Thália nyomában - A martfűi kultúra klasszikus jelképe

Dabóczi Mihály szobrászművész Thália című alkotását 1964-ben állították fel a Tisza Cipőgyár megrendelésére, az akkor még a Cipőgyár és a Bőripari Szakszervezet által működtetett Művelődési Központ előtti parkban.

Fotó: Szórád Péter

Az 1961-ben átadott impozáns épületnek igazi dísze és jelképe lett hosszú éveken át a szobor. Kiadványokon, képeslapokon hűen jelképezte a kultúrát.

Thália a komédia, a színház istennőjét ábrázoló női alak, haraszti fehér mészkőből készült, 220 cm magas. A múzsa jobb kezében tartja jelképét, egy görög színházi komikus maszkot.

Fotó: Szórád Péter

Így ír a szoborról a kecskeméti Szórád Péter, egy lelkes ”köztéri értékkutató”, aki szenvedélyesen fotózta, gyűjtötte ezen értékeket és tárta a közösség elé a Köztérkép oldalain:

„Az egyszerű és klasszikus formai elemekkel megfogalmazott szobor életnagyságnál kissé magasabb, ezzel is érzékeltetve a földi halandóktól való megkülönböztetést. Karcsú testét vékony lepel borítja, amelyet bal kezével kissé felemelve ellensúlyt képez a színházi maszk okozta aszimmetriában. A maszk gúnyos mosolya és az arc közömbös kifejezésének finom ellentétpárja jelenik meg az alkotáson…”

Mit kell tudni a szobor alapanyagáról?

Anyaga a haraszti fehér mészkő, amelynek e csiszolható faját, éppen a Süttő-vidékit /a haraszti bányák a süttői határban vannak/ fehérmárványnak is nevezik; pedig nem igazán fehér ez a mészkőféleség, inkább halványsárga. E kő tartóssága, csiszolhatósága és nagy teherviselő képessége folytán is, nagyon igényes és értékes alapanyag ma is.

Végül, mit tudhatunk még Thália alkotójáról?

Dabóczi Mihály (1905-1980.) szobrászművész Marosszentkirályon született, kézügyességét édesapjától örökölte, aki fúró-faragó székely ezermester volt. Érettségi után Marosvásárhelyen tanulta ki a fafaragás mesterségét Székely és Réti bútorgyárában. Képzőművészeti tanulmányait Orbán Antal szobrászművésznél kezdte budapesti műtermében, majd 1930-ban a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Kisfaludi Strobl Zsigmond tanítványa, majd a főiskola elvégzése után tanársegédje is lett. 1935-ben Káldy-díjat kapott, 1936-ban elnyerte a Szinyei Társaság pénzjutalom díját, majd a Képzőművészeti Főiskola Ferenczy István szobrászati díját. 1938-39 között állami ösztöndíjjal a római Collegium Hungaricumban töltött egy évet feleségével, Palatinus Viktória festőművésszel /1913-1955/, mely időszak nagy hatással volt művészetére, elmélyült a Római Iskola stílusában.

 1939 és '42 között több kollektív kiállításon szerepelt Itáliában. 1944-ben bevonult katonai szolgálatra. 1945-ben szovjet fogságba esett. Ez év végén hazatérhetett Budapestre. 1947-től családja eltartásáért tisztviselői állást vállalt a Ganz Vagon- és Gépgyárban. 1951-ben a Várbazárban kezdett ismét művészettel foglalkozni, ahol élete végéig dolgozott.

Aktjain, portréin, állatfiguráin az 1950-es években a sematizmus, az 1960-as években pedig az absztrakció, sőt a szürrealizmus is érezhető. Alkotó korszakának utolsó évtizedében kubista - konstruktivista- figuratív kisplasztikákat, faszobrokat is készített.

Közel 50 felállított köztéri szobra mellett kisplasztikái és érmei is jelentősek. A különböző változatokat is számítva mintegy ötszáz művet – köztük közel száz érmet, illetve plakettet készített. Munkái megtalálhatók köztereken, épületeken, múzeumokban, magángyűjteményekben.

Több mint harminc szobrát a Magyar Nemzeti Galéria, számos művét a Testnevelési- és Sportmúzeum őrzi.

Dabóczi Mihály nemcsak művész volt, hanem vérbeli sportember is. Úgy is emlegetik, mint „Vívók szobrásza ‑ szobrászok vívója” 1932-től az ötvenes évek végéig versenyszerűen vívott. A Marosvásárhelyi SE-ben tanulta a vívást, mestere Santelli Italo híres vívómester volt. A harmincas–negyvenes években a BEAC első osztályú tőrözője, párbajtőrözője, de elsősorban kardvívója volt.  Csapatával megnyerték az 1954-es magyar csapatbajnokságot. Mint kiváló vívó, a magyar sportszobrászat egyik jelese lett.

„Egyenes ember volt és egyenes művész. Híve volt az igaz szónak, a tiszta művészetnek. Nem stílusokban, hanem formákban, témákban gondolkodott. Alkotásai a hazai művészettörténet figyelmet érdemlő, értékes darabjai.” – írta róla Prohászka László művészettörténész.

E néhány gondolat remélem, segít, hogy ennek tudatában egy kicsit másképp nézzünk ezentúl  Zeusz és Mnémoszüné lányára,  a halhatatlanság szimbólumára - Tháliára, aki  hűen őrzi  és vigyázza továbbra is városunk kultúráját.

Asztalosné Kocsis Enikő

Felhasznált irodalom:

Nemzeti Örökség Intézete

Magyar Életrajzi Lexikon

Prohászka László: Dabóczi Mihály 1905-1980. Körmendi Galéria- 2006.

Prohászka László: Dabóczi Mihály életműve – Valóság 59. évf.11 sz. 2016.

Köztérkép