megsokszorozódott gondozotti létszám ellátásának biztosítása – 2020.04.15.

Városunkban az idősgondozás, ezen belül a szociális konyha, házi segítségnyújtás és az időskorúak nappali ellátása szolgáltatásokat a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központ munkatársai látják el, Martfű, Mártírok úti telephellyel.

Idős embertársaink a mindennapokban is a társadalom különösen sérülékeny csoportjai. Az olyan váratlan helyzetekben, mint amilyet most a koronavírus miatt élünk át, fokozottan figyelnünk kell rájuk.

Komáromi Kittit, a Szolgáltató Központ martfűi telephelyének vezetőjét a veszélyhelyzetben megváltozott feladataikról kérdeztem, 2020. április 15-én.

A házi szociális gondozókra ebben a helyzetben egyre nagyobb terhek hárulnak. Intézik a bevásárlást, kiváltják a gyógyszereket, emellett, mivel sok emberrel kell érintkezniük, fokozottan veszélyeztetettek.

A szociális területen dolgozók, az önkormányzati és a kistérségi intézményben is megpróbálnak mindig két lépéssel előre gondolkodni, hogy a változó körülmények között hogyan látják majd el a település rászoruló időseit, ami nem könnyű feladat, hiszen soha nem voltak még ilyen helyzetben. 

Egyre nagyobbak az egészségügyi kockázatok, és kormányzati szintről folyamatosan alakítanak a szabályozási környezeten is. Az ügyintézéseknél próbálják minimalizálni az ember és ember közötti személyes kontaktot, amely egyes rendkívüli esetekben, szociális területen kikerülhetetlen. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a szociális alapszolgáltatást nyújtó szervekhez útmutatót juttatott el, amely alapján kötelezően folyamatosan tájékozódniuk kell a megelőzéshez kapcsolatos információkról a koronavirus.gov.hu oldalon. Nyomon kell követniük az Operatív Törzs bejelentéseit, a hozott intézkedésekről az ellátottakat és a dolgozókat minden esetben informálniuk kell, a felmerülő kérdéseikre választ adni, és minden információt kötelesek átadni, attól függetlenül, mit tehetnek az ellátottak és a dolgozók a maguk és a környezetük védelme érdekében.

Hogyan valósul meg ez a mindennapokban a kistérségi ellátórendszer martfűi telephelyén?

- A központi utasításokat helyi szintre lebontva, egységes intézményi alapelvek mentén valósítjuk meg.

A martfűi telephely vezetőjeként, napi szinten tájékoztatom a gondozónőket az aktuális feladatokról, a védekezéssel kapcsolatos teendőkről. Komoly szervezést igényel a megsokszorozódott gondozotti létszám ellátásának biztosítása.

 

Milyen intézkedések vonatkoznak azok munkájára, akik az időseket azok otthonaiban segítik?

- Legfontosabb feladatunk az ellátottak és a kollégák egészségének védelme, ennek érdekében a gondozónők a szükséges védőfelszereléssel és fertőtlenítőszerekkel rendelkeznek, ezek használatáról felvilágosítást kaptak. Kollégáim folyamatos fertőtlenítéseket végeznek azon ellátottak otthonában, akik, egészségi állapotukból adódóan, erre nem képesek.

- Milyen segítséget tud nyújtani a szolgálat az idősek klubja korábbi látogatóinak, pl. abban, hogy ne hagyják el az otthonaikat?

- Az idősek klubja, a korlátozó intézkedések értelmében, nem működhet a megszokott módon, de annak érdekében, hogy senki ne maradjon ellátatlan, az igények felmérését követően otthonaikban ugyanúgy ellátjuk őket, mint a házi segítségnyújtásban részesülőket. Az ápolási- gondozási feladatokon túl az igénybe vevőknek napi egyszeri meleg ételt szállítunk ki, elvégezzük a gyógyszeríratást, -kiváltást, bevásárlást és a postai ügyintézést.

- Segítik, segíthetik-e a szolgálat munkáját önkéntesek, pl. a bevásárlásban, a szállításban, vagy az idősek otthoni ellátásában?

- Jelenleg intézményünkben a gondozási tevékenység teljes kapacitáson működik, sok esetben még azon felül is. Jelentős túlóra keletkezik, ennek ellenére, a kollégáim lelkiismeretes munkájának köszönhetően, ez az a feladattöbblet, amivel még megbirkózunk.

Amennyiben ezen túl további tömeges igények jelentkeznek, abban az esetben az Önkormányzat segítségét fogjuk kérni, így közös szervezésben tudunk önkénteseket fogadni a szakképzettséget nem igénylő tevékenységek elvégzéséhez.

- Fogadhatnak-e munkájukat segítő adományokat?

- A védekezéshez szükséges eszközök nehezen beszerezhetőek, ezért az ilyen jellegű adományokat el tudjuk fogadni. Kaptunk már maszkokat, két helyi képviselőtől. Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő asszonytól ugyancsak maszkokat kapott az intézményünk, melyből a telephelyünkön dolgozó kollégák is részesültek.

- Hogyan kapcsolódik tevékenységük az önkormányzati gondoskodási hálózathoz?

- Általánosságban elmondható, hogy Martfűn a szociális feladatok ellátásának egy része, a család- és gyermekjóléti szolgáltatás az önkormányzati fenntartású intézményben működik. Az idősek alapellátása: a házi segítségnyújtás, az idősek klubja, a szociális étkeztetés, a támogató szolgálat, valamint a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás pedig a rákóczifalvai központú, kistérségi intézmény keretein belül működik a településen.

A jelenlegi vészterhes időszakban több olyan telefonszám áll a lakosok rendelkezésére, amelyen segítséget tudnak kérni. A hívások egy része közvetlen hozzám és a szolgálatunk munkatársaihoz fut be, a másik része pedig a családsegítő szolgálathoz. Erre többek között azért volt szükség, mert a megnövekedett igények és feladatellátás miatt telephelyünkön folyamatos a területi gondozás, amelyben én is aktívan részt veszek, így az irodában a nap folyamán minimális időt tartózkodunk.

Amennyiben engem vagy a közvetlen kolléganőimet nem tudják elérni telefonon, a családsegítő szolgálatnál jelezhetik a felmerülő gondozási igényeket, melyeket az ott dolgozó kollégák néhány órán belül továbbítanak részünkre. (Telefonszámok a lenti tájékoztatóban - szerk.)

- Munkatársaik, segítőik kapnak-e támogatást pl. képzésekkel, a veszélyhelyzetben várható feladatok hatékony elvégzésére?

- A jelen helyzetre vonatkozó információkat, minisztériumi és tisztiorvosi irányelveket megkapjuk és maradéktalanul követjük.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetemet fejezzem ki a telephelyen dolgozó kollégáimnak, akik annak ellenére, hogy fokozottan ki vannak téve a fertőzésveszélynek, az első perctől kezdve tudják, hogy most különösen nagy szükség van a munkájukra, tisztában vannak azzal, hogy senki nem maradhat otthon. Egytől egyig példaértékű szociális érzékenységgel rendelkező, elhivatott szakemberek – erősítette meg Komáromi Kitti mindazt, amit gondozottjaik, a városunkban élő idős emberek, szeretetteljes gondoskodásként, nap mint nap tapasztalhatnak és örömmel fogadnak.

Herbály Jánosné

Tájékoztatás a 70. életévüket betöltött személyek részére -
Martfű Város Önkormányzata>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város